Villányi András: Zsidó könyvek, zsidó sorsok és zsidó mesék

2025. November 10. / 16:26


Villányi András: Zsidó könyvek, zsidó sorsok és zsidó mesék

A budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagóga Héber Imre Klubjában november 12-én, ezen a héten szerdán 15 óra 30-tól hallgathatják meg Villányi András fotóművész előadását, amelynek címe: Zsidó könyvek, zsidó sorsok és zsidó mesék. Többek között szó lesz „Jóka ördögéről", amelynek motívumát Arany Jánosnál is megtaláljuk.

Villányi András előadásának tartalmából: 

A római birodalom kormánya üldözi a zsidókat, eltiltja őket vallásos szertartásoktól. A zsidó közösség Rabbi Simon ben Jóchajt – akivel már sok csoda történt – küldi Rómába egyeztetni. A rabbi találkozik útközben Ben Temaljon démonnal. Rabbi Simon ben Jóchaj ugyan inkább angyalt kívánna megmentőjének, de beletörődik, hogy ez a démon fog segíteni neki. A démon előresiet Rómába, megszállja a római császár lányát, és csak Simon ben Jóchaj szavára hagyja el a lányt. Jutalmul Simon b. Jóchaj eltépheti a zsidók ellen kiadott utasítás végrehajtását. (Meilah, 17ab.) 

Arany János is feldolgozta ezt a történetet a Jóka ördöge (1851) c. művében, amelyben nem nehéz felfedezni a Jocháj-Jóka nevek egyezését, és a zsidóságra utal az is, hogy Arany ,,pórregéjében" Jóka feleségét ,,Judit asszonynak" hívják.

Borítókép: Villányi András illusztrációja az előadáshoz

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi egyetlen szó csodájáról
Zsidó világ
Dvár Tóra Dvár Tajró – Heti tóramagyarázat: Mispátim
Élet + forma
Magyar származású izraeli olimpikonok a téli játékokon