Az elhurcolt zsidók emlékére avattak emléktáblát Kapuváron

Forrás: kisalfold.hu

Felavatták az elhurcolt kapuvári zsidók emléktábláját a kapuvári vasútállomáson. A több mint négyszáz megbélyegzett közül alig negyvenen tértek vissza a haláltáborból. Deportálásuk előtt saját boltjaikban sem vásárolhattak.

A kapuvári vasútállomáson avatták fel a hetven évvel ezelőtt a városból deportáltak emléktábláját. Ennek kapcsán Pölöskei Sándor tanár-helytörténész idézte fel kérésünkre a vészkorszak kapuvári eseményeit.

A harmincas évek elején Kapuvár már tízezres kisváros volt, melynek lakosságából valamivel több mint négyszázan vallották magukat izraelita felekezetűnek – kezdte Pölöskei Sándor. A helyi izraeliták házai jobbára elfoglalták a teljes mai Fő teret, a régi papírbolttól (Abelesz-ház) a jelenlegi Kis-Rába Áruházig. A terület legkiemelkedőbb része a mai napig Spigli-sarokként emlegetett Spiegel-ház volt, tőle délre a zsinagóga és iskola, keletre további zsidó épületek húzódtak meg a mai Fő tér területén. A kapuvári Mózes-hitűek életében is az 1940-es törvény (zsidó és egyéb munkaszolgálatos századok felállítása) határozta meg a létet-nem létet – fogalmazott Pölöskei tanár úr. Kapuváron (is) 1944 áprilisától viselték az izraelita vallásúak a sárga csillagot, majd 1944. május 10-től – a járási főszolgabíró rendeletével – a zsidókat összezárták a Spigli-sarok házaiba, egykori lakóhelyükre. Egy-egy szobába öt-hét családot zsúfoltak össze. A gettó kialakítása után napközben dél- előtt 10 és délután négy óra közé szorították az ide zártak utcai megjelenését.

Különösen megalázó lehetett, hogy még a saját tulajdonú (aztán elrekvirált) boltjaikba sem engedték be őket. Gyermekként a saját szememmel láttam a Putzer kereskedés kirakatában a táblát „Zsidót nem szolgálunk ki” felirattal – tettet hozzá Pölöskei Sándor.

A kapuvári deportálások – melyek 422 helyi zsidónak minősített polgárt érintettek – június 18-án kezdődtek. (A dátum több történész által vitatott, ám napjainkban múzeumi iratok bizonyítják – a szerk.) A kísérő csendőröket valószínűleg Szombathelyről vezényelték Kapuvárra. Ők először a gartai iskolába, motozásra kísérték a menetet.

Itt a nőket bábaasszonyok is motozták. Kiemelem, hogy a helyi bábaasszony nem vállalta ezt a szerepet – fűzte hozzá Pölöskei Sándor. A deportálandókat innen a kapuvári vasútállomásra kísérték, ahol arra a vonatra szállították fel őket, amely – jelzés nélkül – a szombathelyi csendőröket is hozta.

Megjegyzendő, hogy a beérkezett két-három vagonhoz a kapuvári állomásfőnök – saját hatáskörben – még ugyanennyit csatolt, megkönnyítve a deportáltak elhelyezési körülményeit. A vonat aztán jobbára meg sem állt Auschwitzig.

Az elhurcolt, mintegy 420 emberből alig több mint negyvenen tértek vissza Kapuvárra 1945-ben, ám jó részük gyorsan tovább is állt – mondta Pölöskei Sándor helytörténész. Talán a Goldschmied család maradt legtovább Kapuváron.

Néhányan közülük a vakszerencsének köszönhették életüket. Például az egyik Abelesz gyerek elkiáltotta magát a krematóriumba irányító német tisztnek: „ma van a születésnapom” – erre az életet kapta ajándékba – mesélte az Abelesz család egyik történetét Pölöskei Sándor.