Traumák és túlélők: katasztrófa után – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma kora este 17 óra 29 perckor köszönt be, a királynő holnap este 18 óra 32 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Noáh (Mózes 1. 6:9-11:32.) hetiszakaszt olvassuk. Békés szombatot minden kedves hittestvérünknek!

Az önözvíz csaknem az egész világot maga alá temető katasztrófájának aktív túlélője Noé, aki a legközelebbi családtagjain kívül minden egyes ember halálát végig kell nézze, passzívan. Ő az első trauma-túlélő, aki megpróbál megküzdeni azzal, amit látott és ha végül nem is bírja el a rá nehezedő nyomást, tudunk tanulni tőle a történelem újabb és újabb katasztrófáira.

A világtörténelem és a zsidó történelem még sokkal erősebben, gyilkosságok, terror ember által okozott emberi szenvedések végtelen története. A Tóra is így meséli el, előre és visszamenőleg.

A kiűzetés után, a második nemzedékben a testvérek egyike megöli a másikat. 

Az előbb született a később születetett, az erősebb a gyengébbet bántja. Aztán a gonoszság és az erőszak olyan mértéktelenné lesz, hogy az Örökkévaló el szeretné törölni a világot. 

Ez Noé ideje. 

Noé, ha valaki, traumatizált túlélő. Aki, mikor kilép a bárkából, oltárt épít, áldoz, imádkozik tehát. Keresi Istent, azt, ami több nála, meghaladja őt, akihez tud kapcsolódni, értelmet ad az életének. Valamit, amiben bízhat, akiben hihet. Célt, jelentést, értelmet. Ez segít. És Isten megáldja őt. Biztosítja, hogy többé nem fogja szinte teljesen elpusztítani a földet.

Aztán Noé dolgozni kezd, rendberakni, újjáépíteni a világot és az életet. Szőlőt ültet. Ez is segít. 

Feladatot találni, amely csak a miénk, amely abból indul ki, ami van, szembenéz vele és elkezdi apró lépésenként felépíteni a teremtést. Noé, úgy tűnik, a legjobb úton van, hogy tényleges, a múlttal, az emlékeivel megbirkózni képes túlélő lehessen, igazi túlélő. Aztán újra jön az összeomlás. A szőlőtő szőlőt terem és Noé, büszkén arra, amit megteremtett, inni kezd, az általa termelt borból. És nem tudja abbahagyni. Az alkohol előszörre némileg könnyebbé teszi a dolgokat, segít felejteni. És közben pusztít, mindent tönkretesz, amiben Noé újra megtalálta az élhető életet. Az összeomlás veszélye annál, aki irtózatos pusztítást élt túl és nézett végig, mindvégig fennáll. Az olyan események, amelyek túl nagyok a psziché számára, hogy elbírjon velük, hosszan kísértenek, nemzedékeken át. Egyedül nem lehet stabilan megküzdeni velük, jobb együtt. Noénak azt javasolja Isten, hogy mindenki a társával együtt hagyja el a bárkát, hogy egymásban találjanak vigaszt és erőt a túléléshez. Ennek ellenére külön mentek ki a bárkából a nők és a férfiak. Ez talán jelzés, lehet, hogy Noé nem csak a fiaival került feszült, problémás viszonyba már alkoholistaként, hanem a feleségével sem tudta megőrizni a kapcsolatát, nem tudtak bízni egymásban igazán és segíteni egymásnak. Pedig a kis és nagyobb közösségek biztonsága, a társiasság a legerősebb eszközünk az, ahogy József Attila írja, „nem ember szívébe való nagy kínok” elszenvedőinek segítésére.

Az s-k-r gyökbetűk, amelyek Noé részegéségét jelzik, hasonlítanak Ráv Hirsch, a modern ortodoxia alapító rabbija megfigyelése szerint a seker, hazugság és a sir, dal, költemény szó gyökbetűihez. A trauma elviseléséhez választható az önpusztítás útja, a hazugságé és a szublimációé is, a feldolgozás, elbeszélés, alkotás útja, amilyen Fahidi Éva útja volt például, legyen áldás az emléke.

Most is katasztrófák korában élünk,

jó, ha keresünk valamit, ami meghalad minket, ha hiszünk valamiben, ha bízunk valakiben és ha megtaláljuk a feladatunkat, ami egy ember építő munkája lehet a körülöttünk időről-időre megjelenő pusztulással szemben. Elindulás és megtorpanás Noénál, a túlélőnél legyen valami, amiben hiszel, legyen valami, amiért hálás vagy.