A Neokohn elfogadta Gyenge bocsánatkérését, de várja Horváthét is

2021. Augusztus 12. / 17:28


A Neokohn elfogadta Gyenge bocsánatkérését, de várja Horváthét is

Gyenge Dániel, a Neokohn.hu külsős szerzője elismerte, hogy ő látható abban a fotóösszeállításban, amelyet a Vasárnap.hu közölt le róla. Megyeri A. Jonatán, a lap megbízott főszerkesztője ma azt írta: „a szembenézést nemcsak illik, de kötelesség is elfogadni. Ez az ősi zsidó hagyomány alapja".


Mint tegnap beszámoltunk róla: a kormányközeli keresztény újság, a Vasárnap.hu egy olyan fotóösszeállítást adott közre, amelynek tanúsága szerint Gyenge Dániel, a Neokohn rendszeres külsős szerzője a náci-nyilas szubkultúra jellegzetes elemeivel, tárgyaival pózolt. 

A közlést nagy valószínűséggel azért időzítették mostanra, mert a napokban a sajtó megírta: a Vasárnap.hu új főszerkesztője, Horváth Tamás korábban a neonáci kötődésű Erő és Elszántság tüntetéseinek aktív részese volt. 

Gyenge Dániel a Neokohn.hu hasábjain megbánást tanúsított és a fotók miatt bocsánatot kért, amit a szerkesztőség – amint az Megyeri A. Jonatán megbízott főszerkesztő mai cikkéből kiderül – el is fogadott. Továbbra is várják a szerző írásait, de „nagy várakozással tekintenek Horváth Tamás további életútjára” is, az új főszerkesztő ugyanis eddig nem tanúsított megbánást a holokausztot relativizáló és Hitlert éltető kijelentései miatt. 

(Címlapkép: Kalhh/Pixabay)

* * * 

A Tóra azt tanítja nekünk, hogy a teremtett ember nem tökéletes és mindannyian követhetünk el hibákat. A Biblia ugyanakkor azt is megtanítja, hogy az őszinte bűnbánatra igenis az őszinte megbocsátás a legemberibb válasz. A Neokohn.hu szerkesztősége az elmúlt hónapokban nem kímélte a Mazsihiszt és magát a neológiát sem: igazságtalan, becsmérlő és gyalázó megjegyzéseket kaptunk tőlük mind felekezetünkre, mind zsidóságunkra nézvést. Ám Elul havában, azaz a megbocsátás, az irgalom és a bűnbánat idején, lélekben már a nagy őszi ünnepekre készülve azt kell mondanunk: habár Gyenge Dániel otromba és felelőtlen módon gázolt bele sokunk érzékenységébe, a megbánást mutató fiatalember véleményünk szerint megérdemli a megbocsátást. Hibázott és megbánta. Sokan vagyunk így, egyikünk sem tökéletes, és a Tóra azt tanítja nekünk, hogy a bűnüket megbánókkal legyünk megbocsátók. Ennek szellemében kívánunk Gyenge Dánielnek és a Neokohn.hu szerkesztőségének lelkiekben gazdag felkészülést az engesztelés közelgő nagy napjára. (Kácsor Zsolt)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Binjomin rabbi: Mózes felelősségteljes vezető
Zsidó világ
A Goldberger Alapítvány és a tatai zsidó temető