Kepecs Ferenc: Izrael – biztonságban?

Izrael története minden belső problémája ellenére sikertörténet – nevezhetjük akár diadalmenetnek is. Hiszen a létét folyamatosan fenyegető erőszak és a megfojtására irányuló minden más próbálkozás ellenére nem csak hogy fennmaradt, de térségének megkérdőjelezhetetlen katonai és gazdasági hatalmává vált. Oly annyira, hogy sokan már úgy vélik: az igazi veszélyek immár nem kívülről, hanem belülről fenyegetik.

Voltak évtizedek, amikor minden arab kisfiú arról álmodozott, hogy ha felnő, akkor katona lesz és hadvezér, aki majd fehér lovon bevonul Jeruzsálembe, hogy Palesztinát visszaszerezze az Iszlám és az arab nemzet számára. De ugyanúgy gondolkodtak a felnőttek is: Izraelnek több véres háborúban kellett megvédenie létét a rátámadó arab hadseregekkel szemben. Ez az időszak nagyjából 1973-ig tartott. A fordulópontot azért tehetjük az ebben az évben megvívott Jom Kipur-i háborúra – és nem a sokkal egyértelműbb győzelmet hozó 1967-esre – mert ellenségeinek 1973-ban sikerült meglepetésszerű támadást indítaniuk Izrael ellen, melynek vezetői ráadásul még komoly hibákat is elkövettek. Az arabokat feltehetően éppen az a tény győzte meg a „katonai megoldás” reménytelenségéről, hogy a zsidó állam végül még ilyen körülmények között is győzni tudott.

Hasonló hatása lett annak is, hogy Izrael időközben atomfegyverre tett szert. Ugyanis nyilvánvalóvá vált: ha végveszélybe kerülne, nem habozna bevetni azt. Ami pedig mindenféle hagyományos háborút értelmetlenné tett. Ezekkel a fejleményekkel véget ért az a korszak, amikor minden háborúval a zsidó állam léte került veszélybe. Hiszen – ahogy akkoriban mondták – az arabok annyiszor próbálkozhattak, ahányszor csak akartak, de Izrael számára egyetlen vereség is a véget jelentette volna. És ahogy az izraeliek mondogatták: győzni fogunk, mert nincs más választásunk.

Miután az arab hadseregek kudarcot vallottak, Izrael ellenségeinek legfőbb módszerévé a gerillaharc, a terror vált. E módszert egyébként már attól az időtől kezdve alkalmazták, amikor a zsidó állam még meg sem született - és alkalmazzák mind a mai napig. A kegyetlen és senkire-semmire tekintettel nem lévő terrorhadjárat alapvető célja Izrael megfélemlítése, akaratának megtörése és arra való rákényszerítése, hogy adja meg magát és mondjon le a cionista projekt megvalósításáról. Az e körbe tartozó akciók közül a legismertebb az izraeli városokban végrehajtott öngyilkos merénylethullám, illetve a Gázából többször is elindított rakétaháború volt. Ám ezek az akciók sem érték el a megszervezőik által kitűzött célt: a zsidó állam nem rendült meg. Reguláris hadsereg támadásával azóta sem kell szembenéznie, jóllehet a gázai Hamasz és még inkább a libanoni Hezbollah komoly, bár létét nem fenyegető veszélyt jelent számára. Mindez egyelőre elmondható az iráni Forradalmi Gárda azon – kisebb létszámú – egységeiről is, melyek a Hezbollahhal szövetségben Szíria déli részén, a Golan-fennsík szomszédságában fészkelték be magukat. Izrael alkalmankénti légi csapásokkal próbálja elűzni őket, de nem sok sikerrel. Katonai szakkifejezéssel élve egyfajta alacsony intenzitású konfliktusról van szó, amely azonban veszélyessé is válhat a zsidó állam számára. Hiszen legnagyobb ellensége, Irán próbál közel férkőzni hozzá.

Mivel sem a reguláris hadseregek, sem a terrorakciók nem érték el céljukat, Izrael ellenségei ismét új módszerrel próbálkoztak. Amely persze megint csak nem új, hiszen a bojkottról, a delegitimációról – a zsidó állam létjogának megkérdőjelezéséről – és egy, az egész világra kiterjedő propagandaháborúról van szó, vagyis mindarról, amire az elmúlt években csupán áttevődött a hangsúly, ám ami Izrael egész történelmét végigkísérte. Ennek legújabb megnyilvánulása a nemzetközi BDS-mozgalom.

A BDS angol rövidítés, melynek feloldása Boycott, Divestment and Sanctions – vagyis: Bojkott, Tőkekivonás és Szankciók. A mozgalom 2005-ben alakult annak a nemzetközi apartheid-ellenes összefogásnak a mintájára, amely véget vetett a faji megkülönböztetés dél-afrikai rendszerének. (A BDS hívei Izraelt is apartheid-államnak tekintik.) A mozgalom hivatalos célja az, hogy rákényszerítse a zsidó államot a megszállt területek kiürítésére, az e területek határain épített védőkerítés lebontására, továbbá arra, hogy adjon egyenlő jogokat a területén élő palesztinoknak és engedélyezze az összes palesztin menekült hazatérését. E célok elérése érdekében nyomást gyakorolnak az államokra, hogy ne kössenek megállapodásokat Izraellel, illetve, hogy függesszék fel annak tagságát a nemzetközi szervezetekben; a nyugati cégekre és pénzügyi intézményekre, hogy ne ruházzanak be Izraelben, illetve, hogy a már beruházott tőkéjüket vonják ki onnan s ne vásárolják annak termékeit; a tudományos, művészeti szervezetekre, hogy szakítsák meg kapcsolataikat izraeli társszervezeteikkel. Az egyszerű állampolgárokat pedig világszerte arra szólítják fel, hogy ne vásároljanak izraeli árucikkeket. („Kauft nich bei Juden!” – „Ne vásárolj zsidóknál!” – hangzott a jelszó a náci Németországban.)

Izrael és a zsidó szervezetek persze felléptek a BDS-mozgalom ellen, így aztán annak hívei és ellenzői között azóta is folyamatos politikai csatározás folyik, főleg a nyugati világ parlamentjeiben, gazdasági és társadalmi szervezeteiben. Izraeli és zsidó aktivisták rámutatnak arra, hogy az izraeli araboknak sokkal több joguk van, mint az arab országokban élő nemzettársaiknak; hogy a BDS híveinek jelentős részét áthatja az antiszemitizmus, s hogy ezek valójában nem arra törekednek, amit meghirdettek, hanem a zsidó állam megsemmisítésére.

Kitűzött céljait illetően a BDS nagyrészt sikertelen maradt. Jellemző adat például, hogy 2005 (a mozgalom megalakulásának éve) és 2016 között az Izraelbe irányuló befektetések értéke megháromszorozódott. Néhány, a zsidó állam számára persze fájdalmas kivétel ellenére a nyugati tudományos, művészeti és sportvilág képviselőit sem sikerült eltántorítani izraeli kapcsolataiktól. És a nemzetközi környezet változása sem kedvezett a BDS híveinek. Nehéz most számukra például bojkottra bírni a nyugati üzletembereket, amikor ezek azt hallják, hogy az elmúlt évben több arab ország is teljes körű kapcsolatra lépett Izraellel. Annyiban azonban sikeres volt a BDS-mozgalom, hogy világszerte rendkívül sok emberhez tudta eljuttatni Izrael-ellenes mondanivalóját.

Mindennek dacára a zsidó állam most lényegesen nagyobb biztonságban van, mint fennállásának korábbi évtizedeiben bármikor. Oly annyira, hogy egyes izraeli szerzők már arról értekeznek, hogy az államukat immár nem kívülről, hanem belülről fenyegetik az igazi veszélyek. Gondolnak a politikai táborok polarizáltságára, a vallásosak és a világiak ellentétére, illetve – továbbra is – a lakosság ötödét kitevő arab népességre. Ám Izrael ezeknél már sokkal komolyabb problémákkal is megbirkózott.