Entartete Kunst, azaz az „Elfajzott művészet” – háromnapos konferencia a Rumbachban

2023. Szeptember 14. / 15:16


Entartete Kunst, azaz az „Elfajzott művészet” – háromnapos konferencia a Rumbachban

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara háromnapos konferenciát szervez 2023. szeptember 19. és 21. között a Rumbach zsinagógában. A konferencia az Entartete Kunst, azaz az „Elfajzott művészet” koncepciója köré épül. Az esemény minden érdeklődő számára nyitott és ingyenesen látogatható.

A téma Max Simon Nordau halálának 100. évfordulójához kapcsolódóan vált aktuálissá. Nordau legismertebb műve, az Entartung (1892) adta az alapját a hitleri Németországban megjelenő „Elfajzott művészet” fogalomnak és a hírhedt kiállítássorozatnak. A konferencián arra a kérdésre keressük a választ, hogy van-e elfajzott művészet, s ha igen, hogyan lehetséges ez.

entartete-cimlap-jó.jpg

PROGRAM

2023. szeptember 19. (kedd)

9:30−10:00 – Megnyitó
Köszöntő: Kiss Henriett, a Rumbach zsinagóga igazgatója.
Beszédet mond: Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Gyenge Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karának dékánja, Balázs Gábor, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem általános rektorhelyettese.

I. Nordau

Szekcióvezető: Pléh Csaba
Helyszín: Díszterem

10:00−10:20
Vajda Mihály: Entartete Kunst

10:20−10:40
Gyenge Zoltán: A sematizmus művészete, a művészet sematizmusa

10:40−11:00
Ujvári Hedvig: Max Nordau Entartungjának helye kora szellem- és fogalomtörténetében

11:00−11:20
Bolgár Dániel: Nordau Miksa és a magyarok

11:20−11:40
Fenyves Katalin: Elméletalkotóból kortünet: Max Nordau a késő modern tudományos diskurzusban

11:40−11:55 / vita
11:55−12:10 / szünet

II. Pszichológia

Szekcióvezető: Vajda Mihály
Helyszín: Díszterem

12:10−12:30
Pléh Csaba: A modern művészet értelmezése a mai naturalista pszichológiákban

12:30−12:50
Sándor Klára: A nyelv elfajzásának lehetőségei

12:50−13:10
Széplaky Gerda: A művészetben rejlő hatalmi potenciálról

13:10−13:30
Faludy Judit: Pain-taking ceramic

13:30−13:45  / vita
13:45−15:00 / ebédszünet

III. Művészettörténet I.

Szekcióvezető: Gábor György
Helyszín: Díszterem

15:00−15:20
Basics Beatrix: Az „elfajzott művészet” jegyzék – Victoria & Albert Museum

15:20−15:40
Toronyi Zsuzsanna: Az „elfajzott művészet” és a zsidó múzeumok

15:40−16:00
Mélyi József: Az elfajzás továbbélése – Viták az absztrakcióról a háború utáni Németországban

16:00−16:20
P. Szűcs Julianna: A pellengérre állított (mű)tárgy önvédelmi stratégiája

16:20−16:35 / vita
16:35−16:50 / szünet

IV. Művészettörténet II.

Szekcióvezető: Gyenge Zoltán
Helyszín: Tennen terem (2. emelet)

16:50−17:10
Boros Gábor: „Velence foglya” és a robusztus kecskeláb

17:10−17:30
Sasvári Edit: Harc a diskurzus uralásáért – Tradicionalisták és modernek konfliktusa a koalíciós években

17:30−17:50
Hajdu István: Tiltás és kötés

17:50−18:10
Véri Dániel: „Biboldó mosakszik”: zsidó identitás, antiszemitizmus és államhatalom az 1960-as években 

18:10−18:25 / vita

2023. szeptember 20. (szerda)

I. Vallás

Szekcióvezető: Radnóti Sándor
Helyszín: Tennen terem (2. emelet)

10:00−10:20
Balázs Gábor: Politikai és vallási blaszfémia a modern izraeli és zsidó művészetben

10:20−10:40
Gábor György: Elfajzott világ, elfajzott test – A zsidó és az elzsidósodott világ fiziognómiája a középkor vizualitásában

