A palesztin vezetés felmondta az izraeli és amerikai megállapodásokat

2020. Május 20. / 10:28


A palesztin vezetés felmondta az izraeli és amerikai megállapodásokat

Mahmúd Abbász palesztin elnök bejelentette, hogy a Palesztin Hatóság érvénytelennek tekinti az Izraellel és az Egyesült Államokkal aláírt összes megállapodást, ideértve a biztonsági egyezményeket is, mert Izrael Ciszjordánia részeinek annektálását tervezi – jelentette a helyi média.


Mahmúd Abbász (képünkön) kedden Rámalláhban, a Palesztin Hatóság (PH) vezetőinek ülésen jelentette be a megállapodások felmondását. A palesztin elnök ugyanakkor azt is kijelentette, hogy készen áll a tárgyalásokra, és elkötelezte magát az Izraellel fennálló konfliktus megszüntetésére a kétállami megoldás alapján, amely egy palesztin állam megalakítását és Izrael melletti békés együttélését jelenti. Leszögezte azt is: készen áll arra, hogy egy harmadik fél felügyelje a két ország közötti határt.

„Felszólítjuk a világnak az »évszázad alkuját« és az izraeli-amerikai politikát elutasító országait, hogy ne csak elítélő nyilatkozatokat tegyenek ellene, hanem konkrét lépéseket is, és hozzanak szankciókat Izrael ellen, ha végrehajtja ezt a politikát, amely törvénytelen, bűnös, és amelyet büntetni kell" – zárult Mahmúd Abbász közleménye.

Meg nem nevezett palesztin források azonban úgy nyilatkoztak a Háárec című izraeli lapnak, hogy a bejelentés ellenére megmarad az Izraellel folytatott koordináció. Az ülésen részt vevő egyik palesztin tisztviselő azt mondta a lapnak, hogy Abbász elnök meg akarja állítani az Izraellel folytatott egyeztetéseket, de egyelőre még nem zárta le az érintkezésnek ezt a formáját. A biztonsági erők a jövőben csökkenthetik a kapcsolattartás szintjét izraeli társaikkal, de még nem lehet tudni, hogy a koordináció teljesen leáll-e. 

Egy palesztin biztonsági tisztviselő azt mondta, hogy Abbász kijelentései ellenére a PH minden lépéséhez egyeztetésre van szükség Izraellel, így a segítségkérést más országoktól is össze kell hangolniuk Jeruzsálemmel. Elmondása szerint Abbász kijelentette, hogy a PH továbbra is elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelemben, ami szintén folyamatos államközi biztonsági egyeztetést igényel.

Előzőleg kedden Németország és a Palesztin Hatóság közös nyilatkozatot adott ki, amelyben súlyos aggodalmukat fejezték ki Izrael azon terve miatt, miszerint megkezdik az izraeli fennhatóság kiterjesztését a Ciszjordániában létrehozott izraeli települések és a Jordán-völgy fölött. Ez a lépés Benjámin Netanjahu miniszterelnök legutóbbi választási kampányának központi ígérete volt, miután Donald Trump amerikai elnök béketerve megengedte ezen területek Izraelhez csatolását. 

Netanjahu korábbi ellenfelei – jelenlegi szövetségesei – Beni Ganz „csere-miniszterelnök" és jelenlegi védelmi miniszter, valamint Gabi Askenzi, a vasárnap megalakult új kormány külügyminisztere az utóbbi napokban bejelentették, hogy támogatják a Trump-tervet, amely része a Netanjahuval kötött koalíciós megállapodásuknak is. 

Mahmúd Abbász már februárban bejelentette az Izraellel kötött megállapodások visszavonását, amikor Trump bemutatta közel-keleti béketervét, amely tartalmazta annak lehetőségét, hogy Izrael területeket annektáljon Ciszjordániában. Februárban mindazonáltal a nyilatkozat ellenére ténylegesen még nem számolták fel az Izraellel korábban megkötött egyezményeket.

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek