A dybuk és a modern héber színház kezdetei

A zsidó történelem és kultúra története ünnepek és tragédiák, szétszóratás és újjászületés, kulturális és tudományos eredmények gazdag szövedéke. Cikksorozatunk hétről hétre olyan évfordulókat idéz fel – a hanukai fényektől a portugáliai kiűzetésen és az 1867-es emancipáción át Mátyás király udvaráig –, amelyek új nézőpontból világítják meg közös örökségünket. Peremiczky Szilvia írásai emellett a jelen kérdéseire is reflektálnak, Izrael és az antiszemitizmus mai jelenségeit is kontextusba helyezve.

1922. január 31-én mutatta be a moszkvai Héber Stúdió, a mai Habima Színház elődje, An-Ski (1863–1920) Dybuk című darabját, amely először lépett ki a jiddis-héber dráma kereteiből, és aratott világsikert, miután számos nem zsidó társulat bemutatta, többek között Japánban is.

A Dybuk témáját a haszid folklórból meríti, és egy boldogtalan szerelem kontextusába helyezi. Chanan, az ifjú jesivabócher belehal a hírbe, hogy a szeretett lányt, Leát apja máshoz adja feleségül, és dybukká válva beköltözik Leába, aki ennek hatására felbontja az eljegyzést. Rabbi Aszriel, a miropoli csodarabbi oldja meg a rejtélyt, felfedve, hogy Lea apja egykor megesküdött barátjának, hogy gyermekeiket összeházasítják, és Chanán ennek a barátnak a fia. Rabbi Aszriel kiűzi a dybukot Leából, de a lány meghal, és így örökre együtt marad Chanánnal. A darabot több színház is elutasította, végül egy vilnai és egy varsói bemutató után Nachum Zemach (1887–1939), a Héber Stúdió alapítója, a Művész Színház legendás vezetőjének, Sztanyiszlavszkijnak erkölcsi és szakmai segítségével mutatta be, aki tanítványát, az örmény Maxim Vakhtangovot kérte fel a darab megrendezésére. A rendező komoly előtanulmányokat végzett a zsidó vallásról, a folklórról, és héberül is tanulni kezdett, megteremtette – Halász Tamás szavaival élve – a  

korabeli zsidó színház tipikussá váló színpadképét, a „groteszk impresszionizmust” és ennek vizuális elemeit: ferde székeket, megtört, dőlő falakat, a közönség felé lejtő asztalokat, a hangsúlyos pontokra helyezett, rejtett fényforrásokat, óriási, expresszionista vásznakká alakítva a színpadképet. Ugyanekkor születik meg a 40’-es évekig igen elterjedt, klasszikus, jiddis színházi arcfestési stílus: a vonásokat, a tekintetet, az arcjátékot erősen kiemelő, expresszionista portrékat idéző make-up. (Halász, 1999, 75)

A társulat több kelet- és nyugat-európai országban és az Egyesült Államokban is turnézott a darabbal, majd egy 1926-os turnét követően nem tértek vissza Oroszországba, és a társulat nagyrésze Tel-Avivban a Habima megalapításával folytatta munkáját. A drámából számos adaptáció született, a Lodovico Rocca (1895–1986) által írt operát 1934-ben a milánói Scala mutatta be, de Gershwint is foglalkoztatta a megzenésítés gondolata. A televíziós adaptációk között találjuk Sidney Lumet 1962-es amerikai feldolgozását, Maurice Béjart pedig balettadaptációt készített a drámából. Magyarországon az Új Színházban 1928-ban mutatták be, Somlai Artúr főszereplésével, majd a Városligeti Színkörben került színre, 1941. március 15-én pedig az OMIKE művészakciójának keretén belül. 1992-ben a Ruszt József vezette Független Színpad állította színpadra Gábor Miklós és Avar István főszereplésével. A dráma nemzetközi sikerét részint az ismerős, Rómeó és Júlia motívum alapozza meg, részint a haszid zsidó folklór világának bemutatása. An-Ski a huszonnegyedik órában gyűjtötte össze ennek a világnak a meséit és legendáit, amikor az még intakt volt, de már jelentkeztek a válság jelei. A darab a misztikum, a transzcendens felé forduló erős érdeklődésben és egy szerelem történetében ragadja meg a válság pillanatát, és ezáltal egy sajátos szertartásszínházzá is válik.

Peremiczky Szilvia írása

 Források, felhasznált irodalom: 

An-Ski. 2008. Dybuk. Austeria, Krakkó-Budapest.

Halász Tamás. 1999. A zsidó színjátszás kialakulása, fejlődése és elsorvadása – történelem és színháztörténet, szakdolgozat, BDTF (kézirat)

Nánay István et al. 1992. Dybuk–összeállítás, in: Színház XXV. évfolyam, 2. szám, pp. 20-35.

Peremiczky Szilvia. 2019. Zsidó dráma, színház és identitás. Ráció, Budapest.