Október 17-én, péntek délután botlatókő-avatásra került sor Cinkotán, a Vidámvásár utca 1. szám előtt. Az emléktáblákat a holokauszt áldozatainak egykori lakhelye előtt helyezték el a járdába süllyesztve, hogy emlékeztessenek az elhurcolt és meggyilkolt családokra. Az eseményt Dr. Goldberger Tamás szervezte, aki a helyi zsidóság történetének kutatója.
Az avatás során visszaemlékezéseket hallhattunk a Silberstein és Mezei család tagjairól, akik közül többen Cinkota neves polgárai voltak. Az ünnepélyes botlatókő-avatást követően a „Mazsike Sétafesztivál – Nagy-Budapest 75” programsorozat keretében zsidó helytörténeti séta indult.
A séta során a résztvevők négy botlatókő elhelyezésével emlékeztek az áldozatokra. A nagy számban jelen lévő érdeklődők kereskedők, iparosok és híres személyek, köztük egy Barca focista történetén keresztül ismerhették meg Cinkota felvirágoztatóinak életét és munkásságát. A túra érintette a település két főutcáját, bemutatta az egykori zsinagógát, a húscsarnokot, a zsidó iskolát, valamint a neves családok üzleteit.
A séta utolsó állomása az egykori izraelita temető újonnan emelt emlékoszlopa volt, ahol a résztvevők tisztelettel adóztak az elhunytak emléke előtt. A sétát Benedek Ágnes vezette, aki a 16. kerületben megbúvó zsidó emlékeket tárta fel a látogatók számára.
Az esemény a helyi közösség és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) közreműködésével hozzájárult ahhoz, hogy felelevenítsük a holokauszt áldozatainak emlékét, és kapcsolódni tudjunk a cinkotai zsidó közösség történetéhez.
Az eseményről a 16 TV – a XVI. kerületi (Kertvárosi) közösségi televízió tudósítása itt tekinthető meg:
Forrás: Mazsike Facebook-oldala
Zucker-Kertész Lilla
