Címkék
Születésnap
Kultúra / 2026. Február 19. / 10:03
Kurtág 100: A kevés hangból és nagy csöndekből teremtett zenei világ mestere
A leghíresebb kortárs magyar zeneszerző, a 20-21. századi zenetörténet egyik legnagyobb hatású mestere, Kurtág György ma ünnepli 100. születésnapját. Nemcsak zeneszerzőként, hanem pedagógusként is rendkívüli befolyást gyakorolt, tanítványai közül többen nemzetközi rangú zeneszerzők és muzsikusok lettek. Mesterkurzusai révén sokan tekintik magukat tanítványának anélkül, hogy hivatalosan nála diplomáztak volna. Isten éltesse az emberi kor végső határáig!
Élet + forma / 2026. Február 18. / 16:34
Ma 60 éves Fritz Zsuzsa, „Frici”, a Bálint Ház legendás igazgatója, a magyar zsidó közösségi élet meghatározó alakja
Nevéhez több évtizednyi közösségépítő munka, nemzedékek sorát megszólító, megszólító programok szervezése és egy nyitott, befogadó szemléletű közösségi tér kialakítása kötődik. A Bálint Ház élén végzett munkájával sokak számára tette természetessé és elérhetővé a zsidó közösségi életet, miközben pedagógusként és közösségi vezetőként is maradandót alkotott.
Élet + forma / 2026. Február 10. / 22:10
Ma 80 éves Jávori Ferenc (Fegya) – Maz’l Tov!
Nyolcvan év, megszámlálhatatlan dallam, történet és közös élmény. Jávori Ferenc (Fegya) – Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, a Budapest Klezmer Band alapítója és a klezmer magyarországi megújítója ma ünnepli születésnapját. Zenéjén generációk nőttek fel, koncertjein itthon és szerte a világban közönségek tanulták meg újra, mit jelent öröm, fájdalom, emlékezet és remény hangokba sűrítve.
Megemlékezések / 2025. December 28. / 09:55
Ma 165 éve született Baumhorn Lipót, a nagy zsinagógatervező
A Komárom-Esztergom vármegyei Kisbéren 1860. december 28-án, azaz ma 165 éve született Baumhorn Lipót, a magyar historizmus és szecesszió egyik legjelentősebb építésze, akinek neve elválaszthatatlan a magyarországi zsidó közösségek aranykorától. Zsidó identitása és szakmai életútja szorosan összefonódott a dualizmus kori neológ zsidóság társadalmi és kulturális felemelkedésével. Legyen áldott az emléke!
Élet + forma / 2025. December 09. / 14:07
Mazel tov! Vértes György holokauszttúlélőt ünnepelték 100. születésnapján Gyöngyösön
A Gyöngyösi Zsidó Hitközség Status Quo Ante Izraelita Anyahitközség a 100. születésnapján köszöntötte az egyik tagját. A gyöngyösi Vértes György tanulságos életével példát mutat mindenkinek, emelte ki Prof. dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke.
Zsidó világ / 2025. November 12. / 14:21
Boldog 60. születésnapot, Frölich Róbert főrabbi úrnak!
Sok szeretettel köszöntjük dr. Frölich Róbert főrabbit, aki évtizedek óta szolgálja a magyar zsidó közösséget – 1993 óta a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetőjeként, majd országos főrabbiként.
Megemlékezések / 2025. November 03. / 14:49
Lépcsőház-látogatóban egy zseni születésnapján
Habár nem kerek az évforduló, Seress Rezső mai születésnapját meg szeretnénk ünnepelni, méghozzá azzal, hogy megmutatjuk önöknek azt a Dob utcai lépcsőházat, ahonnan ez a magyar zsidó zseni elindult a világhír felé. Amúgy valami lehet itt a levegőben, hiszen éppen ez az a ház, ahol egy másik zseniális művész, Presser Gábor nevelkedett. Jöjjenek velünk!
Hírek, lapszemle / 2025. Október 22. / 15:22
A ma 100 éve született Fahidi Évára emlékeztek szülővárosában, Debrecenben
Száz évvel ezelőtt, 1925. október 22-én született Debrecenben Fahidi Éva író, színész, holokauszt-túlélő, polgárjogi aktivista. Tiszteletére ma megemlékezést tartottak a jubileum alkalmából nemrég róla elnevezett ligetben – írja a Dehir.hu helyi portál. A rendezvényen többek között beszédet mondott Horovitz Tamás, a helyi hitközség elnöke és Puskás István alpolgármester.
Megemlékezések / 2025. Október 22. / 08:54
Ma 120 éve született Kozma József, a világhírű Hulló levelek szerzője
Egy budapesti zsidó családból indulva a francia sanzon és filmzene halhatatlan mesterévé vált Kozma József ma 120 éve, 1905. október 22-én született. A „Les Feuilles mortes” (angolul: „Autumn Leaves”) című világslágere ma is mindennap felcsendül a rádiókban és élő dzsesszkoncerteken a legkülönbözőbb feldolgozásokban. Legyen áldott az emléke!
Megemlékezések / 2025. Október 20. / 10:02
Krókusz 10 – Fahidi 100: Kettős jubileum a Rumbachban
A 2023-ban elhunyt Fahidi Éva holokauszt-túlélő, emberi jogi aktivista október 22-én, szerdán lenne 100 éves. A Krókusz Projekt – Virággal az erőszak ellen elnevezésű kezdeményezés az ő emlékére rendez megemlékezést a Rumbach zsinagógában október 22-én, 18 órától, amely egyben annak a megünneplése lesz, hogy a Krókusz 10 évvel ezelőtt jött létre.
Megemlékezések / 2025. Szeptember 05. / 10:36
Ma 120 éve született Arthur Koestler író
Ma 120 éve, 1905. szeptember 5-én magyar zsidó családban megszületett Kestler Artúr, aki Arthur Koestler néven lett világhírű író. Egyik fő műve az 1940-ben megjelent Sötétség délben (Darkness at noon) című regény, amely bátor és keserű leszámolás a kommunista eszmével. Az elsők között ismerte fel, amit az illúziók rabjai még évtizedekig nem akartak látni: a bolsevik élcsapat nem a földi paradicsomot valósítja meg, hanem a poklot.
Megemlékezések / 2025. Augusztus 18. / 09:51
Akiről kisbolygót neveztek el: ma 115 éve született Turán Pál matematikus
A XX. század egyik legkiemelkedőbb magyar matematikusa, Turán Pál matematikus 115 éve ezen napon, 1910. augusztus 18-án látta meg a napvilágot Budapesten Rosenfeld Pál néven. Az analitikus számelmélet és a gráfelmélet kiemelkedő alakja volt, aki „kozmikus" elismerésben is részesült: az ő nevét viseli az 547398 Turán kisbolygó. Tisztelettel adózunk emléke előtt.