„Az adományozók Isten küldöttei"

– Bárkivel előfordulhat, hogy adományra szorul, de miután elfogadta azt, jusson eszébe, hogy az adományozók Isten küldöttei – írja Szerdócz Ervin főrabbi a VÁJISLÁH hetiszakasz kapcsán.

„És Jákob előre küldött követeket Ézsauhoz, a bátyjához…”
(I.M. 32/4.)

Edomot és az edomita sémi népet a zsidó hagyomány Ézsáutól, Jákob ősapa ikertestvérétől származtatja. Országuk a Holt-tengertől délre eső Idumea volt, amit a XVII. egyiptomi dinasztia (ie. 1550-1300) is ismert. Obádja próféta könyve velük kezdődik: „Obádjá látomása Edomról. Így mondta az Örökkévaló Isten Edom kapcsán: üzenetet kaptunk Istentől és követ lett küldve a népek közé: gyerünk, keljünk fel és háborúzzunk ellene!” (Obádja 1/1)

„Rabbi Jichák mondta: Isten így szólt: Jött Obádjá, ki két gonosz, Áháb király és Jezebél királyné idejében élt, mégsem tanultak gonosz tetteikből. Ézsau, (Edom) szülei, Izsák és Rebeka igaz emberek voltak. Ézsau is mellettük nevelkedett, mégsem tanult jó cselekedeteikből. Az erdő fáiból származnak az erdő fiatal fái, végül némelyikből favágófejsze nyele lesz.” (Szanhedrin 39b)

Ézsau, miután testvére, Jákob kétszer is becsapta, megfogadta: „…közelednek a gyásznapok apám miatt, akkor majd megölöm testvéremet, Jákobot.” (27:41). Rámbán (Rabbi Mose ben Nachman, Nachmanidesz 1194-1270 szentírás kommentátor), Jákob magatartását bírálva írta: „aki megfogja a kutya fülét, nem csodálkozhat, ha az megharapja.”

Jákob „megbűnhődte már a múltat s jövendőt”. Az önkéntes száműzetésből hazatérve át kellett vonulnia az útjába eső Edomon, testvére országán. Átvonulhatott volna titokban, elkerülve az életét veszélyeztető találkozót. Jákob azonban küldötteivel értesítette bátyját jöttéről.

Rámbán bibliakommentátor Jákob ősapáról írt bírálatában tulajdonképpen a Hasmoneus uralkodókkal szembeni kritikáját fogalmazta meg: „Azért estünk Edom (Edom alatt ezúttal a Római Birodalmat kell érteni) karmai közé, mert a második Szentély idején működő királyok (a Hasmoneus dinasztia tagjai) közeledtek a rómaiakhoz. Ez okozta bukásukat”.

Az atyák tettei például szolgálnak az utódaiknak. Jákob történetéből az tanulható, hogy nem jó az ellenség közelébe menni, sem a szó fizikai, sem szellemi értelmében egyaránt. Bár Jákob sikeresen megúszta a találkozót, azonban leszármazottai – a hasmoneusok – nem. Ellenségeikhez való közeledésük következményeként rombolták le később a Szentélyt és szűnt meg a zsidó nép függetlensége. (Ramban: Tur HaAroch írása alapján).

Egyszer egy ember felkereste rabbiját és elpanaszolta, hogy nincsen elegendő jövedelme, gyakran szorul emberek adományára. A rabbi kérdezte:
– Mondd, megtörtént már, hogy éhen maradtál, mivel nem akadt segítőkész ember, ki adományt adott neked?
Az ember bevallotta, hogy mindig volt adakozó, így nem maradt éhen sem ő, sem családja. Erre azt kérdezte a rabbi:
– Akkor miért panaszkodsz?
– Nézd, rabbi – folytatta az ember –, vajon nem azt mondjuk evés után: „Ne engedd, hogy ember adományára szoruljunk”?
A rabbi kijavította:
– Nem „adományt”, hanem „adományokat” kell mondani. Isten EGY, de a követei (Málukim) számosak. Az ima valóban arra utal, hogy ne szoruljunk földi adakozók adományára. Ám miután elfogadjuk az adományt, fel kell ismernünk, hogy az adományozók Isten küldöttei.