Keleti Ágnes és Polgár Judit lobbantották fel a Maccabi Európa Játékok lángját

2019. Július 31. / 00:32


Keleti Ágnes és Polgár Judit lobbantották fel a Maccabi Európa Játékok lángját

Köszönöm a Magyar Kormánynak, hogy a Játékok finanszírozását segítették, köszönöm az EMG-ben résztvevő szervezőknek, az MTK-nak a Maccabi VAC-nak és a Mazsihisz munkatársainak az együttműködését, a több mint 300 fő önkéntesünknek, zsidóknak és nem zsidóknak a vállalását: így a kormánytól az önkéntesekig mindnyájan a történelem szereplőivé válunk. Nélkülük a Játékok nem valósulhattak volna meg – fogalmazott Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a 15. Maccabi Európa Játékok budapesti megnyitóján, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.


A magyar főváros olyan nagyszerű magyar zsidó sportlegendák szülővárosa, mint az újkori olimpiák első magyar aranyérmese Hajós Alfréd, az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes vagy a sakk világbajnok Polgár Judit. Büszkék vagyunk rájuk, mint ahogy arra a nagyszerű magyar Maccabi csapatra is, amely soha nem látott létszámban képviseli a magyar zsidóságot. Részvételetekkel győztesek vagytok Mindnyájan, függetlenül a versenyeredményeitektől. Gratulálok Minden résztvevőnek ehhez a győzelemhez, mert megmutatjuk a világnak, hogy a világ zsidósága, Európa zsidósága létezik, erős és képes értékeket alkotni – hangsúlyozta ünnepi beszédében a Mazsihisz elnöke.


Büszkék vagyunk zsidó honfitársainkra, akik a saját teljesítményükkel közös önbecsülésünket gyarapították egykor, és gyarapítják ma is – jelentette ki Áder János köztársasági elnök.

„Mi magyarok mindig készek vagyunk szurkolni sportolóinkért. Büszkék vagyunk minden magyar sikerre, és lenyűgözve állunk másoké előtt. Büszkék vagyunk mindazokra, akik magyar színekben versenyeznek, és büszkék vagyunk rá, hogy a közös zászló közös csapatában a sokféle személyes identitás mindig jól megfér egymással. Büszkék vagyunk zsidó honfitársainkra, akik a saját teljesítményükkel közös önbecsülésünket gyarapították egykor, és gyarapítják ma is” – mondta az államfő.

Áder János felidézte: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalapításában és az első újkori olimpiai játékok megszervezésében a magyar zsidó családba született Kemény Ferenc, Pierre de Coubertin jó barátja is közreműködött, és 123 évvel ezelőtt Athénban, az első olimpián, Magyarország történetének első olimpiai aranyérmét egy másik magyar zsidó ember, Hajós Alfréd nyerte.

Hangsúlyozta: Kemény Ferenccel és Hajós Alfréddal vette kezdetét a magyar sporttörténelem, ők a magyar olimpiai csapat első hősei, és egyben egy olyan kor hősei is, amely világszerte sportversenyek szervezésére buzdított.

Áder János rámutatott: az emberiség egyik legszebb és legbékésebb kihívása lett pályán, medencében, tornacsarnokban vetélkedni a játék öröméért, a teljesítmény csodálatáért, a siker mámorító és a szurkolás felemelő érzéséért, a közösségért. A Maccabi Játékokat ugyanez a törekvés hívta életre egykor, hogy a teljesítmény sikert arasson, és a játék közösséget teremtsen – tette hozzá.

Magyarország örömmel látja vendégül a Maccabi Európa Játékok versenyzőit - jelentette ki megnyitó beszédében az államfő, aki „nemes küzdelmeket és emlékezetes pillanatokat” kívánt a résztvevőknek.

Fotók: Szigetváry Zsolt / MTIFotók: Szigetváry Zsolt / MTI

Motti Tichauert, az Európai Maccabi Szövetség első embere és a játékok szervezőbizottságának elnöke emlékeztetett: a versenyt először Prágában tartották meg 1929-ben, az eltelt 90 évben viszont ez a régió nem volt házigazdája ennek az eseménynek, amely így most visszatért közép-európai gyökereihez.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke, a játékok védnöki testületének vezetője kiemelte: az esemény sokat jelent a magyar sportnak és Budapestnek egyaránt, a résztvevőkre pedig életük legszebb, legizgalmasabb hete vár.

A megnyitó ünnepségen – melynek egyik fő részeként a küldöttségek bevonultak a küzdőtérre – közel hetven fellépő működött közre. A játékok lángját Polgár Judit volt világelső sakkozó és Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász lobbantotta föl.

A viadal hétfőn kezdődött és jövő szerdáig tart, a megméretésre 42 országból közel 5000 résztvevő érkezett, köztük 2311 sportoló. A versenyzők 24 sportág – ebből négy bemutató – 63 versenyszámában mérik össze tudásukat, a központi helyszín a Ludovika Campus lesz, amely tőszomszédságában található Orczy-kertben kialakítottak egy „Maccabi falut”, ahol minden nap a díjátadást rendezik. Emellett lesznek ott kiállítások, koncertek és filmvetítések is, hiszen az esemény egyben kulturális és vallási rendezvény is.

A játékokon nemcsak európai zsidó sportolók vesznek részt, hanem meghívásos alapon az Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Brazíliából, a Dél-afrikai Köztársaságból, Ausztráliából és Izraelből is érkeztek. A házigazdákat 16 sportágban több mint kétszázan képviselik, ami több mint a duplája az eddigi legnépesebb magyar sportolói delegációnak.

#maccabiwfans  #maccabiworld  #maccabihun

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek