A milánói sportfilm-fesztiválon versenyez a Keleti Ágnesről szóló dokumentumfilm

2023. Október 19. / 11:13


A milánói sportfilm-fesztiválon versenyez a Keleti Ágnesről szóló dokumentumfilm

– A jelenlegi legidősebb élő olimpiai bajnokról, a 102 éves Keleti Ágnesről készült,  az „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes" című dokumentumfilm a milánói FICTS Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon versenyez novemberben – olvasható a film gyártójának, a Makabor Studio Kft.-nek az MTI-hez eljuttatott közleményében. A filmet Olaszország legrégebbi mozijában, a Cinema Centrale-ban vetítik majd.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elismert, 40. alkalommal sorra kerülő fesztiválon öt kontinens húsz sportfilmfesztiváljának nyertes alkotásait láthatja a közönség. 

Az ötszörös olimpiai bajnok életét bemutató film a „Documentary – Great Champion" kategória egyik jelöltje és Olaszország legrégebbi mozijában, a Cinema Centrale-ban vetítik majd. A vetítésen és a november 11-i díjkiosztó gálán a film rendező-vágója, Oláh Kata és Csukás Sándor operatőr személyesen vesz részt.    

Az „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes" című dokumentumfilm premierje tavaly szeptemberben a Miskolci Cinefest Fesztiválon volt, melyen elnyerte a nemzetközi kritikusok Fipresci-díját. Azóta számos fesztiválon és a hazai mozikban vetítették. 

Sport és történelem kategóriában kiemelt nemzetközi elismerésben, a zsűri különdíjában részesült az AIPS Sport Media Awards-on, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség nemzetközi versenyén. Jelenleg a film megtalálható a Cinego és az HBO Max felületeken.    

A magyar-izraeli koprodukció a Makabor és a Belfilms gyártásában,  a Nemzeti Filmintézet és az Izraeli Kan Tv támogatásával készült.

(MTI)

(Címlapkép: Újságmúzeum.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Holokauszt 80: Székesfehérvári megemlékezés és hangverseny 
Judaizmus
Napi Talmud - Bava Batra 147: „Ha a szél fúj"
Kultúra
21 zsidós dolog a Jóbarátokról
2024. November 11. / 11:46

21 zsidós dolog a Jóbarátokról