A
Mazsihisz hírei most elhallgatnak a szombat törvényei miatt, honlapunk nem
frissül. A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24
órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a
Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.
A
péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten 16:35 óra, a Szombat királynője
17:42 órakor távozik körünkből, onnantól visszavárjuk Önöket honlapunkra. Addig
találkozzunk személyesen, zsinagógáinkban. A Tórából ezen a héten a Besáláh (Mózes
2.13:17–17:16.) hetiszakaszt olvasunk a zsinagógáinkban.
Amikor észrevették, hogy a fáraó seregei a nyomukban vannak, Izrael népe újra kétségbeesett és kiáltott az Úrhoz, egyfelől, vagyis imádkozni kezdett, másfelől pedig belefogott Mózes szidalmazásába: talán nincs elég sírhely Egyiptomban, hogy ide hoztál minket meghalni?- kérdezik és ez is mutatja, hogy a zsidók a legnehezebb helyzetben sem veszítik el fekete humorukat, pesszimizmusuk törhetetlen.
Mózes azzal nyugtatja őket, hogy a Seregek Ura fog harcolni értük, nem kell félniük, maradjanak nyugton. A következő mondatból azonban kiderül, hogy mintha ő maga sem értené a saját szavait, amelyekkel Isten akaratát közvetíti.
„És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy vonuljanak”.
Ebből a türelmetlen felszólításból világossá válik, hogy Mózes, nyugalomra intő szónoklata után maga is beállt imádkozni a többiek közé: úgy gondolta, hogy Isten majd az ő közreműködésük nélkül legyőzi Egyiptomot. Úgy gondolta, Isten majd megoldja helyettünk és nélkülünk az életproblémáinkat. Úgy gondolta, hogy a megnyugvás nem a felelős döntés előfeltétele, hanem egyszerű passzivitás. Istenben hinni, Isten által kijelölt vezetőnek lenni nem felelősségvállalás, hanem a felelősség elengedése. A jámborság nem a gyengék óvása érdekében vállalt kockázat, hanem tehetetlen képmutatás. Ezért sürgeti Isten, hogy fejezze be a bohóckodást és indítsa végre útnak Izraelt. A valódi hit alázat és cselekvés egysége. Hit abban, hogy a Seregek ura, a világ teremtője szét fogja választani a vizeket, amelyek falként magasodnak majd az átvonuló Izrael mellett kétoldalt és épp ezért el kell indulnia és szólítani, vezetni a népet.
A Tóra figyelmeztet, hogy a látszatra legnagyobb jámborság is lehet az igazi hit ellentéte. A hetiszakasz címe, besáláh, a küldeni, elküldeni igéből származik. A fáraó elküldte a népet végre. A hit mindig kilépés, elindulás, felelősségvállalás és döntés. És mivel semmit sem lehet biztosan kiszámítani, minden döntésünk ilyen ugrás a bizonytalanságba. Minden döntés kockázatos. Ha egyáltalán el akarunk indulni valaha is bárhová, remélnünk kell, hogy Isten kettéválasztja majd a Sás-tengert előttünk.
Amikor Amálek megtámadja Izraelt, Mózes Józsuét jelöli ki, hogy csatába vezesse ellene a népet és előtte állítsa össze hadseregét: „Válassz ki nekünk férfiakat, menj és harcolj Amálek ellen” – kéri. A „nekünk” világossá teszi, hogy Mózes az első pillanattól vezetőtársának, egyenrangú partnerének tekinti kiszemelt tanítványát és majdani utódát. Mózes óta a tanítványok egyenrangúak kell, hogy legyenek a mestereikkel: a hagyományt nem adják, hanem kapják (a kabala szó nem hagyományt, hanem szó szerint hapományt jelent). A tanítónak tudnia kell, hogy nem ő a fontos: Tudnia kell, hogy „csak posta voltál”, ahogy Babits verse írja, csak Isten Tórájának továbbadója. Csak az lehet zsidó tanító, akinek már nem önmaga a fontos. Mózes már az út legelején elkezdi utóda nevelését. Az igazi zsidó vezető, pont azért, mert tudja, hogy nem ő a fontos, egy életen át készül a visszavonulásra.
Az Amálek elleni küzdelem során, amikor Mózes felemelve tartotta a kezét, Izrael megerősödött, amikor lehanyatlott a keze, a nép meghátrált. Ez nem csoda, Isten nem avatkozik be a küzdelembe, még a neve sem említtetik itt. Mózes egyszerűen azt csinálja végre, a hetiszakasz utolsó soraiban, amit egy vezetőnek kell. Utat mutat – fölfelé, az égre, ahol Izrael valódi és egyetlen vezetője lakik.
Jó szombatot kívánunk!