Mazal tov: A 100 éves Vidor Györgynét, Magdi nénit köszöntöttük Pécsett

2024. December 17. / 14:57


Mazal tov: A 100 éves Vidor Györgynét, Magdi nénit köszöntöttük Pécsett

A Pécsi Zsidó Hitközség szeretetotthonában köszöntötték 100. születésnapján Magdi nénit, aki hét évvel ezelőtt még férjével együtt költözött be az otthonba. 73 évnyi házasság után Gyuri bácsi 97 évesen, 2019-ben itt halt meg. A holokauszt túlélői között nincsenek egyedül abban, hogy ilyen magas kort élnek meg. Mintha egy micvát teljesítenének, mintha e magas kort elérve az áldozatok hiányát pótolnák.

pécs-magdi-néni-1.JPG

2024. december 16-án Magdi néni születésnapján megtartott köszöntő ünnepségen többször elhangzott; bis 120. Dr. Frölich Róbert országos főrabbi felidézte, egy idős zsidó ember egyszer erre azt válaszolta, hogy neki senki se mondja meg, meddig éljen. Így ő Magdi nénit is azzal köszöntötte, hogy tíz, húsz, vagy akár negyven év múlva majd megbeszélik, hogyan is van ez a dolog. 

pécs-magdi-néni-3.JPG

Dr. Grósz Andor a Mazsihisz elnöke – az előre megírt beszédet félretéve –, arra bíztatta az ünnepeltet, hogy őrizze meg legendás szellemi erejét, adja át az utódoknak a tudás, a műveltség élményét amint eddig is tette. 

pécs-magdi-néni-4.JPG

A Szombat folyóirat idén júniusi számában így emlékezett meg a házaspárról:

Vidor György és Auschwitz túlélője Lőwy Magdolna 1946-ban zsidó esküvőn fogadtak örök hűséget egymásnak Bonyhádon. Magdi egy sötét szoknyát és a Joint-tól kapott kosztümkabátot, Gyuri pedig apja öltönyét viselte, amit a szomszéd asztalos családja őrzött meg számára. Ebédre dinsztelt húst ettek, ennek azóta is „esküvői dinsztelt hús” a neve a családban.

Gyuri 1947 márciusában befejezte a jogi egyetemet. Ő volt Bonyhádon a zsidó hitközségi ellenőr, majd pénztáros, aktív szerepe volt abban, hogy 1947. december 21-én felállították a bonyhádi zsidó temetőben a holokauszt bonyhádi áldozatainak emlékművét.

Vidor Györgyöt 1950-ben egy megszűnt bonyhádi gyárból Pécsre helyezték át. Ő és felesége, Magdi Pécsett is folytatták a család zsidó hagyományait. Gyuri a pécsi zsidó hitközség egyik elöljárója lett, majd négy évig alelnöke.

Magdi így mesélt: „Akkor Schweitzer Jóska volt itt Pécsett a rabbi. Tőle kaptam a hitközségnél egy félnapos állást, amikor átköltöztünk. Aztán a két család nagyon jó barátságba került, össze is jártunk. Természetesen a heti programból soha nem hiányzott, hogy minden péntek este és szombaton elmentünk a zsinagógába, istentiszteletre. Egyetlen zsidó ünnepet sem hagytunk ki, soha. A női tagozatban úgy tizenöten, tizenhatan voltunk, de az idő könyörtelenül ritkított bennünket. Amikor aztán én is elmaradtam a mozgási nehézségeim miatt, már csak öten –haton voltunk. Általában mi intéztük a kulturális rendezvényeket, az ünnepi összejöveteleket.

A születésnapi köszöntő után Goldmann Tamás, a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke és Schönberger András pécsi főrabbi bemutatta a vendégeknek a hitközség legújabb intézményét, a diákszállást, amit Dr. Stark Andrásról neveztek el. A 2017-ben elhunyt hitközségi alelnök dr. Stark András, Pécs egyik legismertebb és legjelentősebb polgára, a pécsi kulturális élet egyik mozgatója, pszichiáter-pszichoterapeuta, intézetvezető főorvos, az S. O.S. ÉLET telefonos segélyszolgálat egyik alapítója és későbbi szakmai vezetője volt.

Ebben a kollégiumban négy kis apartman áll rendelkezésre, ahol a Pécsett tanuló magyar vagy külföldi zsidó diákok lakhatnak. Egyébként itt volt a hitközség két szolgálati lakása korábban, és itt töltötte első pécsi éveit Schweitzer József, aki 1949-től 1985-ig volt a közösség rabbija.

(A Pécsi Zsidó Hitközségről készült riportunkat később láthatják a Mazsihisz podcast-sorozatában. )

Rózsa Péter írása

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek