Gryllus Dániel: A diaszpóra-magyarságban mindennek áthallása van

Kányádi Sándor megzenésített jiddis népdalfordításai az elmúlt harminc évben a magyar kultúra klasszikus alkotásai lettek, s összeforrtak a Gryllus-testvérek nevével. Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos a Zsidó Kulturális Fesztiválon ezúttal is Szalóki Ági énekesnővel adják elő a Volt egyszer, volt egy kis zsidó című műsorukat a Rumbach utcai zsinagógában augusztus 23-án, hétfőn este 7 órától. Villáminterjú Gryllus Dániellel.

– Hallottam önöket a Rumbach idei „behangolásán" zenélni, ennek kapcsán érdekelne, hogy milyen tapasztalatokat szereztek az épület akusztikájáról és behangosíthatóságáról? Évekkel ezelőtt önök felléptek a felújítás előtti Rumbach-ban is, ahhoz képest mennyiben más most a hangzás?
– Az a régi fellépés több mint tíz éve volt, és már nem emlékszem az akkori állapotban lévő épület különösebb akusztikai jellemzőire. Ráadásul erősítővel hangosítva játszottunk, s ilyenkor annak kell a teremre, hogy úgy mondjam, „ráállnia”, aki a hangosítást végzi. Ha erősítő nélkül énekeltünk volna, nem biztos, hogy olyan messzire eljutott volna a hangunk, ahová szeretnénk. A felújított Rumbach akusztikájáról nem tudok rosszat mondani, de mivel a hangnak abban a térben van egy több másodperces utánzengése, éneklés közben nagyon észnél kell lenni, hogy mindenki jól értse a szöveget. Az is igaz, hogy a hangszerek erre a térre különbözőképpen reagálnak, a furulyának például kifejezetten jót tesz egy hosszú utánzengés, nagyon megszépíti a hangját. Összességében nagyon jól éreztem magamat a Rumbach idei akusztikai bemutatóján, akkor is meg voltam elégedve, amikor bemikrofonozva játszottunk, s akkor is, amikor nem. Én magam nagyon szeretek mikrofon nélkül énekelni, de egy olyan nagy teremben, mint amekkora a Rumbach zsinagóga, ez irreális volna.

– A nézőtérről hallgatva nem tűnt visszhangosnak a terem.
– Ennek örülök, akkor a cikkben ezt is le kellene írni, mint saját tapasztalatot. Én a színpadon leginkább saját magamat hallottam, s én sem éreztem hang-visszaverődést.

– Itt Magyarországon élőben már több alkalommal hallottam önöktől a Kányádi-féle gyűjtés jiddis verseit, de erdélyi  koncertjükön sajnos még nem jártam. Ott hogyan fogadják ezeket a dalokat, azaz mennyiben más ezeket a dalokat az ,,otthonukban" előadni? 
– Nem kizárólag erdélyi anyagról van szó, hiszen máramarosi gyűjtés is szerepel benne, úgyhogy nemcsak Erdélyben, de Máramarosban is előadtuk már. Nagyon szépen fogadták a helybéliek, de meg kell mondjam, olyan nem volt, aki felkiáltott volna, hogy én ezt a dalt odahaza a nagymamámtól még hallottam. Szép volt az ottani fogadtatás, de nem mondanám, hogy speciáisan más volt, mint itthon. Pontosabban annyiban más, hogy a diaszpóra-magyarság, a határon túli magyarság esetében igazából minden egészen másképp szól, mint itt. Hiszen ott átértékelődnek, átrajzolódnak a számunkra természetes dolgok, a nekünk megszokott szimbólumok, motívumok. Ott mindennek van áthallása, még annak is, amiről mi nem gondolnánk. Hadd mondjam el példaként Sándor bácsinak a Betemetett a nagy hó című versét: Betemetett a nagy hó / erdőt, mezőt rétet. / Minden, mint a nagyanyó / haja, hófehér lett. // Minden, mint a nagyapó / bajsza, hófehér lett, / csak a feketerigó / maradt feketének. Amikor ez a vers Erdélyben elhangzott, felállt egy székely tanító és azt mondta: ,,azt szeretem Sándor verseiben, hogy mindig benne vagyunk, még ha csak egy feketerigó képében is". Ha ugyanezt a verset Angliában elmondom, ott egészen mást jelent. Több mint negyven éve egy koncertünk előtt Erdélyben még egy rózsát is levetettek velünk a színpadról, mondván, hogy a szirma piros, a szára zöld, a függöny meg fehér. Holott nekünk fel sem tűnt, hogy a rózsából és a függönyből a magyar nemzeti színek adódnak össze.

Gryllus Dániel (Fotó: Stefano Marigliani Photography)

– A zsidó fesztiválon is Szalóki Ágival lépnek föl, vele hogyan találkoztak össze?
– Nagyon szeretjük őt, nagyon szépen énekel. Egyszer a Kaláka fesztiválon volt egy jótékonysági koncert a miskolci zsinagóga felújításának a javára, és a jiddis népdalok hallatán az Ági egyszerre csak felkiáltott: én ezeket ismerem! Aztán odapenderült a Tóraszekrény elé, énekelni kezdett, és olyan érzésünk volt, mintha évek óta együtt játszanánk. Kiderült, hogy kiskorától kezdve énekelték ők ezeket otthon, a családban. Hát így kezdődött, s hogy most hol tartunk, azt majd meghallja a kedves közönség jövő hétfőn. 

A koncertről ezen a linken olvashatnak részleteket, a Zsidó Kulturális Fesztivál teljes programját pedig     ezen a honlapon   találják. Jó szórakozást!