Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (126. rész) – Dózsa István

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Vannak és voltak színészek, akik szinte állandóan színpadon voltak, nem egyszer évtizedeken keresztül, de mindig kis szerepeket játszottak, Ezeknek a színészeknek a neve azután – jó esetben – megbújik egy-egy lexikon lapján. Ilyen, minden bizonnyal nagyszerű színész volt Dózsa István.

Nyíregyházán született 1895. június 22-én. Az Országos Színészegyesület színiiskoláját hallgatója volt, amelyről Az Újságban 1914 márciusában megjelent, egy jótékonysági hangversenyről szóló tudósítás is igazolt. Itt végzett 1915-ben.

Nagyváradon kezdett játszani és maradt is ott néhány évig. 1919 januárjában a Pesti Napló beszámolva a Városi Színház gyermekbemutatójáról, így írt róla: „Dózsa István mulatságos királyfigurája nagyban hozzájárult a gyermekek darabjának sikeréhez”.

1919 novemberében ott volt szerződött színészként egy új, de nem hosszú életű játszóhely, a Dunaparti Színház megnyitóján. Majd következtek az egy-egy szezonra szóló szerződések a Kamara Színházban, a Várszínházban, a Budai Színkörben.

1920-1922 között a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1922 januárjában ritka módon egy hosszabb méltatás volt olvasható a Miskolci Nemzeti Reggeli Hírlapban Dózsa István szerepléséről, a Bűn és Bűnhődésben: „… nagy szeretettel, kiváló gonddal, verőfényes kedéllyel, vitte színre a regénynek talán legrokonszenvesebb szereplőjét, Raszkolnyikov barátját, az örökké vitatkozó, csak a zsörtölődésért civódó, csupa szívjóságból álló Rasumihint.”

1922 és 1926 között a Vígszínház tagja volt. Szini Gyula így írt róla darabjának, az Ikercsillagnak a bemutatója alkalmából 1923-ban, a Nyugat 2. számában:

„Dózsa István, a Vígszínház tagja, minden porcikájában színész, korlátlan művésze minden mozdulatának, fintorának, szemrebbenésének, hangja árnyalatainak. Rendkívüli érték minden színpadon.”

A Vígszínházban rendkívül sok szerepet játszott, szinte állandóan színpadon volt. 1930-ban átment az Új Színházba, volt a Pesti Színház tagja, majd 1940 januárjában ismét vígszínházi színész lett. A Magyarság című szélsőjobboldali lap 1940 szeptemberében írt erről – sajátos módon. A Színészkamara – írta a lap – egyik legfontosabb feladatának tartotta a magyar színpad elzsidósodott szellemiségének kiirtását. Ezért „prominens ismert zsidó színészek kérelmét visszautasította”, miközben „kedvezően intézte mindazoknak a zsidó színészeknek a felvételi kérelmét, akik színpadi múltjuk alapján a tagsági jogot kiérdemelték”. Ez utóbbiak körébe tartozott a lap felsorolása szerint Dózsa István.

Ez – mint tudjuk – átmenti állapot volt, mert 1940 végétől, szerződésük lejártával egy sor zsidó színész tagsága megszűnt a Kamarában, vagy ha az megmaradt, színházba szerződést már nem kapott.

Rengeteg filmszerepe volt, szám szerint 28, valamint állandó meghívottja volt különböző rádióműsoroknak is.

1941 őszétől játszott az OMIKE Művészakció színpadán 1944 februárjáig szinte folyamatosan.

1945 után, júliusban jelent meg az első olyan hír, amelyben a nevét megemlítették. A Magyar Nemzet ekkor számolt be a Színes Színpad megnyitásáról. 1945 szeptemberében újra a Vígszínházban volt, majd Pesti Színházban. Részt vesz az egyik első új magyar filmben, Bródy Sándor: Tanítónőjében.

1947 decemberében a Színház számolt be a Vígszínház bemutatójáról, az „Isten veled világ” c. vígjátékról. Ebben ezt írták Dózsa Istvánról: „… nagy alakítása ez ennek a kitűnő színésznek, akit főleg óriási beszédtechnikájáért tisztelünk. Dózsa Istvánt eddig kis epizódszerepekből ismertük, most úgy megformálta szerepét, hogy akármelyik vezető színésznek becsületére vált volna.”

1950 augusztusától az Ifjúsági Színház, majd a Madách Színház tagja volt. Innen ment nyugdíjba a Színház és Mozi 1955 márciusi híre szerint. Halála időpontjáról nincs adatom.

Képek:

1.) Portré hangosfilm.hu
2.) Színházi Élet 1924. 38.
3.) Színházi Magazin 1939. 14.
4.) Színház és Mozi, 1955. 1.