05.16. 19:57, kimenete: 05.17. 21:13 
1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
Nem példátlan, de nem is szokványos festőművészi pályakezdés az 1883-ban egy nógrádi kis faluban, Szalmatercsen született Bánk Ernőé. Nem festőként indult, megszerezte a tanítói, majd a tanári oklevelet és a budapesti tudományegyetemen a doktori diplomát is. Tanított, de hamar az Iparművészeti Főiskola hallgatója lett.
Már az első világháború előtt jelen volt a budapesti kiállítási életben, 1911 után rendszeresen szerepelt a Műcsarnokban, a Nemzeti Szalonban és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat által rendezett csoportos kiállításokon. Az első világháború idején hadi festőként működött (a kiállítási részvételét fel nem adva), a 30. Honvéd Gyalogezred történelmi csoportjánál portrékat festett a Hadtörténeti Múzeumnak. Eközben sikert aratott kézi festésű porcelán brossaival, ahogy erről több napilap tudósított 1917-ben.
1919 végén a Fővárosi Közlöny tudósított arról, hogy a „proletár-diktatúra alatt tanúsított magatartása miatt” (a proletárgyerekek fürdőbiztosa volt és a Terézvárosban a Polgári Radikális Párt titkárjaként működött) állásából felfüggesztették. 1921-ben nyugdíjazták.
Maradt – szerencsénkre – a festészet. Bánk Ernő összebarátkozott Aba-Novák Vilmossal, Patkó Károllyal. Nyaranként velük festett az 1920-as évek közepén, Felsőbányán majd Iglón. Mindkét fiatal festő tükörképét megfestette.
1926 májusában Az Est, tudósítva a Tavaszi Tárlatról – ahol elnyerte a Szinyei Társaság elismerő oklevelét – így írt róla:
„Egy egészen új nevet kellene mondani: Bánk Ernőét, akinek két csendélete csak a múzeumban volna méltó helyen”.
1928-tól az újsághírekben, mint portréfestő tűnik fel. Sok, több mint 200 hivatalos felkérést kapott portrék megfestésére, mint például a Kereskedelmi Utazók egyesületétől: Goldzieher Géza, a Magyar Ökölvívó Egyesület megbízásából: gróf Sigray Antal arcképére. Közben vezette az OMIKE Műbarátok Köre grafikai iskoláját is. Az 1930-as években népszerűek voltak kisméretű, miniatűr portréi.
1942-ben az OMIKE Művészakció harmadik kiállításán vett részt.
A háborút követően, 1946-48-ban a Művészek Szabadszervezete és a Nemzeti Szalon kiállításain tűnt fel újból. Ezt követően – bár csoportos kiállításokon részt vett az 1950-es években - nincsen hír róla évtizedekig.
1978 áprilisában emlékkiállítása nyílt a Nemzeti Galériában, majd 1984-ben a Budapesti történeti Múzeumban volt látható műveiből egy kamarakiállítás.
Az 1978-as kiállítás katalógusából kívánkozik ide néhány mondat:
„Bánk Ernő válogatott műveinek kiállítása olyan festőt mutat be, akit nem kell ’felfedezni’, hanem akit nem szabad ’elfelejteni’, aki küzdelmekben nem szűkölködő életútjának tanúságtételé szerint véges-végig nyitott életművet alkotott, mert sosem zárkózott el semmi új és igazi elől.”
Művészetének alapjait a müncheni akadémizmus hagyományai jelentették. Ezzel egyidejűleg stílusába olvasztotta a nagybányai plein-air festészet hatásait és a Nyolcak eredményeit. Kezdetben a vidéki élet mindennapjaiból veszi témáit.
A látvány szépsége ragadta meg leginkább. Később elsősorban tájképeket, csendéleteket, portrékat festett. A negyvenes évektől dekoratívabb irányba fordult. Akvarelleket és pasztelleket is alkotott. Grafikai munkássága nagyszámú rézkarcot ölel fel.
Budapesten, 1962. július 17-én hunyt el.
Képek:
1.) Önarckép, kieselbach.hu
2.) Patkó Károly festő. 1928. kieselbach.hu
2.) Aba-Novák Miklós fest. 1926. MNG
4.) Gróf Bethlen Andrásné portréja. Színházi Élet, 1933. 24.
5.) Dunakanyar mutualart.com
6.) Hegyvidéki táj. mutualart.com
