Rejtély, hogy mi okozta Áron fiainak halálát

2025. Május 08. / 08:59


Rejtély, hogy mi okozta Áron fiainak halálát

– Ne fürkésszük Isten létét, ne érdekeljen, mi van az égben, milyen sors vár az emberre a földi életben – olvashatjuk Szerdócz Ervin rabbi írásában.

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, Áron két fiának halála után, mikor közeledtek az Örökkévaló színe elé és meghaltak."
3Mózes 16:1

Áron és fiainak felavatását követően a két idősebb testvér, Nádáb és Ábihu bementek a Szentélybe, ahol tragikus körülmények között meghaltak. A Tóra összesen négy helyen említi Áron két fiának halálát. Haláluk okáról annyit tudunk, hogy „közeledtek az Örökkévaló színe elé”, de rejtély marad, hogy mi volt haláluk igazi oka. Sokan találgatták az okot. Rabbi Eliezer szerint Nádáb és Abihu azért haltak meg, mert tanítómesterük, Mózes előtt háláchát (vallási törvényeket) tanítottak.

„Történt egy tanulóval, hogy tanára előtt törvényt tanított. Rabbi Eliezer így szólt feleségének Ima Sálomnak: „ez még az éjszakát sem éli túl és meghal. Így is történt: Nem múlt el az éjszaka, mikor meghalt. Erre azt kérdezték tanítványai: mesterünk te próféta vagy? Ő így válaszolt: nem vagyok próféta, se próféta fia, csak elismernek mestereim. Aki mestere előtt törvényt tanít, életével fizet. És rabbi Eliezer így tanította: tanítvány csak akkor taníthat háláchát mestere előtt (helyett), ha tőle legalább 12 mil* távolságra van, amilyen távolságra voltak Izrael táborai az isteni hangtól: „A Jordán mentén táboroztak, Bet Jesimot-tól Ábel Sittim-ig.” (IV.M. 33/49.)

„Egyszer rabbi Náhumot, rabbi Jirmijá fiát, a falusiak kérték, hogy tanítson és ő, engedve kérésüknek, tanított. A tudós falusiak később hozzátették: te azt tanítottad nekünk, hogy a tanítvány csak akkor taníthat halachát, ha mesterétől legalább 12 mil távolságra tartózkodik, Izrael táborának kiterjedéséhez hasonlóan. Vajon nem tudod, hogy a mestered nem Tziporiban él? (ami kevesebb távolság mint 12 mil) Rabbi Náhum így válaszolt: esküszöm, ha tudom, nem tanítottam volna nálatok. A nap végét már nem élte meg.” (Szánhedrin 52a.)

Áron fiai, Nábád és Ábihu „Niszán hónap elsején haltak meg. A szöveget felolvassuk a Jom Kippur-i imarendben. Ennek okát Rabbi Hijá bár Ábá így magyarázza: „…miként jom kippur, úgy a cádikok halála is engesztelést hoz Izraelnek”. Amikor egy Nádábhoz vagy Ábihuhoz hasonló igaz ember meghal, lelke megérkezik a többi igaz ember lelke mellé, és akkor azok örvendenek az újonnan érkezőnek, és ez a jó hangulat az alapja a fizikai világban maradók bűneinek engeszteléséhez.” (uo.)

„Isten a szigor attribútuma által tervezte a világ teremtését. Később hozzáadta a könyörület attribútumát is. Az Örökkévaló „belátta”, ha túlságos szigorral ítéli meg a teremtményeket, az emberi szabad akarat érvényesülése okán a világ nem fog fennmaradni, és ezáltal, az ő Isteni hatalma sem. Ezután a könyörület attribútumát is latba vetette.”

„Ha uralkodó asztalánál étkezel, ne téveszd szem elől, hogy voltaképpen ki előtt ülsz!” - mondta bölcs Salamon király arra figyelmeztetve, hogy ne fürkésszük Isten létét, ne érdekeljen mi van az égben. Isten akaratát, mely a tökéletesség és teljesség attribútumát lényegében foglalja, csak a teremtés folyamatossága által fogható fel. Minden teremtmény léte, Isten kezében van és a sors kiismerhetetlensége Isten felfoghatatlan és kiismerhetetlen létét igazolja. Bölcseink szerint Áron két fia Nábád és Ábihu közelebb kerültek, többel tapasztaltak Isten dicsőségéből, mint ami embernek megengedhető. Egy pillanatra átláttak a teremtés titkának függönyén, ezért kellett meghalniuk. (Midrás Brésit Rábbá12.)

* egy „mil" az ókorban kb. 1000 lépés volt, ami mintegy 1,5 kilométernek felel meg (a szerk.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Mazsihisz podcast: Házmesterek a vészkorszakban
Mazsihisz hírek
Már folynak a karbantartási munkálatok a vidéki temetőinkben
Zsidó világ
„Ne gyújtsatok tüzet a ti lakóhelyeiteken"