A Mazsihisz elnöke az EB antiszemitizmus elleni csoportjának brüsszeli ülésén

2024. Január 22. / 18:11


A Mazsihisz elnöke az EB antiszemitizmus elleni csoportjának brüsszeli ülésén

Mától tartja ötödik ülését az Európai Bizottság (EB) antiszemitizmus elleni küzdelemmel és a zsidó élet támogatásával kapcsolatos uniós stratégia végrehajtásával foglalkozó munkacsoportja Brüsszelben. A tanácskozáson részt vesz dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke is.

Az Európai Bizottság 2021-ben fogadta el az antiszemitizmus elleni küzdelemről és a zsidó élet előmozdításáról szóló, első uniós stratégiát, amelynek egyik legfőbb jelentősége, hogy – a nemzeti hatáskörök tiszteletben tartásával – meghatározza az Európai Bizottság szakpolitikai keretét a 2021-2030-as időszakra. 

A stratégia közel száz intézkedést tartalmaz, ezek közüleddig hetven indult el  a tagállamokkal, civil társadalmi szervezetekkel, valamint helyi és nemzetközi partnerekkel együttműködésben. 

A stratégia végrehajtásával foglalkozó munkacsoport 5. ülésének napirendjén a főbb témák a következők:
– a Hamász terrortámadásának hatásai a zsidó közösségekre;
– a Hamász támadásának hatásai – az antiszemitizmus elleni fellépés előrehaladása;
– az Európai Történelem Háza állandó kiállítás megtekintése;
– a tagállamok beszámolója az antiszemitizmus elleni nemzeti stratégia megvalósításáról;
– az együttműködés lehetőségei a Jad Vasem és az EU tagállamai között;
– az IHRA-emlékhelyek (International Holocaust Remembrance Alliance – Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség) megóvásának kartája;
– emlékezés a múltra, a jövő alakítása – konferencia a holokauszt emlékezetéről.

A tanácskozáson részt vesz dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke is, akivel később interjút közlünk tapasztalatairól, a testület tevékenységéről és a tanácskozás legfontosabb eredményeiről.

Címlapkép: Európai Bizottság/Facebook

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek