11.22. 15:42, kimenete: 11.23. 16:50 
– Mindent elvittek, ami mozdítható volt, s ami nem látszott törékenynek – nyilatkozta a Népszabadságnak Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz akkori ügyvezető igazgatója 1993 decemberében azután, hogy máig ismeretlen tettesek több milliárdos értékű műtárgyakat loptak el a Dohány utcai Zsidó Múzeumból. A „Tiboru mesél" című blog szerzője (aki akkor az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálatánál dolgozott) a mai blogbejegyzésében árul el részleteket a nyomozásról a 30 éves, nem éppen ünnepi évforduló kapcsán.
Harminc évvel ezelőtt nagy port vert fel a Zsidó Múzeum kirablása, hiszen a tolvajok – a herendi tálakon és éremgyűjteményen kívül – szinte minden elvittek: Tóradíszek és Tóraékszerek, körülmetélésnél és halottmosásnál használt eszközök, XV–XVI. századi gyertyatartók tűntek el, a a legértékesebb tárgy mintegy 4 millió dollárt ért.
A betörők a Dohány utca felőli ablakon jutottak be a felújítás alatt álló épületbe, amely akkoriban (a felújítás miatt) fel volt állványozva, ezért nem vették észre az elkövetőket az ott szolgáló rendőrök, sem a járókelők.
A rendőrség csaknem 300 embert hallgatott ki, közülük több mint 250 tanú munkás volt, ők az építkezésen és a felújításon dolgoztak. A nyomozók eleinte azt hitték, hogy az elkövetőket rendőrök segíthették, így huszonkét rendőrt is kihallgattak. Végül arra jutottak, hogy a rendőrök nem álltak kapcsolatban a bűnözőkkel, viszont mulasztás miatt egy rendőrt leszereltek, kettőnek pedig fegyelmit adtak.
Izraeli rendőrök adtak lendületet a nyomozásnak
A Tiboru mesél című blog szerzője egy ex-rendőr, aki annak idején részt vett a nyomozásban. A volt rendőr ma posztolt az esetről, bejegyzésében többek között ez olvasható:
„Harminc évvel ezelőtt, 1993 decemberében betörtek a Dohány utcai zsinagógába és az ottani, éppen átépítés alatt álló zsidó múzeumból kábé 7 milliárd (!) forint értékű műtárgyat vittek el. Naná, hogy bennünket, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálatot is mozgósítottak.
Úgy két-három hónap múlva jött valami infó az alvilágból, hogy tán románok lehettek az elkövetők. Tonhauser ezredes behívott az irodájába és utasított, hogy próbáljam meg felvenni a kapcsolatot a bukaresti partnerszolgálattal és hívjuk meg őket egy baráti csevelyre. Hozzátette, hogy teljes felhatalmazást ad a közvetlen kontaktusra, ami azt jelentette, hogy nem kellett mindenféle előzetes engedélyt kérnem a külkapcsolatosoktól és jelenteni is csak neki jelenthetek. (...)
Telefonáltam, faxoltam, jöttem-mentem, mozgósítottam az összes, formális és informális kapcsolatomat, míg aztán '94 tavaszán megérkezett egy román delegáció, amit a román rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Brigádjának (BCCO) parancsnoka, egy bizonyos Călin Mateescu ezredes vezetett. Három napig tárgyaltunk (én voltam az egyedüli tolmács, mert ehhez Tonhauser ezredes ragaszkodott). Hogy miről és hogyan, arról részletekben ma sem beszélhetek".
Mint írja: „Az izraeli rendőrség (és nem tudhatom, de feltételezem, hogy más ottani szerv is) bekapcsolódott a felderítő munkába, ami jelentős lendületet adott a nyomozásnak. Az ellopott cucc túlnyomó részét később megtalálták valahol Bukarest mellett egy sufniban (természetesen »névtelen állampolgári bejelentés alapján«, ahogyan ez ebben a szakmában általában lenni szokott), majd '94 nyarán – mindenféle diplomáciai és belügyi egyeztetést követően – katonai repülőgéppel szállították a román fővárosból a tököli reptérre. Innen az RKSZ (Rendőrség Különleges Szolgálata, a mostani TEK elődje) és a mi bevetési egységünk kísérte Budapestre a cuccot, jelentős sajtóérdeklődés közepette".
A blog szerzője kitér arra is, hogy „a nemzetközi nyomozás sajnos csak részben volt eredményes, mert az ellopott műkincsek úgy 80-85 százaléka meglett ugyan, de az elkövetőket és a feltételezett megrendelőket valahogy nem sikerült bíróság elé állítani. Hogy emögött vádalku vagy más jellegű megegyezés lapult volna (és hogy pontosan kik és miért kötötték), a fene se tudja és most már szerintem senkit nem is érdekel".
A teljes blogbejegyzést itt olvashatják.
