Idén február 1-jén hunyt el Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) korábbi elnöke, valamint a Frankel Leó úti zsinagóga világi vezetője. Tiszteletére 2025. június 20-án, pénteken, az este fél hétkor kezdődő Szombatfogadás után emléktáblát avatnak a Frankel zsinagóga falán.
Kép: bzsh.hu
Tordai Péter több mint harminchat éven át töltötte be a Frankel zsinagóga elnöki tisztét. „1975 óta élek Budán, a II. kerületben. Akkor ismertem meg a nagy múltú Frankel Leó úti zsinagógát, ahol azóta is gyakorlom a hitemet. Mindig is nyitott, barátkozó ember voltam, így gyorsan a közösség aktív tagjává váltam, majd elöljárónak, vezetőségi tagnak, végül elnöknek választottak” – mesélte még 2023-ban a Budai Polgár kérdésére.
Tiszteletére ezen a héten pénteken, június 20-án, az este fél hétkor kezdődő szombatfogadás után emléktáblát avatnak szeretett zsinagógája falán. Az ünnepségen részt vesz a Tordai család, a körzet tagjai, elöljárói és meghívott vendégeik is.
Forrás: Budapesti Zsidó Hitközség oldala
