Az öt magyarországi zsidó felekezet közös közleménye

2021. Július 02. / 12:05


Az öt magyarországi zsidó felekezet közös közleménye

Régi adósságot törlesztendő, Heisler András elnök kezdeményezésére egy asztalhoz ültek a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége), a MAOIH (Magyar Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség), az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) és a Bét Orim, illetve a Szim Salom progresszív zsidó felekezetek vezetői. 

A megbeszélés megerősítette, hogy az örökjáradék igazságos elosztásával kapcsolatban a megjelentek nézetei erősen eltérőek, e kérdésben egyelőre konszenzust nem tudtak kialakítani.

A Mazsihisz kezdeményezte az örökjáradék megosztását jelenleg meghatározó Kormányrendelet szerinti engedményezési megállapodás 15. pontjának teljesítését. A rendelkezés szerint amennyiben az Országgyűlés további szervezeteket ismer el zsidó egyházként, akkor az örökjáradék engedményezésénél azok elismert igényeit is figyelembe kell venni.

Köves Slomó, az EMIH részéről nem látott akadályt a megállapodás e pontjának teljesítésére, de hangsúlyozta, azt tartaná helyesnek, ha az egész magyar zsidóság vallási életét támogatni hivatott örökjáradék elosztásának módját olyan elvi alapokra helyeznék, amelyek objektív mutatókon keresztül és nem ad hoc jelleggel – aktuális politikai erőviszonyokat által – érvényesülnek. A 2012-es megállapodásban meghatározott elosztást méltánytalannak tartja.

Deutsch Róbert, a MAOIH elnöke szintén a méltánytalanságot, a történelmi tradícióknak való meg nem felelést és az igazságtalan elosztási arányokat hangsúlyozta. A MAOIH elnöke lát esélyt a megállapodás létrehozására, ugyanakkor kiemelte: a magyar orthodoxia borotvaélen táncoló anyagi helyzete a sokéves igazságtalan megosztás eredménye, melyet valamilyen módon mindenképp korrigálni kell. Közös felelősség, egyben össz-zsidó érdek, hogy a legrégebbi – a vészkorszak poklában a legnagyobb mártíromságot elszenvedett – magyar izraelita hitközség történelmi öröksége ne legyen viszály és szűkkeblűség áldozata. Deutsch Róbert a demokratikus elv érvényesülése érdekében a MAOIH elöljáróságának, véleményformálóinak álláspontját is ki fogja kérni a rendezési folyamat során. Heisler András a Mazsihisz oldaláról örömmel nyugtázta az EMIH és a MAOIH nyitottságát a 15. paragrafus teljesítésében, de hangsúlyozta, hogy az örökjáradék megállapodás a Mazsihisz és a magyar kormány között jött létre, és sem ezen, sem az örökjáradék engedményezésének arányain nem kívánnak változtatni, jelenlegi mértékét arányosnak és méltányosnak tartják.

Jelenlévők egyetértettek abban, hogy az örökjáradék reálértéke az engedményezéskori 2012-es évhez képest drasztikusan csökkent, ennek korrigálása Kormányzati intézkedést igényel. Megállapodtak abban, hogy megbeszéléseiket július első felében folytatják és megkísérelnek a magyarországi zsidóság fejlődésének érdekében közös álláspontot kialakítani. A progresszív közösségek hangsúlyozták, hogy jelenlegi helyzetük hosszabb távon nem tartható.

A résztvevők pozitív fejleményként értékelték, hogy az együttműködés szándékával első lépésként egy asztalhoz ültek és gondjaikat megosztották egymással, mert abban mindnyájan egyetértenek, hogy a magyarországi zsidóság jövője kiemelkedően fontos számukra.  

Árvai Péter, a Szim Salom alelnöke
Deutsch Róbert, a MAOIH elnöke
Heisler András, a Mazsihisz elnöke
Kálmán Gábor, a Bét Orim elnöke
Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek