Debrecenben zsinagógában és stadionban is emlékeztek a holokausztra

2021. Június 22. / 11:53


Debrecenben zsinagógában és stadionban is emlékeztek a holokausztra

A Nagyerdei Stadion sajtótermében helyezték el a holokauszt-túlélő egykori labdarúgó, Schwarz Sándor emléktábláját. A helyi zsidó hitközség mártír-istentiszteleten is lerótta kegyeletét.

Az Élet Menete Alapítvány, a Debreceni Zsidó Hitközség és Debrecen önkormányzata közösen állított emléket a páratlan életutat bejárt Schwarz Sándornak. A 2007-ben 96 éves korában elhunyt „auschwitzi ember” tiszteletére 2015-ben készült márványtábla június 20-án került végleges helyére.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy Schwarz Sándor öt koncentrációs tábort élt túl, köszönhetően sportolói szívósságának és emberi tartásának.

Puskás István alpolgármester az ünnepségen arra hívta fel a figyelmet, hogy a régi Nagyerdei Stadiont – amelynek a helyére épült új arénában kapott helyet Schwarz Sándor emléktáblája – az a Sajó István tervezte, aki ugyancsak túlélte a koncentrációs tábor borzalmait.

debrecen-megemlékezés-2021-06.jpg

- A debreceni zsidóság két olyan fontos személyére emlékezünk ezen a helyen, akik az itt átélt rossz emlékek ellenére visszatértek, és fontos tagjai maradtak a város közösségének – fogalmazott az alpolgármester.

Heller Zsolt, a Debreceni Zsidó Hitközség képviseletében bejelentette, hogy az egykori Debreceni Zsidó Gimnázium alapításának 100. évfordulóján ez év őszén kiadják a Schwarz Sándor verseiből készült kötetet, élettörténetéből pedig akár egy színdarab is születhet.

- Schwarz Sándor a ’70-es években hagyott egy kéziratot a Csokonai Színházra: egy kétfelvonásos darabot az életéről. Bízom benne, hogy az ő emlékezete teljes lehet majd, ha a közeljövőben ez az előadás megszületne – mondta Heller Zsolt.

Deutsch Péter főrabbi kiemelte, hogy a felállított mementó révén a fiatalok is megismerhetik Schwarz Sándor életét, s rajta keresztül a zsidóság történelmét. Az emléktábla leleplezését követően a résztvevők a zsidó hagyomány szerint köveket helyeztek el Schwarz Sándor emléktábláján.

Sokan gyűltek össze a Pásti utcai zsinagógában is. A pandémia miatt a hitközség tavaly nem tudott megemlékezést tartani, a járvány enyhülése óta ez volt az első ilyen alkalom. Az istentiszteleten virággal köszöntötték azokat a köztünk élő debrecenieket, akik átélték a holokauszt borzalmait.

- Bíztak, hittek az Örökkévalóban, hittek vallásukban, hittek abban, hogy túl lesznek ezeken a borzalmakon. Hál’ Istennek vissza tudtak jönni és itt vannak köztünk, ami nagy öröm számunkra és reméljük, hogy sokáig itt lesznek velünk - fogalmazott Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke.

Debrecenből 12 ezer embert hurcoltak el, közülük csak minden második tért haza. A Mártír-istentisztelet után a megemlékezők a zsidó hagyományok szerint köveket helyeztek el a zsinagóga melletti holokauszt emlékfalnál. Puskás István alpolgármester emlékeztetett: június tragikus hónap a város történelmében, hiszen 1944-ben ekkor dobták a Debrecenre az első bombákat, és az első zsidókat elhurcoló vonatszerelvény is ebben az időszakban indult el a városból. (Forrás: dehir.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek