Száz éve született Isaac Asimov, a sci-fi halhatatatlan zsidó legendája

2020. Január 02. / 10:42


Száz éve született Isaac Asimov, a sci-fi halhatatatlan zsidó legendája

Egy zsidó molnár első gyerekeként született Oroszországban, az egyik legnagyobb amerikai sci-fi-író lett belőle. Az Alapítvány-trilógia és még számos egyéb mű szerzője három éves volt, amikor szülei emigráltak az Egyesült Államokba. Asimov tizenegy évesen már sci-fit írt, és még csak egyetemista volt, amikor beindult páratlan írói karrierje.


Mint korábban írtuk róla, a tudományos fantasztikus képzelet nagymestere, páratlanul tanult óriása, a világ talán legjobb sci-fi írója volt.  A zsidóságával kapcsolatban egyszer azt mondta: „Nem járok zsinagógába, nem tartok semmit, nem volt olyan fura beavatási szertartásom, bármicvám se, de ez nem számít. Zsidó vagyok”.

Kémiából diplomázott, majd biokémiából doktorált, íróként pedig hamar az aranykor három legfontosabb írójának egyike lett Robert A. Heinlein és Arthur C. Clarke mellett, mindemellett pedig fontos szerepet vállalt a közösségszervezésben is. 1941-ben jelent meg első robottörténete, 1942-től folytatásokban jelent meg ma is népszerű – és hamarosan sorozatként is megjelenő  – története, az Alapítvány. Ebben egy új tudomány, a pszichohistória a Galaktikus Birodalom összeomlását jósolja meg; egyben kulcsot is adva ahhoz, hogyan lehet majd újjáépíteni a civilizációt. Írt egy meglehetősen híres történetfüzért egy száműzött „népről”, a könyv népéről, akik a galaxis perifériáján próbálják összeállítani a civilizáció és a racionalitás utolsó mentsvárát, az Enciklopédiát, ellenségeik gyűrűjében. A leghíresebb Asimov-könyvsorozat, az Alapítvány enciklopédistáiban némely értelmezők a zsidók allegóriáit vélték felfedezni, Asimov vallomását arról, hogy mi köti mégis a zsidósághoz. 

A nyolcvanas években az összekötő történetek megírásával egy univerzumba egyesítette három különálló világát: a robottörténeteket, az Alapítványt és Galaktikus Birodalom történeteit. 1983-ban egy bypass-műtéten esett át, eközben HIV-fertőzött vért kapott, ennek következtében hunyt el 1992-ben.

Forrás: Mazsihisz.huAzonnali

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek