Rendkívüli élményben volt
része azoknak, akik meghallgatták Palya Bea énekesnő és barátainak hanukai
koncertjét a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Emlékezetes és méltó volt a
hanukia negyedik gyertyájának meggyújtása alkalmából rendezett ünnepség a Dohány
utcai zsinagógában is.
Hogy milyen energiák képesek felszínre törni az emberi testben rejlő
természetes hangszerből, vagyis az énekhangból, arról Palya Bea énekesnő tett
tanúbizonyságot vasárnap este a Rumbach-ban. A hanukia negyedik lángjának
meggyújtására gyűltünk össze: az ünnep gyertyáit a lángokat Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke; Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke, a Mazsihisz alelnöke; Radnóti Zoltán
főrabbi és Deutsch Péter rabbi, valamint dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH
ügyvezető igazgatója gyújtotta meg. Az ünnepi beszédet dr. Grósz Andor mondta (a szöveget cikkünk után közöljük).
Majd Palya Bea következett, aki ugyancsak tüzet lobbantott föl, de ő
már a szívünkben és a lelkünkben. Hihetetlen energiák mozdultak meg benne és
általa: az előadását kísérő, legendás kézmozdulatai pedig abba az irányba
fordították a tekintetünket, ahová a dalok és reményeink szállnak: fölfelé.
A Bíró Eszter által szervezett HanukaFeszt programsorozat kiemelkedő
eseménye volt ez a koncert, amelynek különlegességét nemcsak az énekesnő és a
vele fellépő művészek profizmusa adta, hanem Turi Tímea költő jelenléte is. A
rangos Magvető Kiadó főszerkesztője filozofikus, ugyanakkor érzelmes ünnepi
összekötő szöveget írt és mondott el a színpadon a dalok között. Ha
javasolhatunk valamit: nagyszerű volna, ha egy zsinagógai esztendő leforgása
alatt egy-egy koncerten közreműködne Turi Tímea, hogy minden zsidó ünnephez
kapcsolódóan szülessenek ilyen szövegek. Akár még kötetet is ki lehetne adni
ezekből.
Összességében remek koncert volt: felemelő és lélekemelő pillanatokat
éltünk át a művészek jóvoltából. A zenészek (Jávori Ferenc „Fegya” – zongora;
Szokolay „Dongó” Balázs – fúvós hangszerek; Gazda Bence – hegedű) is kiemelkedő
formában voltak. Azt még hadd említsük meg, hogy Fegya olyan alázattal kísérte
a dalokat, ami egészen példaértékű: ha valakinek, hát neki minden oka megvolna
rá, hogy az előtérbe tolja magát – ugyanakkor szerényen és művészi alázattal
játszott, jó érzékkel hagyta, hadd érvényesüljön Palya Bea elementáris erejű
hangja.
Dohány-zsinagóga: „Van tehát
remény”
Nagyon szép volt, nagyon emlékezetes marad az idei hanuka negyedik
napja. A fényárban úszó Dohány utcai nagyzsinagóga Tóraszekrénye előtt felállt
a Lauder Javne iskola kórusa, a Sirim, s velük, a jövő letéteményeseivel
kezdődött az ünneplés. Az eddig megjelent öt lemezük közül a repertoárt
természetesen most a hanukai dalokból állította össze Bíró Eszter és Rév Kata,
a kórus két vezetője.
Az első zenei részt követően Deutsch László főrabbi az ünnep eredetéről
beszélt: felidézte, miként hódította vissza a hellén Antiokhosz által elfoglalt
városokat Juda Makkabi piciny serege, s Jeruzsálembe érve hogyan történt a
Szentély megtisztítása a bálványoktól, miközben az a csoda történt ott, hogy a
csak egy napra elegendő, egyetlen korsónyi kóser olaj nyolc napig kitartott,
amíg az újabb adagot sikerült előállítani.
Ezt követően felállt a zsinagóga mintegy 800 főnyi közönsége, hogy a
Mááriv imát meghallgassa. Sokan voltak, akik aktívan is részt vettek ebben, s
egészen üdítő volt látni, hogy 30-40 éves férfiak és nők mondták együtt a
rabbival a szöveget. Van tehát remény, hogy már nemcsak a háborút, a
holokausztot közvetlenül vagy hozzátartozók révén átélt nemzedék, hanem a Soa
utáni negyedik generáció is vállalja zsidóságát.
Ezután Zucker Immánuel főkántor valóságosan transzba hozta a közönséget,
amikor önálló produkcióját követően a Sirimmel együtt adta elő a Hevenu Shalom Alechemet.
