Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent
ünnepe ma este 18 óra 56 perckor köszönt be, a királynő holnap este 19 óra 59
perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram
oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Ki técé hetiszakaszt Ki técé
(Mózes 5. 21:10-25:19.) olvassuk.
Azt olvassuk a Tórában, hogy senki nem vonható végső
felelősségre felmenői vagy lemenői bűneiért, ami nekünk legalábbis egyfelől
evidens, másfelől pedig azért nem egészen magától értetődő. Viselünk
felelősséget a gyerekeinkért, de nem tehetünk mindenről, amit tesznek. Nem
minden a mi hibánk.
Evidens, amit a hetiszakasz állít. A szülei és a
gyerekei bűneiért senki sem vonható végső felelősségre. Evidens? Valóban úgy
érezzük, semmi felelősség nem terhel minket azért, amit a felnőtt gyerekeink
tesznek? Hogy az, ahogy neveltük őket, nem játszik szerepet abban, milyenné
lettek? Nem szorongunk azon, hogy a mi hibánk, ha rossz nekik, ha nem találják
a helyüket, ha helytelenül viselkednek, messzire mennek a mi értékrendünktől?
Akit szeretünk és akiért felelősséget vállaltunk, azért valamelyest mindig felelősnek
fogjuk érezni magunkat. És most, hogy szülő, anya, apa lenni mindenki jobban
tud mindenki másnál, életmód-tanácsadó könyvekben, internetes fórumokban, az
erkölcsi nyomasztás végtelen sok felületén, még inkább úgy tudjuk, hogy
valójában gyerekeink minden bajáért lényegileg mi vagyunk a felelősek, mert nem
eléggé szerettük őket, mert túlzottan is és nem jól, mert elhanyagoltuk őket,
vagy nem voltunk képesek elengedni őket és így tovább.
A tórai mondat arra figyelmeztet bennünket, hogy ők,
egy ponton túl, amikor már elég nagyok hozzá, ők, ők maguk. Ahogy mi, úgy ők is
felelnek a saját életükért, egy ponton túl nem hivatkozhatnak ránk. Nem mi
tehetünk az egész életükről. Nem minden hibánk végzetes, korrigálható,
feldolgozható egy részük, nem korlátlan a felelősségünk, mert a hatókörünk sem
korlátlan, mert végső soron a másik felnőttségének, másikságának, szabadságának
és saját felelősségének infantilizáló tagadása volna mindenért korlátlanul
önmagukat felelősnek tartani.
És ez nagy megkönnyebbülés, segít elengedni valóban és
igazán őszintén.
A felnőtté avatás áldása úgy szól a bár/bát micván, hogy
áldott az, aki felment innentől engem az érte viselt büntetés terhe alól. Ez a
látszólag kellemetlen mondat megerősítés, a szülőnek, hogy valóban el kell és
lehet engednie szabaddá és felnőtté lett gyerekét, a felnőttkorba lépő számára
pedig azt erősíti meg, hogy a szabadság felelősség elsősorban.
Összetartozunk, felelősek vagyunk egymásért, de ez nem
szünteti meg a személyes felelősséget.
Békés szombatot kívánunk!
Vári György írása
