Mai születésnapos: Walter Matthau, a kedvesen undok zsidó karakterszínész

A Lower East Side-i nyomorból indult, volt pénztáros a jiddis színházban, rádiósként harcolt a légierőnél a nácik ellen, volt erdész, boksz és kosárlabdaedző, színpadi jellemszínész, amíg végül az a morgós, ronda vénember lett elementáris vígjátékok tucatjaiban, akit az egész földkerekség imádott: Walter Matthau.

Még annál is zsidóbbnak füllentette magát viccből, amilyen tényleg volt: azt terjesztette, hogy Walter Matuschanskayasky néven született 1920. október elsején a szegény New York-i zsidó bevándorlók híres negyedében, a Lower East Side-on, pedig egyszerűen Matthow volt. A Lower East Side, a (litván és orosz) bevándorló háttér és a tébolyult szegénység viszont stimmel. Villanyszerelő édesapja elhagyta a családot, amikor Walter, a kisebbik gyerek még csak hároméves volt, varrónő édesanyja tartotta el őket. Walter Matthau derűs és vicces ember volt, de ezt az időszakot, a gyerekkor és a nagy gazdasági válságba érő kamaszkor borzasztó szegénységét soha nem romantizálta, és önironikus humora ellenére sem viccelt vele: ha kérdezték, őszintén megmondta, hogy irtózatos volt. 

A színészet világával a New York-i jiddis színház közegében találkozott, pénztárosfiúként egészítve ki a család jövedelmét.

A középiskola után erdészként keresett pénzt Montanában, bokszedzőként és kosárlabdatrénerként New Yorkban, aztán a második világháborúban bevonult a hadsereghez. A légierőnél szolgált rádiósként a győzelemig az Egyesült Királyságban. Akkor kezdett színészetet tanulni, többek között Bertolt Brecht alkotótársától, Erwin Piscatortól.

Karrierje első harmadát a színpadon, a Boradwayen töltötte, többek között itt játszotta el először figuráját a Furcsa párban, és már ezért megkapta a Tony-díjat.

Jack Lemonnal a nagy Billy Wilder hozta őket össze a Sógorom, a zugügyvéd című filmben, a címszereplő zugügyvéd megformálásáért kapta meg Matthau az Oscart. Ezt az undok alakot játszotta aztán egész életében, ezt a kellemetlen, még csak nem is egészen tisztességes, ronda frátert, a rossz modorú mackót, akit nem győzött imádni a világ.

És akinek a furcsa párja a pedáns mániákus, Jack Lemmon volt aztán egy fél életen át: ők voltak a megelevenedett Neil Simon-karakterek a Furcsa párban és a kései folytatásában, de végső soron mindig ezt a Furcsa párt játszották. Összesen 10 közös filmben. Mint Stan és Pan és Hacsek és Sajó. Nem bírják elviselni egymást, és nem tudnak egymás nélkül élni. Ez a legbonyolultabb és egyben az egyik legalapvetőbb viszony az emberek között. Ha feltűnik Matthau a vásznon bárhol, szemünk sarkából már Lemmont lessük és fordítva. Ők voltak Hollywood egyik legelválaszthatatlanabb színészpárosa.

A Dennis, a komiszban, aztán újra Lemmonnal A szomszéd nője mindig zöldebb-ben és folytatásában, utoljára pedig Diane Keaton filmjében játszotta el azt az ellenállhatatlanul undok vénembert, akinek a szerepére pályája második felében megérett, akinek már eleve született. Minden más csak előkészület volt, ha mégoly ragyogó is.

A rendezésbe csak egyszer kóstolt bele és saját megítélése szerint is rögtön rekordot döntött: úgy ítélte meg, hogy a filmje ott lehet a valaha készített legpocsékabb filmek legszűkebb mezőnyében.

Ivott és dohányzott, miközben élete utolsó három és fél évtizedében már rendetlenkedett a szíve, amely végül, 60 film után, 2000 júliusában adta fel: október elsején született, július elsején ment el, kerek három hónappal a nyolcvanadik születésnapja előtt, Santa Monicában.

Los Angelesben temették el zsidó szertartás szerint, Jack Lemmon egy éven belül követte. Már tizenöt éve és immáron örökre együtt vannak a Los Angeles-i Westwood Village Memorial Park nevű temetőben.