Szerdócz Ervin: Megtérés Szombatja

„Fogjuk kézen gyermekeinket, induljunk Ábrahám örök útjára. Vigyük gyermekeinket a zsinagógába, ahogy vitték gyermekeiket őseink nemzedékről nemzedékre Isten oltára felé, a hegycsúcsra, az örök magasságba”– szól az újpesti főrabbi tanítása a Megtérés Szombatjára az aktuális hetiszakaszunk, a Háázinu apropóján.

A Rojs Hásono és Jom Kipur közötti tíz nap hagyományos neve a „Megtérés ideje”. A megtérésnek iránya van! Valahonnan valahova tartunk. A cél a jobbá válás. Istent, a Világ Urát a nagyünnepi imarendben „Király” néven szólítjuk. A XI. században élt mainzi Amnon rabbi Uneszáne Tojkef imája szerint Isten „bíró és vádló, szakértő és tanú” is egyben, amikor meghatározza sorsunkat a következő évre.

„…és ekkor [mindenki) megrendül! [Úgy érzi,] ingadozik a föld, az ég alapzatai rengenek és ingadoznak, mert feltámad haragja” (II.Sám 12/8). „[Ezen a napon] bizony mindenki csak Istennek hódol: Istennek, aki ítéletet hoz, szíveket vizsgál, titkokat derít fel,  bensőket kutatja…” (ünnepi Amida ima).

Van egy tórai történet, mely örökké él a zsidóság emlékezetében. Isten próbára teszi Ábrahám ősapát. „És szólt hozzá: Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz és menj el Mórija földjére és áldozd fel őt égőáldozatul a hegyek egyikén, amelyet majd mondok neked” (I.M. 22/2.). 

A Midrás (Ros Hasono rabba 19) szerint Ábrahám azt kérdezte Istentől: „Két fiam van, melyiket áldozzam fel?” „Az egyetlent.” „Két egyetlen fiam van: Ismael Hágártól és Izsák Sárától.” Isten válasza: „Akit szeretsz!”. „Mindkettőt szeretem” – válaszolta Ábrahám. „Izsákra értem”, szólt határozottan Isten. „Azért nem mondtam ki a nevét, nehogy megrettenjél.” 

A történet folytatódik: „Fölkelt Ábrahám kora reggel, fölnyergelte szamarát, vett két legényt maga mellé és fiát, Izsákot” (u.o. 22/3). A Talmud (Moed Katan 18a) szerint a két „legény”, Ismael – Ábrahámnak az Hágártól született fia – és Eliezer, a damaszkuszi „szolga”. Ábrahám nem árulta el útjuk okát.

Honnan tudjuk, hogy a szövetség ajkak által köttetik, vagyis a beszéd erejével meg lehet változtatni a dolgok menetét? Írva van: „Ekkor szólt Ábrahám a legényeihez: Maradjatok itt a szamárral, én és a fiú elmegyünk oda, imádkozunk, és visszatérünk hozzátok” (u.o.22:5).

Ábrahám ezt annak tudatában mondta legényeinek, hogy úgy tudta, fel kell áldoznia fiát, tehát Izsák nem térhet vissza vele. Az általa kimondott szavak („visszatérünk hozzátok”) azonban hatással voltak az eseményekre, és Izsákot nem áldozta fel.

Ábrahám akkor próbára tette fiát, Izsákot és két kisérőjét! Ábrahám megkérdezte Izsákot: „Mit látsz a távolban?” Izsák azt válaszolta: „A szép hegyet látom, rajta kis felhővel”. Ábrahám megkérdezte a kísérőket, Ismaelt és Eliezert: „Ti mit láttok?” „Mi nem látunk mást, csak a céltalan pusztaságot!”. „A szamár sem lát semmit, maradjatok hát vele!” – válaszolta Ábrahám. 

Ismael és Eliezer sejtik, hogy Izsákot áldozatul viszi apja a hegyre. Ismael előre örült, hogy ő lesz Ábrahám egyedüli örököse. Eliezer ellenvetése: „Téged elűztek atyád házából és így nem örökölhetsz”. Égi hang hangzott fel: „Egyikőtök sem fog örökölni!”.

„És szólt Izsák atyjához, Ábrahámhoz és mondta: Atyám, hol van a bárány az égőáldozathoz? És felelt Ábrahám: Fiam, Isten majd kiszemeli magának a bárányt az égőáldozathoz”. Ebből Izsák biztosan tudta, hogy ő lesz az áldozat: „És mentek ketten együtt” (u.o.22/7.).

„Nemzedékről nemzedékre ezekben a napokban az apák kézen fogták fiaikat! Amint Ábrahám sem a halálba vitte fiát, hanem a hit örök életébe, úgy nekünk is csak életet és áldást jelentett a hit és az ima ahova apánk vezetett. Fogjuk hát kézen gyermekeinket, induljunk Ábrahám örök útjára. Vigyük gyermekeinket a zsinagógába, ahogy vitt minket apánk: Isten oltára felé, a hegycsúcsra, az örök magasságba” (Ros Hasono rabba 19 alapján).