Források a magyar zsidó kulturális örökségről

2010. Szeptember 19. / 20:58


Források a magyar zsidó kulturális örökségről

A Magyar Zsidó Levéltár kiadásában nemrég megjelent forrásgyűjtemény (Makor, Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 7. száma) olyan szövegeket tesz közzé, amelyek az ország több hitközségéről közölnek adatokat, és mindeddig feltáratlan ismereteket nyújtanak a magyarországi zsidók történetének tanulmányozásához.



Tartalmilag újak ezek a források, hiszen a zsidó tudományok talán legfiatalabb területéről, a tárgyi örökségről informálnak. A 19. század második felében vált önálló tudománnyá Magyarországon a művészettörténet, a régészet, a néprajz és a történelem. Ekkoriban a modern, polgári nemzetállam megteremtése volt a cél, s az új tudományágak jelentős szerepet kaptak a nemzeti identitás meghatározásában.

Ebben a kontextusban a zsidó kultúra a bibliai korszakra szűkült; a különféle nemzetállamokban kisebbségként élő zsidó közösségek örökségének vizsgálata, elemzésének lehetősége kimaradt az új tudományok érdeklődési köréből. De maguknak a zsidó tudományoknak ugyanebben az időszakban kiépített intézményrendszere sem mutatott érdeklődést a zsidó kultúra materiális és vizuális elemei iránt, amelyek nehezen voltak elemezhetők a szövegközpontú zsidó hagyomány módszereivel. A 20. század első évtizedeiben azonban változott a helyzet, az ekkoriban alakuló első zsidó múzeumok megkezdték a tárgyi örökség összegyűjtését és dokumentálását.

A zsidóság ingó és ingatlan értékeinek összeírása, felmérése Magyarországon egészen addig nem volt jellemző, amíg ezt az örökséget hatalmas pusztulás nem érte, és meg nem semmisült az épületek, könyvek, iratok és szertartási tárgyak jelentős része. A zsidó közösségek életének eme területére a holokausztot megelőző időszakban csak néhány, új eszmékre fogékony tudós gondolt; zömmel közülük kerültek ki végül azok, akik 1945 után megkísérelték a megmaradt javak összeírását, számbavételét.

1945-ben még csak egyetlen zsinagóga szerepelt a magyarországi műemlékek között: a Dohány utcai. Épületét 1930-ban a korabeli gyakorlatnak ellentmondó módon minősítették műemléknek az akkoriban lebontásra ítélt egyik épületszárny megmentése érdekében. 1945 után több épület műemlékké nyilvánítását is kezdeményezték: elsőként az 1821-ben épített óbudai zsinagógáét, majd nem sokkal ezt követően a barokk mádiét. A két zsinagóga megóvásának szükségességét eltérően megfogalmazó kérések rávilágítanak arra a kettősségre, ami a szakrális műemlékek esetében nyilvánvaló: az óbudai megóvásának szükségességét Naményi Ernő művészettörténeti, a mádiét Teitelbaum Dávid vallástörténeti, szakrális szempontokkal indokolta.

A zsinagógák és a tárgyi örökség felmérését Naményi Ernő és Grünvald Fülöp kísérelte meg: 1945 szeptemberében levelet írtak a működő hitközségeknek, melyben az irattár, a könyvtár, a megmaradt tóratekercsek, szertartási tárgyak, temetők és zsinagógák felől érdeklődtek. A levélre küldött válaszok jelentik a magyarországi zsidó tárgyi örökség első felmérését.

A zsidó kulturális örökségről közölt források 1945 szeptembere és 1960 között keletkeztek. A tizenöt év alatt nagy változáson ment át a magyar zsidó közösség, s ennek nyomai megfigyelhetők a műemlékekhez, zsidó tárgykultúrához való viszony alakulásában is. Az 1945-ös összeírásban valamennyi, a tárgyi örökség körébe tartozó elemet együtt mérik fel, a tíz évvel későbbi dunántúli felmérés már a közösség leírásával is bővül, mintegy utolsó pillanatfelvételt nyújtva az 1956 előtti vidéki magyar zsidó közösségek életéről és állapotáról. Mindezt az 1957-es, az elhagyott tóratekercsek felmérésére irányuló kísérlet vonja különösen tragikus fénybe.

