"Az a fő, hogy megúsztam"

2008. Szeptember 07. / 00:47


"Az a fő, hogy megúsztam"

A 87 éves Bőhm József rehabilitálásának története

Forrás: Népszabadság


Órák óta ülünk a váci lakótelepi lakás naptól lefüggönyözött szobájában. Közben kint, valahol, olyan távol és olyan régen, hogy az már fegyelmezett mondatokban elmesélhető, egy 23 éves, kisportolt fiatalember a munkatáborból kiszökve, farakások fedésében, vasúti sínek között, állandó futólépésben járja a várost, beköszön szoba-konyhás lakásukba az édesanyjához, később munkaszolgálatos apjának gyűjt ruhaneműt a kiüresedett gettóban, ott, ahonnan az anyját néhány nappal korábban elhurcolták. Sosem tudta meg, hová.


A szegény váci zsidó családba született Bőhm József a mauthauseni koncentrációs táborból hazatérve csatlakozott a kommunistákhoz. Mint mondja, a baloldali elkötelezettség felelt meg a gyermekből férfivá eszmélés ideje alatt szerzett történelmi tapasztalatának.

1944 februárjában a fiatal Bőhmöt a budapesti Dózsa György úti zsidó templomból hajtották ki többedmagával a Józsefvárosi pályaudvarra. Első állomáshelyükön, a kőszegi téglagyárban a németek - nyilas segítséggel - a téglaszárítót alakították át gázkamrának, ide terelték be a betegeket, a magukat egészségesnek vallókat pedig gyalogmenetben, mezítláb vagy facipőben indították útnak Ausztria felé. - Az Eisenerz-hegységben vonultunk, ez a vidék Ausztria egyik leghíresebb síparadicsoma volt. Az egyik hegytetőn százas csoportokra osztottak, és futni kellett lefelé a völgybe. Közben lőttek. A másfél méteres hó vöröslött a vérünktől - mondja, majd arról beszél, hogy akik Eisenerzben nem fértek be a számukra kijelölt barakkokba, azok reggelre mint a fadarabok feküdtek megfagyva kint a sportpályán. - Mauthausen felé tartva egy osztrák falun haladtunk át, ahol gyerekkori ismerősöm, egy magyar főhadnagy megszólított, majd a szálláshelyéről utánam hozott és a hónom alá nyomott egy darab szalonnát és kenyeret. Ennyi elég volt a túléléshez.

Bőhm Józsefet másodszor egy SS-tiszt mentette meg az éhenhalástól. A Mauthausenből Günskirchenbe vezető úton nyolcezer, végsőkig elcsigázott ember vonult. Egyetlen élelmük a földeken virágzó repce volt. Akit azonban a menetoszlop mellett motorkerékpárral cirkáló őrök észrevettek, lelőtték. Az akkorra már 39 kilóra lefogyott, elfásult fiatal Bőhm kilépett az erdőszélen haladó oszlopból. - Egy kis fahídról udvarház nyílt, bementem. A konyhában egy SS-tisztet találtam. Felém intett, és a csajkámba rakta az ebédjét. Nem vihettem magammal a véres hurkát, előtte kellett megennem. Ez a két megmentésem tanított meg arra, hogy kerüljem az általánosítást.

1956. október 26-án a budapestiekkel szimpatizáló várpalotai felkelők harcba keveredtek egy szovjet utánpótlást szállító autóoszloppal, amelyet teljesen megsemmisítettek. Tizenhárom szovjet katona halt meg a harcban. Érthető, hogy a szovjetek bosszúból vérfürdőt akartak rendezni Várpalotán. Az alkalom december 8-án, a tervezett országos sztrájk kezdetekor érkezett volna el.

Bőhm József, Várpalota akkori rendőrkapitánya, egyben a forradalmi tanács tagja meghiúsította a vérengzést. - Életem legnagyobb eredményének tartom, hogy kommunista vezetőként ebben a kritikus időben is bírtam az emberek bizalmát, és megértettem az országos sztrájk várpalotai vezetőivel: provokáció lesz, ne sztrájkoljanak, mert akkor Várpalotán is sortűz következik. Az orosz parancsnok azt hangoztatta, hogy összejátszom az "ellenforradalmárokkal", ezért nincs letartóztatás a városban. Nehéz helyzetbe kerültem. Úgy gondolkodtam, ha letartóztatom a sztrájk vezetőit, hamarosan sok száz várpalotai lakos követeli a rendőrség előtt, hogy engedjem ki a letartóztatott vezetőket. Az orosz tankok ott voltak a kapitányság mellett, és azok lőttek volna. A Bányatröszttől kértem egy személygépkocsit, és elmentem az S-II aknához, ott azt mondtam a vezetőknek: "Barátaim, nekem utasítást adott az orosz parancsnok, hogy vegyem magukat őrizetbe, ha sztrájkolnak. Kérem, ne tegyék, mert akkor az oroszok körülzárják a bányát, és kiéheztetik magukat." Másnap reggel jelentettem az orosz városparancsnoknak, hogy nem kell letartóztatni a sztrájkolók vezetőit, felveszik a munkát. Ő erre tajtékozva rohant a pártbizottságra, és ott követelte eltávolításomat. Három nap múlva elküldtek a kapitányságról - örökre.

A munka nélkül maradt Bőhm József néhány hét múlva maga is bányásznak állt, itt dolgozott 1957 tavaszáig, amikor is "az állam megdöntésére irányuló szervezkedésért" bűnvádi eljárást indítottak ellene. A négyfős családot teljesen ellehetetlenítette, hogy Bőhm feleségét is elbocsátották az állásából. Az asszony éjszakánként a várpalotai kórház szennyesét mosta, nappal a férjének próbált segíteni. Ismerősei tanácsát követve egy reggel megvárta Marosán Györgyöt, a család távoli ismerősét a Lukács uszoda előtt, és megkérte, vizsgálják felül a Tökölön raboskodó férje ügyét.

A "hatalmas ember" közbenjárására 1957 karácsonyát végre együtt töltötte a Bőhm család. Miután visszaköltöztek Vácra, Bőhm József lakatosként helyezkedett el, később anyaggazdálkodási vezető lett. Soha nem ment vissza a rendőrséghez. Már nyugdíjas volt, amikor 1991-ben alezredesi, majd rá egy évre ezredesi rangot kapott. - Azt se bántam volna, ha nem adnak magasabb rendfokozatot, de ezzel visszakaptam a becsületemet. Megjelent egy cikk a rendőrújságban is, sok barátom gratulált a rehabilitálásomhoz. Amin én keresztülmentem, azt úgyse lehet visszacsinálni, fő, hogy most már túl vagyok rajta; hogy megúsztam.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek