Tisá BeÁv – az év legszomorúbb és legtragikusabb napja

Mazsihisz

Tisá BeÁv, azaz áv hó 9-e az év legszomorúbb és legtragikusabb napja, amely idén július 20-ára esik.

A legjelentősebb zsidó gyásznap – ebben az évben július 19-én hétfőn 20:34 órakor veszi kezdetét és másnap kedden 21:11 óráig tart – teljes böjtnap, amikor nem eszünk és nem iszunk semmit, előző este napnyugtától másnap, a csillagok feljöveteléig, de utána sem eszünk húst, nem iszunk bort, nem ünneplünk másnap délig. Ennek az oka az, hogy a történelmi hagyomány szerint a Templom egész éjszaka és másnap, áv hónap 10-én is még jó ideig égett. Ezért a Tisá BeÁvot követő estén még tilos esküvőt tartani.

A betegeknek engedmény jár, még ha nincsenek is kritikus állapotban, szabad rövidebb böjtöt tartaniuk.

Ezen a böjt- és gyásznapon egyszerre emlékezünk az Első Jeruzsálemi Templom i. e. 586-ban történt lerombolására és a Második Templom megsemmisülésére, amely szerencsétlen történelmi egybeeséssel i. sz. 70-ben ugyanezen a napon történt.

Az Első Templomot a babilóniaiak fosztották ki és égették porig, a Másodikat a rómaiak. A Templomnak, a nép vallási központjának lerombolása nemcsak a vallásra mért súlyos csapást, hanem az első - később a második - zsidó állam megszűnését is jelentette, és a zsidók kiűzetését saját országukból. Ugyanakkor a remény mozzanata is benne rejlik a napban, mert a rabbinikus hagyomány erre a napra teszi a Messiás születését.

A böjt előestéjén a vallásosabb zsidó férfiak nem vesznek bőrcipőt, hanem vászonpapucsban ülnek a zsinagógában, alacsony padokon, s a gyászra emlékezve mondják el, ősi, szomorú dallammal a bibliai Jeremiás Siralmait, másnap reggel pedig a középkori kinot műfajához tartozó gyászénekeket, köztük a középkor legnagyobb héber költőjének, Juda Halévinek híres Cionidáit.

Régi szokás az is, hogy ilyenkor felkeressük a temetőt, de ezúttal nem a rokoni sírokat látogatjuk meg, hanem az ott elhelyezett emlékműveket és a nagy rabbik sírjait keressük fel, könyörögve a Mindenható megbocsátó szeretetéért.

Tisá BeÁv tetőzi be a háromhetes félgyász időszakát, amely a támuz 17-ei kisebb böjttel kezdődik az első rés emlékére, amelyet a babilóniaiak törtek Jeruzsálem falain.