1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) - a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben - a
fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára
létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március
19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott
lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
Porter Paula festőművésznő
neve a lapokban, a képzőművészeti kiállítási ismertetések sorai között, 1913
tavaszán jelent meg először. Ekkor a művésznő már 27 éves volt – 1884-ben
született Aradon. Elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, majd Párizsban tanult
két évig. 1913 májusában így írt kiállítási részvételéről a Budapesti Hírlap: „Porter Paula a hipermodernek
közül való. Színlátásáért nem irigyeljük, képéért háromezer koronát semmiképpen
nem adnánk (ha tehetnők sem).” Nem rosszak, de nem is különösebben hízelgők az
ezt követő néhány év kritikái sem. Ezt írta 1915-ben Az Újság a Nemzeti szalonban kiállított képéről: „Porter Paula
csukaszürke katonája szintén kiemelkedik a kiállított képek átlagából
előadásának rutinosságával.” Majd a Magyarország
1916-ban: „Porter Paula önállóbb technikával dolgozva bizonyára több sikert
érne el, mint így.”
Portrésorozata,
sőt portrésorozatai egy évvel később áttörést jelentettek, a kritikák
fanyalgása megszűnt. Évekig volt az Ország
Világ rajzos illusztrátora, ahol porté-rajzokat készített minden számhoz. Ez
kiegészült azokkal a kiállítási beszámolókkal, amelyeket ebbe a lapba, majd a Színházi Életben írt.
1921-ben
meghívást kapott, hogy vegyen részt Bécsben egy csoportos kiállításon, miközben
itthon az igazi elismerés hiányzott számára. Így vallott erről a Színházi Élet 1921. 48-dik számában:
„– Önök nem is
hiszik, – mondja, – mennyit szenved egy komoly művész, mennyi elfogult
kritikának van kitéve egy festő, ha történetesen nő. […] Pesten én már úgy
akarok szerepelni, mint egy már külföldön is elismert festő s nem mint egy
úrilány, aki nagyon ügyesen fest.”
Következtek a
külföldi kiállítások, Bécs után Berlin, Arad, Temesvár. A hazai kritikák ezekről
kedvezőek voltak. Például a Pesti Hírlap
1923 novemberében így írt a berlini sajtó fogadtatásáról: „…a fiatal magyar
festőnő művei becsületére szolgálnak a magyar művészetnek”.
Az 1930-as
években intenzív maradt a részvétele a különböző kiállításokon. A kritikák, ha
nem is hozsannázva, de elismerően regisztrálták az ezeken való megjelenését. Nézzünk
egy helyi lapot, az 1929-es Budai Naplót
ezekből:
„Ízig-vérig
művész és budai Porter Paula festőművésznő. Nem mi akarjuk őt felfedezni,
hiszen felfedezte Berlin, München, Párizs, sőt – Budapest is, csak méltatni
szeretnénk sokoldalú festői tehetségét, mint arcképfestőét…. Porter Paula nem
fényképet ad, nem rideg, pózos vonásokat fest, magát az embert, a lelkét viszi
vászonra minden beállítottság nélkül.”
Írt is,
például a kevéssé ismert Dolgozó Asszonyok Lapjában. Folyamatosan dolgozott és
jelen volt még az 1940-es évek elején rendezett kiállításokon is. Az utolsó
ezekből az 1944 februári Téli Tárlat volt.
1939 és 1944
között a képeit, főként olajfestményit bemutatták az OMIKE Művészakció mindegyik
kiállításán.
1944-ben deportálták,
valószínűleg Auschwitzban halt meg.
1946-ban ott
voltak a képei a mártír művészeknek az OMIKE által rendezett emlékkiállításán.
Képek:
1. Színházi
Élet 1924. 6. 44
2. Az Ország
Világ címlapja Porter Paula rajzaival 1919. március 2.
3. Önarckép
4. Heller
Bernát arcképe Libanon 1943. 1. 8