Húskérdés a zsidó állam első éveiben

– A húshoz, főleg a kóser húshoz való hozzáférés problémája Izraelben az 1948-as államalapítás előtti időkben is jelentkezett. 1947 őszétől 1952-ig a heti hús- vagy csirkeadag 200 gramm volt fejenként, de voltak időszakok, amikor vagy nem osztottak húst, vagy csak fejenként 125 grammot vagy (például 1951 nehéz őszén) még kevesebbet – olvasható Novák Attila történész legújabb publikációjában.

A második világháború után Palesztinában – amelyet ekkoriban jisuvnak is neveztek, a héber elnevezés a helyi zsidó társadalmat jelentette – a lakosságnak égető szüksége volt élelemre, így húsra is. Erre azért is volt egyre nagyobb igény, mert folyamatosan nőtt a palesztinai zsidóság lélekszáma, a bevándorlások népességrobbanást okoztak a területen. 1946-ban 543 ezer zsidó lakosa volt a területnek, 1948-ra ez a szám 716 ezerre emelkedett, 1955-re pedig kb. 1 millió 600 ezer zsidó lakosa élt Izraelben – írja Novák Attila, a Goldziher intézet főmunkatársa, az NKE Molnár Tamás Kutatóintézet tudományos főmunkatársa a Húskérdés a zsidó állam első éveiben című publikációjában, amelya Ludovika.hu oldalon jelent meg. 

A területnek természetesen voltak mindig nem zsidó (főleg 1948-ig a többséget alkotó arab) lakosai is (1950-ben a lakosság kb. 47 %-át, tehát közel a felét alkották) de a hús kósersága, azaz a zsidó rituálénak való megfelelése számukra nyilvánvalóan nem volt releváns.

1948 első felében – még Izrael kikiáltása előtt – az élelmiszerek felét termelték zsidók, 43 százalékát importálták és kb. 7 százalékuk származott arab gazdaságokból. A második világháború alatt a szállítási útvonalak sérülékennyé válásával az import és a behozott élelmiszerek mennyisége csökkent. A kikötőkből való kirakodás és a palesztinai belső útvonalak biztosítása is problémássá váltak az arab–zsidó ellenségeskedések egyre intenzívebbé válásával.  

A zsidó lakosság a hús nagy részét külföldről importálta, a háborúban a mintegy 35 ezer zsidó kézben lévő szarvasmarhából ötezer el is hullott vagy elpusztult. A zsidó lakosság szükségleteit is meghatározó húshiány jellemzőnek tekinthető az időszakban. A marhahús vagy baromfihús (sertést vallási okokból nem vagy sokkal kevesebbet fogyasztottak a területen, mint Európában) hiányát azzal oldották fel, hogy heti adagokat vezettek be – és megkezdték a húsjegyek kibocsátását. 

1947 őszétől 1952-ig a heti hús- vagy csirkeadag 200 gramm volt fejenként, de voltak időszakok, amikor vagy nem osztottak húst, vagy csak fejenként 125 grammot vagy (például 1951 nehéz őszén) még kevesebbet. A tel-avivi önkormányzat hatósági árat vezetett be, ez megnehezítette a húsbeszerzést. Sok zsidó település viszont arab falvakból vagy gazdaságokból nem vett állatokat (és húst), mert nem akarták, hogy az ellenségnek tekintett helyi arabság plusz jövedelemforráshoz jusson.

Novák Attila tanulmányának teljes szövegét ezen az oldalon találják. Címlapkép forrása: Magyarországi Kóser Felügyelet/Facebook