10:40−11:00
Peremiczky Szilvia: A vallás színrevitele – a vallás és a vallási élet színpadi ábrázolásának problémái a kortárs izraeli színházban

11:00−11:20
Kisantal Tamás: Ábrázolhatóság és „képtilalom” a holokauszt művészetében

11:20−11:35 / vita
11:35−11:50 / szünet

II. Vizuális művészet I.

Szekcióvezető: Szilágyi Ákos
Helyszín: Tennen terem (2. emelet)

11:50−12:10
Radnóti Sándor: Entartung és absztrakció

12:10−12:30
Weiss János: A politikum esztétizálása

12:30−12:50
Schwendtner Tibor: Heidegger és Paul Klee

12:50−13:10
Czeglédi András: Értesítjük arról, hogy meghalt

13:10−13:25 / vita
13:25−15:00 / ebédszünet

III. Vizuális művészet II.

Szekcióvezető: Balázs Gábor
Helyszín: Tennen terem (2. emelet)

15:00−15:20
Szilágyi Ákos: A formalizmus, mint a sztálini korszak “elfajzott művészete”

15:20−15:40
Báron György: „Elfajzott” és elfajzott művészet

15:40−16:00
Gelencsér Gábor: Közös nevező – A Horthy- és Rákosi-korszak politikai filmjeinek ikonográfiája

16:00−16:15 / vita
16:15−16:30 / szünet

IV. Irodalom

Szekcióvezető: Weiss János
Helyszín: Tennen terem (2. emelet)

16:30−16:50
Szőnyi György Endre: Magyar ezoterikus gondolkodók 'elfajzottá változtatása' 1948 után: Hamvas Béla & Co.

16:50−17:10
Deczki Sarolta: Petri-apokrifok

17:10−17:30
Valastyán Tamás: A tér relatív interioritása a Kafka fiában

17:30−17:50
Gyimesi Timea: Az elfajzott látásmód, mint kortárs írói program, avagy Marie Darrieussecq „életrajza” Paula Modersohn-Beckerről

17:50−18:05 / vita

2023. szeptember 21. (csütörtök)

I. Eszmetörténet

Szekcióvezető: Rugási Gyula
Helyszín: Tennen terem (2. emelet)

10:00−10:20
Borbély Gábor: Szörnyek a széleken

10:20−10:40
Földényi F. László: Elfajzott művészet – elfajzott gondolat

10:40−11:00
Csunderlik Péter: „Mintha trágyát szervíroztak volna” – A Tanácsköztársaság kultúrpolitikájának recepciója az 1919 utáni ellenforradalmi irodalomban 

11:00−11:20
Nagy Márta: A szólás szabadsága versus (?) művészi önkifejezés szabadsága 

11:20−11:35  / vita
11:35−11:50 / szünet

II. Zene

Szekcióvezető: Borbély Gábor
Helyszín: Tennen terem (2. emelet)

11:50−12:10
Pintér Tibor: „... Kéjes és kegyetlen emberek szórakoztatása ...” A kasztrált operaénekesek esztétikai és morális megítélése a XVII-XVIII. századi európai kultúrában 

12:10−12:30
Péteri Lóránt: A „felejthetetlen” és az „időszerűtlen”: Gustav Mahler zenéje és emlékezete a magyar nyilvánosságban, 1920–1958

12:30−12:50
Rugási Gyula: A zene birodalma – a birodalom zenéje

12:50−13:05 / vita
13:05−15:00 / ebédszünet

15:00−16:30 / Kerekasztal-beszélgetés
Helyszín: Tennen terem (2. emelet)

Létezik-e elfajzott művészet, s ha igen, hogyan lehetséges ez? A beszélgetés résztvevői Ascher Tamás, Kornis Mihály és Tompa Andrea. A beszélgetést vezeti Földényi F. László

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Izrael
Egymillió gázai már elhagyta az övezetet
Zsidó világ
Vajda Mihályt vasárnap temetik az óbudai zsidó temetőben
Kultúra
Palya Bea és barátai hanukai koncertje a Rumbach-ban