Izgalmas vita folyt le Szalai Miklós történész és Biró Tamás egyetemi tanár között a Szombat folyóirat hasábjain a neológ zsidó vallás múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Szalai erős állításával, miszerint „a neológ zsidó vallás: halott", Biró Tamás e bevezető szavakkal szállt vitába: „a diagnózist árnyaltabban kell megfogalmaznunk, ha valóban célunk egy életerős magyar zsidóság a 21. század középső harmadában – nem csupán a halál bekövetkeztének megállapítása".
Szalai Miklós A magyar zsidóság válsága teológiai válság című véleménycikkében ezt írja: „Nemzedékről-nemzedékre csökkenő intenzitással, belső hit nélkül továbbadott szokások gyűjteménye, amelyeket nosztalgiából, a „valahová-tartozás” igényéből, és egyszerű megszokásból gyakorolnak a magyar zsidók. (...) És efölött az elcsenevészedett, elgyengült »test« felett ott terpeszkedik egy óriási »vízfej«: az intézményhálózat, a pénz, és a zsidóságnak a kultúra szférájában betöltött jelentősége. Meg persze az emlékezet: az 1867 és 1944 között a zsidóság a magyar társadalomban és kultúrában betöltött óriási szerepéé és a Holokauszté – amelyet a magyar állam is szüntelenül táplál, pénzzel és különféle gesztusokkal erősít (főleg azért, mert a világ zsidósága és a zsidóság által erősen befolyásolt liberális nemzetközi közvélemény előtt filoszemita benyomást igyekszik kelteni)".
Szalai szerint a válságtünetek azért teológiai jellegűek, mert
„a kérdés az: isteni eredetű-e a zsidó vallástörvény, vagy csak egy – szép és tiszteletreméltó – kulturális hagyomány? Olyan, mint a néptánc, a népdal, az augusztus 20.-i tűzijáték, a március 15-i kokárda a magyaroknak? Valami, amivel kifejezésre juttatjuk az identitásunkat, valami, ami összekapcsol a többi zsidókkal, valami, ami szépséget, méltóságot ad az élet fordulóinak: a születésnek, a halálnak, párválasztásnak, a felnőtté-válásnak?
Ha az előbbi az igaz – akkor nyilván be kell tartani a zsidó vallástörvényt. Ha viszont az utóbbi az igaz, akkor lehet egy-egy hagyományt betartani (például a hosszúnapot vagy a briszt) – de nem érdemes és nem is lehet az egész életünket a kényelmetlen, nehezen betartható és a többségi társadalomtól az embert elszigetelő zsidó hagyománynak, szokásrendszernek alárendelni: kóser kosztot enni, a hagyományos módon szombatot tartani, naponta imaszíjjal imádkozni… Aki ugyanis ezt csinálja, az automatikusan elszigeteli magát mindenki mástól: nem hogy felesége, de még barátja sem igen lehet a nemzsidók, vagy akár a nem-vallásos zsidók közül…".
A történész kemény jelzőkkel illeti a neológia múltját és jelenét, mint fogalmaz: „az 1867 után létrejött, és a zsidóságot a magyar kultúrában és közéletben megjelenítő zsidó vallási közösség, a magyar neológia az utóbbit az utóbbi szerint élt – de az előbbit A rabbik, a hitoktatás, a felekezeti sajtó propagandája hivatalosan mindig azt állította, hogy a zsidó vallástörvény isteni kinyilatkoztatás eredménye – miközben ugyanezek a rabbik és hitközségi vezetők pontosan tudták, hogy
híveik túlnyomórészt nem hisznek a vallástörvény isteni eredetében – és nem is tartják be azt. (...) Ezért lett a magyar neológia felemás és hazug vallási képződmény".
Véleménye szerint „újra kell kezdenünk, új formákat kell találnunk a magyar zsidó identitásnak. Aki zsidónak érzi magát, de nem vallásos – az legyen cionista. Aki valóban hisz a zsidó vallástörvény isteni eredetében, az legyen ortodox. Aki pedig nem hisz ebben, de istenhívő és szeretne betartani bizonyos zsidó hagyományokat – az legyen reformzsidó.
De megjátszottan és felemásan vallástartók – neológ zsidók – ne legyünk többé" – vonja le a konklúziót Szalai Miklós.
Biró Tamás, az ELTE oktatója A magyar zsidóság válsága, ha van, nem teológiai válság címmel írt választ Szalai felvetéseire, s többek között azzal érvel, hogy „a neológia fogalma meglehetősen sokrétű", ezért másként ítéli meg, másként jellemzi a társadalomtörténész, másként a vallás- vagy eszmetörténész. Mint írja:
„a Szalai Miklós által kiállított halotti anyakönyvi kivonatot úgy fordítanám le, hogy a neológia mint vallási irányzat és a neológia mint társadalmi csoport elszakadtak egymástól.
A 19. század középső harmadában a neológia mint vallási irányzat azért jött létre, hogy kiszolgálja a neológia mint társadalmi csoport modernizálódó esztétikai, kulturális, vallási igényeit. 1868 után azonban a neológia már intézményesedett: a kongresszusi zsidóság taghitközségeit és hitközségi tagjait jelölte", ebből következően „a neológia mint vallás 19. században létrejött formái nem elégségesek a megváltozott társadalmi viszonyok között a neológia mint közösség igényeinek kielégítésére".
A történész felvetésére, miszerint új formákat kellene találni, Biró Tamás ezt válaszolja:
„az új formák már rég megvannak. Aki zsidónak érzi magát, de nem vallásos, az nem csak cionista lehet, de megélheti zsidóságát kultúraként, közösségként vagy emlékezetként is".
Azzal kapcsolatban, hogy Szalai szerint a neológia ,,felemás" volna, Biró ezt írja: „valószínűleg a vallástörténet nem ismer olyan vallási irányzatot, amelynek hívei egy-az-egyben megvalósították volna a vallási ideáljaikat. A vallási vezetők, vallási specialisták, az életüket a vallás köré szervezők – legalább a látszat szintjén – közelebb vannak az ideálokhoz, mint a laikus hívek. Ha rituális téren sokan meg is felelnek az elvárásoknak, de etikai, vagy éppen szexuális téren nem ritkák a normaszegések.
Az is általános a vallástörténetben, hogy egyes szituációkban – a szakrális térben, ünnepi alkalmakkor – jobban megfelelnek a hívek az elvárásoknak, mint a mindennapi életükben".
Véleménye szerint „aki hisz az ortodox zsidóság hitelveiben, és aszerint szeretne élni, az legyen ortodox zsidó – ahogy Szalai Miklós is írja. Aki a reformzsidóság elveivel ért egyet, az csatlakozhat hozzájuk. De a pozitív-historikus zsidóság hitelveihez is lehet, hogy lesz, aki csatlakozni akar. Vagy akinek bármi egyéb okból a neológia, a neológ vallásgyakorlat tetszik meg. Esetleg családi hagyományai, identitása köti a neológiához. Igen, akinek a »megjátszás« és a »felemás vallástartás« az igénye. Igen, ez is egy opció. Mi az, hogy „felemás vallástartás”? Az ortodoxiához képest „felemás«, de az adott egyén számára éppen ez az önazonos. Kik vagyunk mi, hogy ítéletet mondjunk felette? Tőle miért vonjuk meg ezt a lehetőséget a neológia halálra ítélésével?".
Mindkét cikket ajánljuk elolvasásra és továbbgondolásra! Az írásokat megtalálják a Szombat folyóirat internetes kiadásában.
Illusztráció: Kevin Sanderson/Pixabay