Egyre népszerűbb a BZSH zuglói Benjamin óvodája

2025. Szeptember 13. / 20:41


Egyre népszerűbb a BZSH zuglói Benjamin óvodája

Zugló kertvárosában 1992 óta működik a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) által fenntartott Benjamin Óvoda és Bölcsőde. Az intézmény a megalakulása óta nyitva áll a Budapesten és környékén élő gyermekek, a zsidó és – a zsidó vallás, kultúra iránt érdeklődő – nem zsidó családok előtt egyaránt.

bőczén-zsuzsa-interjú.jpg

Mester Tamás elnök úr megkeresésére és felkérésére 2019- ben szívesesen vállaltam a megbízást az Intézmény vezetésére, melyre nagyon büszke vagyok! – kezdte az interjút Bőczén Zsuzsa főigazgató. 

Majd elmondta: „Bíztam abban, hogy a Fenntartóval és az alkalmazottak közösségével együtt működve újra sikerül újra a kezdeti lendületet, elismertséget idéző, stabil zsidó nevelési intézményt kialakítani. Hiszen az alapítás óta eltelt 33 év olyan változásokat hozott magával, melyeket megkerülni nem lehet egy fejlesztendő intézmény esetében.

A hagyományok és jó gyakorlatok megtartása mellett az innováció, a megújulás és az értékközpontúság kiemelését hangsúlyoztam. 

Fontosnak tartottam az intézmény-szülő kapcsolat erősítését, partneri viszony kialakítását, a családi programok minél gyakoribb megrendezését az intézményben, mely nem korlátozódik egy évzáróra, hanem lehetőséget ad nyílt napok formájában a mindennapi életbe való betekintésre. Igyekeztem újra közösséget építeni minden olyan eszközzel, ami illeszkedik az alapértékekhez".

A Bőczén Zsuzsával készített cikket teljes terjedelmében a BZSH.hu oldalon olvashatják!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek