Eldózerolt és megmentett zsinagógák

2010. Október 02. / 20:07


Eldózerolt és megmentett zsinagógák

Czene Gábor / Forrás: Népszabadság


A szocializmus évtizedeiben tucatszámra rombolták le a szebbnél szebb magyar zsinagógákat. Építészeti remekek sora tűnt el, azokat pedig, amelyek megmaradtak, sok esetben méltatlan és kegyeletsértő célokra használták. Az utóbbi időkben azonban a meghagyott zsinagógák újra virágkorukat élik.



Roma kisfiú játszadozik nem messze a pápai ortodox zsinagógától, egy új társasház bejáratánál. Kíváncsian néz ránk, látszik rajta, hogy szívesen beszélgetne. Feleségem mond neki pár barátságos szót, ennyi elég is. A gyerek a kedvenc focicsapatáról mesél, a szüleiről és az iskoláról, meg arról, mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Elidőzünk kicsit, aztán indulnánk a zsinagóga felé.

A fiú tekintetébe babonás félelem költözik, kiabál, mintha démonokkal küzdene:

– Ne menjenek oda! Vér folyik a falakból!

A vészkorszakban a zsinagóga környékén volt a gettó. Több ezer embert zsúfoltak itt össze, Pápa és a szomszédos települések zsidó lakosságát. A haláltáborokból alig néhány százan tértek vissza.

Csodával határos módon, sok évtized elteltével Pápán az újjászületés jelei mutatkoznak: zsidó hagyományőrző egyesület alakult, és létrejött egy alapítvány is, amely a zsinagóga hasznosítását tekinti feladatának.

Az üresen álló, a háborúban károkat szenvedett, de statikailag jó állapotban lévő épület az önkormányzat tulajdona. Amikor a zsinagógáról érdeklődöm, Áldozó Tamás alpolgármesterhez irányítanak. Korábban a Fidesz irodájában ő vigyázott a zsinagóga kulcsára, ha látogatók érkeztek, körbevezette a vendégeket.

A város szeretné felújítani az építményt, amely idegenforgalmi látványosságként és kulturális létesítményként funkcionálna. Tervekből eddig sem volt hiány, pénzből annál inkább. Az alpolgármester közlése szerint most egy nagyobb szabású projekt keretében, a „történelmi keresztény” egyházakkal együttműködve készülnek pályázni: ha sikerrel járnak, akkor egy helyi katolikus, református és evangélikus műemlék templom mellett a zsinagóga is megújul.

A pápai zsinagóga valóban alapos és költséges rekonstrukcióra szorul, de legalább van mit felújítani. Nem rombolták le. Nincsenek pontos ismereteink arról, hogy a háború előtt hány zsinagóga volt Magyarországon. A decentralizált módon működő és autonóm hitközségek ingatlanjairól sosem készült központi nyilvántartás – mondja Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) ügyvezető igazgatója. Annyi biztos: amikor lehetővé tették számukra a letelepedést, a zsidó közösségeknek mindig első dolguk volt, hogy megvásárolják azokat a területeket, ahol létrehozhatják temetőjüket, felépíthetik iskolájukat és templomukat. Attól függően, hogy az adott településen mely vallási irányzathoz (neológ, ortodox vagy status quo ante) tartozó zsidók éltek, akár több zsinagóga is épült. A kis lélekszámú és szegény közösségeknek csak egyszerű imaházra, vagy még annyira se, csupán imateremre futotta.

A háborúban – és az azt követően is folytatódó fosztogatásokban – a zsinagógák belső berendezése súlyosan sérült, gyakran teljesen megsemmisült. Akadtak tisztességes emberek, közöttük keresztény lelkipásztorok, akik igyekeztek menteni a menthetőt, de nem ez volt a jellemző. A könyvtárakat feldúlták, a padlót felszedték, a padokat felhasogatták, a tetőt szétbontották, a kegytárgyakat ellopták.

A nemrég megjelent Zsidó közösségek öröksége című könyv (szerkesztő: Toronyi Zsuzsanna) korabeli dokumentumokkal érzékelteti a pusztítás mértékét. 1945 szeptemberében Grünwald Fülöp és Naményi Ernő körlevelet küldött Budapestről a lábadozó vidéki hitközségeknek, hogy felmérje az állapotokat. Többnyire ilyen és ehhez hasonló válaszok érkeztek: „mindenünket széthurcoltak, csak nagy ritkán jön elő egyegy bútordarab”, „sem Tóránk, sem semmiféle kegyszerünk nem maradt meg”, „a könyvtár elveszett”, „tisztelettel közöljük, hogy hitközségünk irattára, felekezeti anyakönyvek, konskripciók (összeírások) nincsenek meg, úgyszintén Tóráink és egyéb kegyszereink, sírköveink ledöntve”, „összes szentegyleti felszerelésünk eltűnt”.

A rendkívül szép székesfehérvári zsinagógát bombatalálat érte, az épületet nem lehetett megmenteni. „Mindenütt csak a kőtörmelék és pusztulás látható” – számolt be a helyi hitközség elnöksége.

A balassagyarmati zsidó templomot a kivonuló németek robbantották fel 1944 decemberében. Közép­ Európa egyik legnagyobb zsinagógájának romjai között megtalálták a Ferenc József balassagyarmati látogatására emlékeztető márványtáblát, amely a császár szavait idézte: „Né peim irányában a valláskülönbség nem képez válaszfalat szívemben. Királyi kegyelmemre és oltalmamra tehát Önök is mindenkor számíthatnak.”

A rabbik egy 1947­ ben hozott vallástörvényi döntéssel lehetővé tették, hogy a hitközségek megváljanak zsinagógájuktól. A rabbik iránymutatása szerint lehetőleg minden zsidók által lakott településen fenn kell tartani legalább egy zsidó szertartású épületet, de a túlzott áldozatvállalással járó ingatlanokat el is lehet adni, még mielőtt az állagromlás miatt sokat veszítenek értékükből.

A szakrális berendezéseket másik zsinagógába szállították, ha pedig már használhatatlanok voltak, akkor a rituális hagyományoknak megfelelően eltemették. A befolyó pénzt csak jótékonysági vagy vallási célra lehetett felhasználni.

A népirtás kevés túlélője azonban ekkor még erejét megfeszítve próbálta fenntartani a hitéletet.

A körülményekről fogalmat alkothatunk egy 1955­ös felmérés alapján. Scheiber Sándor, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója megbízásából Löwinger István és Schmelzer Kornél néhány dél­ és középdunántúli térségben vizsgálódott. Jelentésükben 24 olyan település szerepel, ahol korábban zsinagóga – Igal esetében imaszoba – működött.

A mérleg elszomorító: nyolc helyen (Ádánd, Bátaszék, Celldömölk, Gyönk, Pince hely, Somogyszil, Tab, Zalaszentgrót) már az ötvenes évek közepére eltüntették a zsinagógát. Celldömölkön az 1882­ben elkészült neológ és az 1911­ben avatott ortodox zsidó templomot is eldózerolták. Nagyvázsonyban is megkezdték a bontást, de a munka abbamaradt.

Nem lehet kizárni, hogy némelyik épületet a háborús károk miatt kellett a földdel egyenlővé tenni, a jelentésben azonban nincs utalás ilyesmire. Sajátos érzelemvilágra vall, hogy Gyönkön az új tulajdonos a lebontott zsinagóga anyagából, annak helyén épített magának lakóházat. Ugyanez történt Pincehelyen is.

További öt településen más funkciót találtak az elárvult zsinagógáknak. Bölcskén például gabona­ , Devecseren lisztraktárat alakítottak ki benne, a ceceit gyümölcsládákkal halmozták tele. Sümegen a helyi technikum vette használatba. (Szeghalmi Stella 2002­ es írása szerint később itt kapott helyet a Kisfaludy Gimnázium ebédlője és a városi gyermekkönyvtár. A sümegiek közül ma már kevesen tudják, hogy a jelentősen átalakított épület eredetileg zsinagóga volt.

A fennmaradó tíz településen a zsinagóga elvileg megmaradt ugyan zsinagógának, de jórészt romosan áll, istentiszteletet csak kevésben rendeznek. A dunántúli felmérés a pozitív példák között említi a keszthelyi zsinagógát: „Nagyon szép, jó állapotban van. A templomban minden család külön emléktáblát állíttatott mártírjainak. Ezeken kívül a templom bejáratánál még egy emlékoszlop is áll.”

A marcali zsinagóga állaga is alkalmas lett volna összejövetelek megtartására, ott egyéb problémák adódtak: „Nem romos, a berendezés is használható, de az ablakokat nap mint nap betörik, így a templom belsejét a bedobált téglák és kukoricacsutkák elcsúfítják.” Nem a zsidóüldözés és a nyilasterror idején, hanem az ötvenes évek közepén járunk.

Az 1956-os forradalom újabb fordulatot hozott. A vidéki zsidóság nagy része emigrált, a létszám a töredék töredékére fogyott.

A korábban kezdődött tendencia tovább erősödött, a végképp elsorvadt zsidó közösségek képviselői sorra kényszerültek templomaik eladására. Zoltai Gusztáv kérdésünkre nem vitatja, hogy elvétve bár, de történtek visszaélések is. A Mazsihisz ügyvezető igazgatója egy Bács­Kiskun megyei település esetét említi: a volt rabbi fia a saját zsebére dolgozott, a hitközség pecsétjét jogtalanul felhasználva adta el a templomot. A pénzt bírósági úton kellett visszaperelni tőle.

A hitközségek vezetői esetenként a tarthatatlan helyzet miatt, de saját elhatározásukból, máskor külső kényszerből, az Állami Egyházügyi Hivatal nyomására váltak meg zsinagógájuktól.

A Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) 1960­ban készült helyzetjelentésében hangsúlyozza, hogy az „eladott zsinagógákért minimális árat kértünk, pedig a zsidó hitfelekezet kimondhatatlan anyagi gondokkal küzd”. A magyar zsidóság – olvasható – mindig arra törekedett, hogy teljesítse az állam vagy a városok, községek igényeit, de érthetően az a kívánsága, hogy a megszűnt zsinagógákból ne raktárak, üzlethelyiségek, hanem lehetőleg múzeumok, könyvtárak legyenek.

Láthattuk: a kérést gyakran figyelmen kívül hagyták. A MIOK sérelmezte, hogy a helyi szervek nemegyszer olyan zsinagógákra is rátették a kezüket, amelyekben „még imádkoztak kisebb csoportú hívek”. Előfordult, hogy eleinte az állam is minden kártalanítás nélkül vett igénybe elhagyott zsidó templomot – jegyezte meg a MIOK a várpalotai zsinagógát hozva fel példaként.

A rombolások kora a hatvanas években is folytatódott. A pártállam csekély készséget mutatott a kegyeletre, nem kívánt komoly összegeket áldozni a zsidó templomok megőrzésére. A hatalom egysze rűen csak a fájó múltra emlékeztető, ráadásul vallási jelképeket látott a zsinagógákban, amelyek a helykihasználás szempontjából is előnytelenek, valamint akadályozzák a fejlődést.

Salgótarjánban a sztárépítész Finta József közreműködésével zajlott a városrendezés. Ennek keretében takarították el a zsinagógát az útból.

A Pásztor Cecília szerkesztésében megjelent Salgótarjáni zsidótörténet című könyv ismerteti azt a levelet, amelyet 1967 augusztusában a városi tanács küldött az Állami Egyházügyi Hivatalnak, sürgetve a Régiposta úton lévő „izraelita templom” (és a szolgálati lakás) kisajátítását. Többévi előkészület és tervezgetés után végül 1969­ben, Salgótarján szocialista mintavárossá való átépítése során dózerolták el a műemlék zsinagógát.

„Könyörögtünk, hogy ne rombolják le!” – mesélte az ezredforduló táján a könnyeivel küszködve egy idős zsidó asszony, aki gyerekként át­ és túlélte a vészkorszakot. A salgótarjáni zsinagógának először a tornyait bontották le, majd a robbantás következett. A könyv minősítése szerint ez volt a nógrádi megyeszékhely legszebb épülete.

Egerben ma már felújított állapotban látható a belvárosi kis ortodox zsinagóga. Kevéssé közismert, hogy nem messze onnan létezett egy másik, hatalmas méretű zsinagóga is, amelyet 1967-ben semmisítettek meg. Helyére egy jellegtelen szállodát húztak fel, az időközben átkeresztelt Unikornis Hotelt.

A Kádár­korszakban megjelent, amúgy aprólékos egri városleírások szemérmesen hallgattak a hajdanvolt zsinagógáról (a rossz lelkiismeret bravúrokra képes: gyakran még a zsidóságot is sikerült kifelejteni). Az 1978­ban kiadott Eger története – természetesen a zsinagóga említése nélkül – így ír a belváros rekonstrukciójáról: „Azokat a nem műemlék jellegű épületeket, amelyeknek a felújítása nem célszerű, lebontják, s helyükbe modern, de formájukban a barokk együtteshez idomuló új házakat építenek.” A veszteséglistának még távolról sincs vége. Miközben a pártállam hivatalosan nem tűrte az antiszemitizmust, néhol mintha csak azt akarták volna elérni, hogy a zsidóságnak még emléke se maradjon fenn. A makói zsinagógát a hatvanas, a szerencsit a hetvenes évek közepén bontották le, a kaposvárit 1980-ban robbantották fel. A putnokit szintén 1980 tájékán átalakították lakóházzá.

Akadtak városok, ahol másfajta mentalitás érvényesült. Kecskeméten nem csak a megyeszékhely ékességének számító nagy zsinagógát őrizték meg, hanem a jóval kisebb és szerényebb – eredetileg vendéglőnek épült – ortodox templomot is. (Utóbbit 1989­ ben a Bács­ Kiskun megyei tanács elnöke, Gajdócsi István ajánlotta fel a ma is ott lévő fotómúzeum részére.) A szekszárdi zsinagógában még a szocializmus idején kiállítótermet rendeztek be.

A zsinagógák sorsának esetlegességét mutatja Nagykőrös példája. Feldmájer György, a nagykőrösi hitközség akkori vezetője – a Mazsihisz mostani elnökének, Feldmájer Péternek az édesapja – sem kérésre, sem fenyegetésre nem volt hajlandó áruba bocsátani a zsinagógát. Cserébe megvonták a központi támogatást, a fenntartási költségeket a család és a helyi közösség évtizedeken át saját kasszájából fedezte.

Egészen 1989­ig kellett várni arra, hogy Gerő László főszerkesztésével megszülessen az első – fotókkal gazdagon illusztrált – könyv, amely, ha teljes képet nem is ad, megkísérli számba venni a zsidó templomokat. A Magyarországi zsinagógák című albumban közzétett térkép mintegy 170 olyan települést sorol fel, ahol megvan a zsinagóga: jelentős részük azonban „átépítés miatt felismerhetetlen”.

A Mazsihisz kimutatása szerint a sárbogárdi zsinagóga földszintjén ma ruházati bolt, az emeleten bútorlerakat működik, a bonyhádiban fa­, a gyöngyösiben pedig bútorraktár, az abaújszántóiban postahivatal. Zsámbékon a zsinagóga megmentése érdekében szóba került az a lehetőség, hogy az épületet átveszi a református egyház. Nem ez történt, a zsámbéki zsinagógát pár évvel a háború után lebontották. Medgyesegyházán viszont 1951­ben valóban református templom lett az egykori zsidó imahelyből. A ceglédi és a budapesti Dózsa György úti zsinagóga edzőteremként, sportcsarnokként maradt fenn.

Az elmúlt évtizedekben a zsinagógák reneszánszukat élik. 1989­ben az apostagi volt az első, amelyet szakrális jellegének fenntartásával újítottak fel. A berettyóújfalui, kővágóörsi, hajdúböszörményi és pél dául a kőszegi zsinagóga most is omladozik, az esztergomi, hódmezővásárhelyi, tokaji, győri, mádi, pécsi vagy a váci viszont újjászületett a rendszerváltás óta. Az egykori vallási létesítményeket általában kulturális célokra használják. A teljesség igénye nélkül: az impozáns, stílusában és méreteiben a Dohány utcaira emlékeztető szombathelyi zsinagógában hangversenytermet alakítottak ki, a hasonlóképpen lenyűgöző szolnokiban galériát. Szegeden is folyik a munka, nemsokára remélhetőleg régi fényében csillog a „világ talán legszebb zsinagógája” – egyebek mellett ezt is Baumhorn Lipót, a magyarországi zsinagógaépítészet legnagyobb alakja tervezte.

A budapesti Páva utcában a holokauszt dokumentációs központ és múzeum kapott helyet. Az Egységes Magyar Izraelita Hitközség jóvoltából nemrégiben avatták a sokáig tévéstúdióként és raktárként funkcionáló óbudai zsinagógát, amely rendhagyó módon a jövőben is vallási célokat fog szolgálni.

A sor folytatható. Zoltai Gusztáv elmondása szerint Kaposváron például szeretnék újra felépíteni a zsinagógát – annak a mását, amit három évtizeddel ezelőtt leromboltak.


Az írást a szerző engedélyével közöljük

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Megkezdődött az együttműködő egyházak közös nővérképzése
Megemlékezések
26 éve gyilkolták meg Jichak Rabin izraeli miniszterelnököt

Kommentek