Dalai az emberi szív mélyére értek: Balázs Fecó emlékére

Személyében nem csak a magyar könnyűzenei élet egyik meghatározó zenésze távozott, de a magyar zsidó közösség is elveszítette egyik nagy barátját, azt a művészembert, aki a legbelsőbb szívügyének érezte a zsidó fesztiválokon való fellépést. Egyszer azt mondta, hogy számára igazi ünnep, amikor a Dohány utcai zsinagógában énekelhet. Ott sajnos már soha többé nem fogjuk látni – hallgatjuk őt tovább, dalait idézzük és megőrizzük.

Életének 69. évében ma elhunyt Balázs Ferenc zeneszerző, zongorista és énekes, aki ezt a bevezetést olvasva a rá jellemző halk, szerény visszafogottsággal máris közbeszólna: bocsánat, nem Ferenc és nem is művész úr, hanem Fecó. Éppen ez a barátságos, hétköznapias közvetlenség volt az egyik titka, miközben olyan istenáldotta tehetséggel született, ami magasan a mindennapok fölé emelte.

Klasszikus zenén iskolázódott, ez volt a sikerének a másik titka. Képzett zenész volt, aki megállta volna a helyét klasszikus zenekarokban is – ő azonban nem a zenei presztízs skatulyái szerint élt, hanem a szívét, a lelkét és az álmait követte. S a dalai révén erre biztatott minket is.

Megtiszteltetésnek érezte, hogy ott lehet a Zsidó Kulturális Fesztiválon, s habár nem volt közösségünk tagja, azt mondta, hogy a Dohány utcai zsinagógában minden alkalommal otthon érezte magát. Amiben igaza volt. Balázs Fecó mindenütt otthon volt, ahol a zenéje megszólalt és elért oda, ahová ő maga szánta: az emberi szív mélyére.

Legyen neki könnyű a föld!

Kapcsolódó írásunk:
Balázs Fecó a Dohányban: csodára készüljenek