Egy zsidó vezető, aki bízott a magyarságban és akit meghurcoltak a Soá után

„Munkácsi Ernő egy mélyen vallásos, konzervatív, magyar hazafi volt és jogász, aki naivan, sőt elvakultan hitt a jog uralmában. Olyan szabálykövető volt, hogy még azokat a törvényeket és szabályokat is betartotta, amiket azért hoztak, hogy elvegyék az ő és családja életét" – olvasható a 444.hu recenziójában a Munkácsi Ernő: Hogyan történt? Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához című könyvről.

A holokauszt történeteit ismerhetjük az áldozatok, a bűnösök és akár a szemtanúk perspektívájából is, de ez zavarba ejtően új. 75 év után másodszor is kiadták Munkácsi Ernő: Hogyan történt? Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához című könyvét, amit most Bohus Kata, Csősz László és Laczó Ferenc történészek több mint ötszáz jegyzettel és magyarázó tanulmányokkal láttak el –  írja Ács Dániel a 444.hu portálon ma megjelent, Egy, a magyarságban a végsőkig bízó zsidó vezető, akinek a háború után védekezni kellett  című recenziójában.

„A Zsidó Tanácsban, illetve a zsidó vezetők között kétféle teljesen meddő vita zajlott. Az egyik, hogy kikben lehet inkább bízni, a németekben vagy a magyar államban. A zsidó vezetők morbid módon azon torzsalkodtak egymással, hogy a két, ellenük szövetkező gyilkos közül melyikhez forduljanak könyörületért. Nem volt jó választás. A másik őrjítő dilemma az volt, hogy mikor jön el az a pont, amikor letérnek a gyilkosok által kijelölt útról, mikor lehet felelősséggel kijelenteni, hogy már nincs értelme betartani a gyilkosok által diktált szabályokat, nincs menekvés, nincs más választás, mint az ellenállás" –fogalmaz a szerző. 

Mint a recenzióban olvasható: egy ponton végül Munkácsi is belátta, hogy nincs más út, mint az illegalitás. Röplapot, felhívást fogalmazott a keresztény magyarsághoz, amiben igyekezett feltárni a megsemmisülés szélére jutott magyar zsidóság sorsát, majd irgalomért könyörgött honfitársaihoz: „De ha puszta életünkért esdeklő szavunk hiábavaló lenne, akkor csak az a kérésünk a magyar nemzethez, hogy a deportálást megelőző és azt kísérő borzalmak és kegyetlenségek elhagyásával vessenek itthon véget szenvedéseinknek, legalább szülőföldünkben legyünk eltemetve.” 

 Munkácsi Ernő még akkor is bízott a keresztény magyar népben, az egyházakban és a magyar államban, amikor már a hazai zsidóság közel felét, nőket, csecsemőket, terhes anyákat, betegeket, haldoklókat marhavagonokba tuszkolták. Röpirata bőven elkésett, nem juthatott el sokakhoz, nem hozott változást.

Munkácsi ugyan túlélte a vészkorszakot, de a háborút követően súlyos vádakkal kellett szembenéznie. Több vizsgálat is zajlott ellene, ahol elhangzott, hogy a Zsidó Tanács passzivitásával, tétlenségével, hozzájárult a tragédiához. Munkácsinak nemcsak a mulasztás és kollaboráció vádjával kellett szembenéznie a neológ izraelita vezetőkből álló vizsgálóbizottság előtt, hanem – mint a Tanács dokumentumainak egyetlen őrzője – a Tanács valódi tevékenységének utólagos meghamisításával is. Tehát a Hogyan történt? nem tudományos, nem történelmi írás, sokkal inkább egy üldözött jogi köntösbe bújtatott szubjektív védőbeszéde.

A recenziót teljes terjedelmében ezen a linken olvashatják.

(Címlapkép: 444.hu)