A források alapján a zsidó örökségkutatás és muzeológia több fontos kérdésének alakulását is tanulmányozhatjuk. Mivel a judaisztika egyik legújabb tudományterületéről van szó, számos olyan probléma merült fel, amelyekre még nem voltak kialakult válaszok, elfogadott tudományos álláspontok. Mi a védendő műemlék? Vallási vagy művészettörténeti szempontok-e az előbbre valók? Feltűnik, hogy nem egységes még a tárgyak elnevezése sem. A magyarországi tudományosságban csak a 19. század legvégén írnak először a zsidó tárgyakról, de ezeknek még 1945-re sem alakul ki olyan egyértelmű elnevezése, amelynek alapján mindenki ugyanarra gondolhatna.

A zsinagógák megőrzésével és védetté nyilvánításával kapcsolatos levelezések bepillantást engednek az épített zsidó örökség háborút követő állapotába és a megőrzésükkel kapcsolatos küzdelmekbe is. A zsidó örökséget nem tartották magától értetődően védendőnek, ezért a megőrzésükre hivatott szakemberek baráti, szakmai kapcsolatrendszerüket mozgósítva próbálták elérni az épületek megóvását. A mádi zsinagóga megőrzendőségéről a műemlékvédelem szakemberei mellett az ortodox hitközségi vezetőséget is meg kellett győzni, de végül a korszak legkiválóbb szobrász- restaurátora, Szakál Ernő végezte el az állagmegóváshoz szükséges munkálatokat. A zsinagógát ennek ellenére sem sikerült helyreállítani, s az 1978–1979-ben elvégzett homlokzatfelújítást követően, csak 2000-ben kezdődött meg a ma is látható eredményű restaurálás.

A mádi zsinagóga érdekében folytatott kiterjedt levelezés mellett szembetűnő a 18. század végén épült bonyhádi zsinagógával kapcsolatos érdeklődés hiánya. A négyoszlopos barokk zsinagóga a mai napig romos, jóllehet felújítását helyi civilek kezdeményezték. A zsámbéki zsinagóga sorsa még szerencsétlenebbül alakult. Az óbudaival egyidős zsidó közösség történeti értéke ismert volt már, 1943-ban a fennmaradt történeti iratanyag egy részét a Magyar Zsidó Múzeum dolgozói már összegyűjtötték. 1947-ben felhívták a zsidó központi vezetés figyelmét a zsinagóga veszélyben lévő értékeire, de figyelmeztetésük ellenére a zsinagógát nem sokkal később lebontották. Az apostagi zsinagóga sorsa szerencsésebben alakult: 1989-ben az első zsinagóga volt, melyet szakrális jellegének megtartásával újítottak fel. A helyreállítás során az épületből könyvtárat alakítottak ki, de a frigyszekrény és a bima (tóraolvasó emelvény) eredeti állapotában látszik, és a közösség ünnepi eseményeinek is helyet biztosít.

A felújítási munkát Europa Nostra kitüntetéssel díjazták. Az ócsai zsinagóga épülete nem maradt meg, de a frigyszekrényt kibontották, és a Magyar Zsidó Múzeumba küldték, ahol kegyeletes megőrzését remélték. A múzeumban a frigyszekrényt összeállították, s egy 1949-ben készített album tanúsága szerint beépítették a kiállításba. Fülkéjét a korábban Lajta Béla gyűjteményében szereplő lengyel parokhettel (tóraszekrényfüggönnyel) takarták el, elé pedig egy lengyel zsinagógai hanukkai menórát állítottak. Kétoldalról az aradi hitközség hajdani gyertyatartói övezték. A frigyszekrény sajnos ma már nem található meg a múzeum gyűjteményében.


Az írás eredetileg a Stáció –
vallási ismertterjesztő folyóiratban jelent meg.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Andor Grósz: To this day, it is painful to face what happened
Zsidó világ
Binjomin rabbi a sékelek szombatjáról
2024. Március 08. / 12:42

Binjomin rabbi a sékelek szombatjáról