Toncsi receptje az újévi vacsorára: kolkata csirke négy személyre

2024. Szeptember 25. / 12:56


Toncsi receptje az újévi vacsorára: kolkata csirke négy személyre

– Az ünnep garantált csoda, és ha képes vagyok arra, hogy megéljem, talán megtörténnek más csodák is, talán megtörténik a leghőbben vágyott is, és béke lesz! Addig pedig erőmhöz mérten készülődöm. Nemcsak lélekben, hanem a konyhában is, mert a zsidó ünnep otthon kezdődik, a vacsoraasztalnál – írja Szenthe Antónia, közösségünk szeretett Toncsija a nyíregyházi Sófár ünnepi számában.

„Mindjárt ros hasána, majd egy hétre rá jom kipur. Hogy most mi a dolgunk, mire van lehetőségünk, erről beszéljenek a nálam avatottabbak. Én az ünnep egyik személyes élményéről írok nektek egy fi nom recept társaságában, ahogyan egy gasztronómiai rovathoz illik.

A zsidó ünnep számomra meghozza a megbékélést az idővel: Gyertyalángtól gyertyalángig megáll, hogy a múlt és a jövő közt egyfolytában »most« legyen, hogy kivételesen megélhessem az észlelhetetlenül rövid pillanatokból összeálló létezésemet. Hogy tudjam: vagyok, és leszek is, ameddig csak leszek, hiába folyik szét minden pillanat a már lehetetlen és a talán még lehetséges terelőjén. 

Csodás élmény. És még azt mondják, hogy az Úr már nem tesz csodákat? Az ünnep például garantált csoda, és ha képes vagyok arra, hogy megéljem, talán megtörténnek más csodák is, talán megtörténik a leghőbben vágyott is, és béke lesz! Addig pedig erőmhöz mérten készülődöm. Nemcsak lélekben, hanem a konyhában is, mert a zsidó ünnep otthon kezdődik, a vacsoraasztalnál. És mert nagyon szeretek főzni" – írja Szenthe Antónia (Toncsi) Az őszi ünnepek csodája és egyéb érdekességek című gasztrocikkében, amely a Nyíregyházi Zsidó Hitközség lapjában, a Kertész Gábor által szerkesztett Sófár legfrissebb, ünnepi számában jelent meg. 

Toncsi az idei ünnepi vacsorára az indiai zsidó közösség egyik receptjét készíti el, ami nem más, mint csirke kalkuttai (kolkatai) módra.  Kalkutta ugyanis – a brit birodalom második legnagyobb városa – népes és jómódú zsidó közösséget vonzott magához. A múlt század negyvenes éveiben még mintegy 5000 lelket számlált, mára jó, ha egy tucat maradt közülük, ahogy széthullott a birodalom, úgy széledtek szét a világba – olvashatjuk a cikkben. S most jöjjön a recept.

Kolkata csirke négy személyre

Hozzávalók:

2 kg csirkemell és comb
1 evőkanál durva só
2–3 evőkanál étolaj
1 közepes fej, apróra vágott hagyma
2 nagy gerezd, zúzott fokhagyma
1 evőkanál frissen reszelt gyömbér
1 ½ evőkanál kurkuma
1 pohár víz
Egy nagy marék megmosott, lecsumázott, beáztatott mazsola
Egy nagy marék sótlan, szeletelt mandula
Két citrom leve
1 ½ evőkanál méz
Pár ágacska, durvára vágott mentalevél
A tálaláshoz citromgerezdek

Ha minden megvan, láss hozzá!

1. Válassz egy jó hentest, és döntsd el, nyájas olvasó, hogy milyen legyen az a két kiló csirke! Melle vagy combja, alsó vagy felső, csonttal vagy anélkül, bőrösen vagy megnyúzva. Ha rám hallgatsz, a csontos, bőrös felső combját veszed. 

2. A húsokat mosd meg, töröld szárazra, és sózd meg. 

3. Most végy elő egy jó nagy, vastag falú lábost, amelynek fedője is van. Hevítsed föl benne az olajat, és süssed a húsokat minden oldalukon aranybarára. Javaslom, hogy kisebb adagokat tégy be egyszerre, így a hús szép kérget kap, és magában tartja a finom szaftokat. Ha rásült a kéreg, rakd félre. 

4. Ki ne mossad a lábost! Ha picit kihűlt az olaj, szórd bele a hagymát, és lassú tűzön süssed azt is puhára, de ne tovább 5-6 percnél, nehogy megkeseredjék.

5. Most jöhet a fokhagyma meg a kurkuma. Mind a kettő kényes, ha túlsül, keserű. Akkor jó, amikor illatozni kezd, ehhez 1-2 perc bőven elég. 

6. Most jöhetnek vissza a húsok, szépen, egy rétegben, a pohár vízzel felöntve. 

7. Fedd le a lábost, és lassan, gyöngyözve párold kalkuttai madarad maradékát vagy 20 percig. 

8. Öntsd bele a citromlét, szórd meg mazsolával és mandulával. Ha kell, pótold a levét. Párold, amíg a hús teljesen meg nem puhul. 

9. Tálald mentalevelekkel és citromszeletekkel. Illatos rizs, könnyű leveles saláta és gyümölcsös, de nem édes bor illik hozzá a legjobban. 

mukmurachicken-768x512.jpgFotó: Sonya Sanford/Jmoreliving.com

Jaj, bocsánat, a lakoma végén ugye nem felejtettél el Birkat hamazont imádkozni? Ez az ima nemcsak a finom vacsoráért mond köszönetet, hanem – sőt elsősorban  – az Ígéret Földjéért is. 

Békét szeretnél? Bencsolj!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek