Komoróczy Géza: Bartók, mögötte zsidó polgári közeg

„Bartók Béla és a korabeli zsidóság kapcsolata látszólag könnyen áttekinthető két síkon: Bartók személyes viszonya a zsidókhoz (mint akár belülről meghatározott, akár kívülről, a környezet felől kijelölt társadalmi csoporthoz) vagy egyes zsidó személyekhez, illetve Bartók, a zeneszerző viszonya/kapcsolata zsidó zenészekkel és – tárgyszerűen így mondom – a zsidó zenével". Komoróczy Géza professzor írását ajánljuk az Élet és Irodalom e heti számából.

(...)
Fizető tanítványok, társasági meghívások, szerzői és előadói felkérések egyre sűrűbb sora után maliciózusan írja magáról: „a budapesti izraeliták tiszteletbeli és aktiv zenetanára”, óráin „sok a zsidó, de csak fizessen”, s minthogy zongoraleckék adásából él: „egész létemet zsidóknak köszönhetem”. Thomán Istvánra, akinek hamar a barátja és később zeneakadémiai utóda lett, vagy azokra, akik személyesen közel állnak hozzá (mint Gruber Emma), ezekben a leveleiben soha nem tesz zsidóságukra célzó megjegyzést, később azokra a művészekre sem, akikkel együtt dolgozott, együtt lépett fel. Mai szemmel olvasva, s különösen így kigyűjtve, a zsidókra tett pikírt megjegyzéseit legszívesebben visszamenőleg törölnénk, mint ahogy idővel teljesen elmaradtak, ámde ha ezeket a XX. század első két évtizedének legjobb irodalma, Ady, Babits (a Halálfiai), Móricz zsidókat elkülönítőleg szóba hozó első regényei mellé állítjuk, nem tekinthetjük többnek, mint a zárt világból érkező, személyiségében is zárkózott fiatalember érzékeny idegenkedésének más életformáktól, más mentalitástól. Pesti hangversenyein a közönség alighanem a zsidó felső középosztályból került ki, erről tudhatott, és biztosan tudta, hogy nagyobbrészt zsidók voltak a támogatói is.

Scheiber Sándor (1913–1985) egy különösen fontos tanulmánya a XX. század elejéről választott tárgyat: „A magyar zsidóság szellemi élete a századfordulótól, kitekintéssel Bartók Bélára”. A dolgozat látszólag, s mint címe mondja, zsidó kultúra, Pozsonyban és Szegeden, Makón és Nagyváradon, Kolozsvár-, Temesvár-, Pécs- és Keszthelyen; bemutatja azt a városi közeget, amely Bartók zenéjét elfogadta, törekvéseit támogatta, őt magát személyesen is segítette. Bemutatja a pesti zsidó polgári szalonokat; megismerjük a cikkből a század eleji művészeti, irodalmi, zenei modernizmus művészeit és befogadó közönségét. A jelentős tanulmány pontos bibliográfiai adatai kevéssé ismertek, holott tárgyunkba vágó jelentőségük van. (...)

A tanulmány Bartókkal foglalkozó rövid része közöl egy visszaemlékezést, amely emlékezetből adja vissza Bartók szavait: „Népdalgyűjtő korai utaimon, ha a zsidók nagyünnepe véletlenül olyan erdélyi községben ért, ahol volt zsinagóga és abban istentiszteletet tartottak, sosem mulasztottam el, hogy újévi és hosszúnapi ájtatosságukat meghallgassam. A sófár mindig mély benyomást tett rám. Égnek forduló jajkiáltás, segítségkérés tört fel a mély, búgó, szinte a haldokló jószág szenvedését idéző, bőgő hangból.” (...)

Scheiber tanulmánya kinyitotta előttünk az ablakot arra, hogy lássuk, hogyan jutott el Bartók kora fiatalságának zsidókkal szembeni idegenkedésétől, milyen kapcsolatokban, együttműködésben, befogadói közegben, addig, hogy 1938-ban, az ún. első zsidótörvény-tervezet parlamenti tárgyalásának első napján (május 5) ötvenkilenced-magával aláírja a Pesti Naplóban és más napilapokban közzétett tiltakozást a törvény ellen. (A nyilatkozatot és az aláírásokat kiadtam a „Nekem itt zsidónak kell lenni” című kötetben, Pozsony: Kalligram, 2013, 996–1000, no. 196/c.) Bartók mellett az aláírók között van Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond, Vaszary János, ellenben a népi írók, Bibó István, Erdei Ferenc, Illyés Gyula neve nincs a nyilatkozat alatt. (...)

Komoróczy Géza írását teljes terjedelmében az Élet és Irodalom e heti számában (LXIX. évfolyam, 22. szám, 2025. május 30.) olvashatják el.

Borítókép forrása: BTK Zenetudományi Intézet Bartók Archivuma