Kedves olvasóink,
hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 16 óra 29 perckor köszönt be,
a királynő holnap délután 17 óra 37 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt
honlapunk, valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen
a héten a Besáláh (Mózes 2.13:17-17:16.) hetiszakaszt olvassuk. Jó szombatot
minden kedves hittestvérünknek!
Amikor
észrevették, hogy a fáraó seregei a nyomukban vannak, Izrael népe újra
kétségbeesett és kiáltott az Úrhoz, egyfelől, vagyis imádkozni kezdett,
másfelől pedig belefogott Mózes szidalmazásába: talán nincs elég sírhely
Egyiptomban, hogy ide hoztál minket meghalni? – kérdezik és ez is mutatja, hogy
a zsidók a legnehezebb helyzetben sem veszítik el fekete humorukat,
pesszimizmusuk törhetetlen.
Mózes azzal
nyugtatja őket, hogy a Seregek Ura fog harcolni értük, nem kell félniük,
maradjanak nyugton. A következő mondatból azonban kiderül, hogy mintha ő maga
sem értené a saját szavait, amelyekkel Isten akaratát közvetíti.
„És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy vonuljanak”.
Ebből a
türelmetlen felszólításból világossá válik, hogy Mózes, nyugalomra intő
szónoklata után maga is beállt imádkozni a többiek közé: úgy gondolta, hogy
Isten majd az ő közreműködésük nélkül legyőzi Egyiptomot. Úgy gondolta, Isten
majd megoldja helyettünk és nélkülünk az életproblémáinkat. Úgy gondolta, hogy
a megnyugvás nem a felelős döntés előfeltétele, hanem egyszerű passzivitás.
Istenben hinni, Isten által kijelölt vezetőnek lenni nem felelősségvállalás,
hanem a felelősség elengedése.
A jámborság nem a gyengék óvása érdekében
vállalt kockázat, hanem tehetetlen képmutatás.
Ezért sürgeti Isten, hogy
fejezze be a bohóckodást és indítsa végre útnak Izraelt. A valódi hit alázat és
cselekvés egysége. Hit abban, hogy a Seregek ura, a világ teremtője szét fogja
választani a vizeket, amelyek falként magasodnak majd az átvonuló Izrael
mellett kétoldalt és épp ezért el kell indulnia és szólítani, vezetni a népet.
A Tóra
figyelmeztet, hogy a látszatra legnagyobb jámborság is lehet az igazi hit
ellentéte.
A hetiszakasz címe, Besáláh, a küldeni, elküldeni igéből származik.
A fáraó elküldte a népet végre. A hit mindig kilépés, elindulás,
felelősségvállalás és döntés. És mivel semmit sem lehet biztosan kiszámítani,
minden döntésünk ilyen ugrás a bizonytalanságba. Minden döntés kockázatos. Ha
egyáltalán el akarunk indulni valaha is bárhová, remélnünk kell, hogy Isten
kettéválasztja majd a Sás-tengert előttünk.
Amikor Amálek
megtámadja Izraelt, Mózes Józsuét jelöli ki, hogy csatába vezesse ellene a
népet és előtte állítsa össze hadseregét: „Válassz ki nekünk férfiakat, menj és
harcolj Amálek ellen” – kéri. A „nekünk” világossá teszi, hogy Mózes az első
pillanattól vezetőtársának, egyenrangú partnerének tekinti kiszemelt
tanítványát és majdani utódát. Mózes óta a tanítványok egyenrangúak kell, hogy
legyenek a mestereikkel: a hagyományt nem adják, hanem kapják (a kabala szó nem
hagyományt, hanem szó szerint kapományt jelent).
A tanítónak tudnia kell, hogy
nem ő a fontos: Tudnia kell, hogy „csak posta voltál”, ahogy Babits verse írja,
csak Isten Tórájának továbbadója. Csak az lehet zsidó tanító, akinek már nem
önmaga a fontos. Mózes már az út legelején elkezdi utóda nevelését. Az igazi
zsidó vezető, pont azért, mert tudja, hogy nem ő a fontos, egy életen át készül
a visszavonulásra.
Az Amálek elleni
küzdelem során, amikor Mózes felemelve tartotta a kezét, Izrael megerősödött,
amikor lehanyatlott a keze, a nép meghátrált. Ez nem csoda, Isten nem avatkozik
be a küzdelembe, még a neve sem említettik itt. Mózes egyszerűen azt csinálja
végre, a hetiszakasz utolsó soraiban, amit egy vezetőnek kell. Utat mutat –
fölfelé, az égre, ahol Izrael valódi és egyetlen vezetője lakik.
//
A Besáláh hetiszakasz
tartalmazza Mózes diadalénekét, amit a Vörös-tengeren való átkelést követően
énekelt, ezért a mostani szombatot a Dal szombatjának – Sábát Sirá – is hívjuk
a zsinagógákban a szombati liturgikus imarend eltér a szokásostól. A Dal
szombatja idén február 4-ére esik.
Békés ünnepet
kívánunk!