Dr. Grósz Andor: „Az igazi
csoda az, hogy a lángok kétezer év múltán is világítanak”
Örömmel köszöntöm mindannyiukat ezen a különleges napon ebben a
különleges épületben, ahol azért gyűltünk össze, hogy együtt ünnepeljük meg a
hanukát, amely nemcsak a csodáról, hanem a zsidó hitről és az emberi
kitartásról is szól.
Az a történelmi esemény, amely a hanuka alapjául szolgál, rendkívüli
erőt és bátorítást adott őseinknek, ugyanakkor a több mint kétezer éve történt,
a görög ellenségek fölött aratott győzelem üzenete ma is aktuális és inspiráló.
Hiszen az időszámításunk előtti második században, amikor a szíriai
görög király a zsidóságra erőszakkal igyekezett rákényszeríteni a
hellenisztikus kultúrát és a görög sokistenhitet, a zsidóság ennek a
kényszernek bátran ellenállt.
Fotók: P.T. / Mazsihisz
Holott – ha objektíven próbáljuk nézni az eseményeket – az akkori
hellén világ a maga gazdagságával, erejével, az akkori kornak megfelelő,
világszínvonalú termékeivel, tudományos eredményeivel és kulturális javaival
igazából csábító is lehetett volna a zsidóság számára.
A hellén világ kultúrájába való betagozódás gazdagságot, kényelmet,
biztonságot ígért – a zsidóság azonban ragaszkodott ősi hitéhez és
hagyományaihoz, ezért elutasította a csábító, talmi csillogást.
S nézzék csak meg, hol vannak ma az akkori hellenisztikus kultúra
művészeti javai! Múzeumokban, örök némaságra ítélve. És hol van ma a zsidóság?
Nézzenek körül: nos, mi itt vagyunk.
Itt vagyunk ebben a zsinagógában, és szerte a világon ünnepeljük a
hanuka csodáját. Szeretném fölidézni, hogy mit mondott erről korunk egyik
legnagyobb bölcselője, az áldott emlékű Jonathan Sacks főrabbi. Így
fogalmazott: „A csoda nem feltétlenül valami olyasmi, ami a természet törvényén
kívül esik. Inkább olyan esemény, amelyre lehet ugyan természetes magyarázat –
viszont olyan csodálkozást ébreszt, hogy még a legszilárdabb szkeptikus is
megérzi az Örökkévaló beavatkozását a történelembe.”
Bölcs szavak, ugyanakkor ne feledjük: ennek az ünnepnek az igazi
csodája nemcsak az, hogy az a bizonyos olajmécses egy nap helyett nyolc napig
égett.
Az igazi csoda az, hogy azok a lángok ma, kétezer év múltán is
világítanak.
Az a láng, amely egykor őseinknek adott világosságot, ma szerte a
világon ott lobog milliók és milliók lelkében, így emlékeztetve minket a
szabadság, az elszántság és a hit erejére.
A szabadságról, az elszántságról, a hit erejéről szóló ünnep azt
követeli tőlünk, hogy szabadságharcos elődeinkhez hasonlóan a külső világ
minden csábítása ellenére mi is megőrizzük identitásunkat, hitünket és
hagyományainkat.
A hanuka ünnepe egyúttal alkalmat ad nekünk arra, hogy ebben a
csodálatos zsinagógában együtt ünnepelhessük közösségünket, megerősítsük
hitünket és észrevegyük az emberi élet azon csodáit, amelyekkel az Örökkévaló
ajándékoz meg minket napról napra. Ez az ünnep arra emlékeztet minket, hogy a
bennünk lobogó láng révén mi magunk is hozzájárulhatunk a világban tündöklő
fényhez.
Hölgyeim és uraim!
Az életünk minden területén és mindannyiunkban ott rejlik a csodák
lehetősége és a fény ereje. Hiszen a küzdelmeink, a győzelmeink és sikereink,
de még az esetleges kudarcaink is ősi hitünk szilárdságát erősítik, mert a
zsidó hagyomány arra ösztönöz minket a régmúltból, hogy a jövőbe vetett álmaink
irányítsák tetteinket.
Kívánom, hogy a hanuka ünnepe a jövőbe vetett álmok ragyogó fényét
árassza mindannyiunkra! De nemcsak ránk, magyar zsidókra, hanem izraeli
hittestvéreinkre, és természetesen azokra az izraeli katonákra, akik ezekben a
napokban is a Zsidó Államért és értünk harcolnak a terror barbársága ellen.
Ünnepeljünk együtt, és hagyjuk, hogy a hanukai gyertyák soha el nem
lobbanó fénye világítsa meg közös utunkat!
