Született Krausz – Kézdy György halálának évfordulójára

2021. Február 08. / 12:47


Született Krausz – Kézdy György halálának évfordulójára

Ma, február 8-án van Kézdy György (1936-2013) színművész halálának évfordulója. A színházi- és televíziós közönség által oly szeretett művész emlékét az Élet Menete Alapítvány által alapított, évente odaítélt Kézdy György díj őrzi. Meg a rajongói szíve.


„Készítettünk egy óriási nagy plakátot, ahol a szereposztás úgy kezdődött, hogy II. Endre, Magyarország királya – Krausz György. Akkor még úgy hívtak. Szép kalligrafikus, gótikus hatású betűkkel írtuk meg. Istenien megcsináltuk, pergamenszerűre. Ott lógott az első emelet fordulójában. És valaki a nevemnél belejavított: II. Endre, Magyarország első izraelita királya – Krausz György” – mesélte a színművész „Az antiszemitizmus reneszánszát éljük. Úgy látszik a demokráciával ez is vele jár” című, Dési Jánosnak 1999-ben adott interjújában

Amit csak azért idéztünk, mert lám csak, ebben a rövidke kis epizódban is benne van a magyar zsidó történelem minden drámája és tragikuma. S benne van Kézdy György művészete is, aki zseniális karakterszínész volt, a szónak nem mellékszereplői, hanem főszereplői értelmében – holott születésileg „csak” egy Krausz volt. Egy egész ország kedvence egy olyan társadalomban, ahol a Krausz névvel nemigen lehetett érvényesülni. 

Kézdy_György_emléktábla.jpgA művész emléktáblája Budapesten, egykori lakóhelyén

Ma, február 8-án van a nyolcadik évfordulója annak, hogy véget ért az élete – pontosabban véget vetett neki ő maga. Hetvenhét évet élt, éppen annyit, amennyi a magyar népmesék bűvös száma, és e 77 év alatt Kézdy György megért mindent, amit a rettenetes XX. század a zsidóságnak adott.  Volt üldözött, volt mellőzött, egyvalami nem volt soha: hűtlen. Hűségesen szolgálta közönségét, amíg tudta. 

S hogy a bevezetésre visszatérjünk: Dési János kérdésére, miszerint mennyire érezte sértőnek a neve elé odabiggyesztett megjegyzést, Kézdy György saját magához méltón annyit mondott: „Semennyire. Azt, hogy mennyire szánták sértőnek, nem tudom, mert én nem éreztem annak. Jópofa viccnek tartottam. Hiszen senki nem állt oda elém – ha jól emlékszem –, hogy te büdös zsidó”.

Igen, így kell válaszolni egy sértésre, amiről ő maga is tudhatta, hogy sértő volt, mert annak szánták. De ő elfogadta ezt is – mint minden szerepet, amit ráosztott az Örökkévaló.

Emlékéből fakadjon áldás!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek