Az olimpiai és világbajnok párbajtőrözőre, sportvezetőre, kollégánknak, Gábor Zsuzsának, az Új Élet olvasószerkesztőjének édesapjára emlékezünk – külön apropó nélkül.
Gábor Tamás 1932. április 24-én született Budapesten. Édesapja, Gábor József is vívott, emellett az MTK titkára volt, és haláláig szerkesztette és nagy részben írta is a Magyar Vívószövetség hivatalos lapját, a Vívó Híradót. Tamás 16 éves volt, amikor édesapja egyik barátja levitte a Vasasba a tőrvívókhoz. Bár nem ismerték el azonnal, hogy született tehetség, kitartása és fegyelmezettsége hamarosan meghozta gyümölcsét.
Bárány Árpád. Sákovics József, Kausz István és Gábor Tamás. Kép: Vívómúzeum.
1950-ben átigazolt a Dózsába.
Egy párbajtőr-csapatbajnokság során az egyik induló megbetegedett, és a tőröző Gábor Tamás vívott helyette. Bár elvesztették a BVSC elleni küzdelmet, Tamás három lenyűgöző asszója felkeltette Rerrich Béla figyelmét, aki meghívta őt a párbajtőrözők közé. Ez a sorsfordító pillanat vezetett karrierjének áttöréséhez. A Vörös Meteor Egyetértés sportolójaként, Róna Ármin, Vass Imre és Szőcs Bertalan edzők tanítványaként kezdődött el igazán a világklasszis vívó útja.
Gábor Tamás. Kép: Vívómúzeum.
1953-ra bekerült a válogatottba, 1959-ben tagja volt az első magyar párbajtőrcsapatnak, amely világbajnoki aranyérmet nyert. Legendás csapattársaival, Bárány Árpáddal, Kausz Istvánnal, Marosi Józseffel és Sákovics Józseffel együtt tovább öregbítették Magyarország nemzetközi hírnevét ebben a fegyvernemben is.
Legkiemelkedőbb egyéni teljesítményét 1962-ben érte
el, amikor a Buenos Aires-i világbajnokságon ezüstérmet szerzett, és csak
hajszál híján maradt le az aranyról honfitársa, Kausz István mögött. Az
ötkarikás játékokon is képviselte Magyarországot, 1960-ban Rómában és 1964-ben
Tokióban is indult. Tokióban érte el pályafutása csúcsát, amikor a
magyar párbajtőrcsapat tagjaként olimpiai aranyérmet nyert.
Vívóstílusát nyugodt temperamentumára és stratégiai szemléletére építette. Bay Béla így írt
róla:
„Egyike a legszívósabbaknak, a legkitartóbbaknak. Rendkívül nyugodt emberként a taktikáját is erre építette. Elég nyitott vívóállás, megfontoltság, higgadtság jellemezte. Nem egyszer hosszú perceken át dolgozott a tusokért, kivárásra játszott, az ellenfél hibáját igyekezett kihasználni, ekképpen tökéletesen megfelelt a fegyvernem szellemének.”
Bárány Árpáddal nem csak a sportban voltak társak, a magánéletben is
barátként tekintett rá, annyira, hogy őt kérte fel esküvői tanújának. Gyakran
álltak szemben a páston, de nagyon becsülték egymást.
„Tőle tanultam meg, mi a profi szemlélet, hogyan kell küzdeni, miért kell minden tust megbecsülni. (...) Tamás rendkívül bírta ezt a sportot fejjel és idegekkel. Emlékszem, egyszer negyvenöt perces asszót vívott..." – jellemezte Bárány.
1967-ben a versenyzéstől ugyan visszavonult, de a vívóvilágot nem hagyta ott. A Vörös Meteor (ma MTK) sportolói az ő szakosztályvezetése alatt költöztek korszerű vívócsarnokba 1974-ben. Aztán Bay Béla szövetségi kapitányt segítette, majd 1977-től 1980-ig ő lett a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya. Hosszú éveken át volt a Magyar Vívó Szövetség elnökségi tagja, bíráskodott olimpián, vívó- és öttusa-világbajnokságokon. Az Olimpiai Bajnokok Klubjának főtitkáraként és a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumának tagjaként is tevékenykedett.
Sikeres karriert futott be a szállodaiparban is.
Versenyzői pályafutása idején szerzett diplomát a Kereskedelmi és
Vendéglátóipari Főiskolán. 16 évig dolgozott a Royal Hotelben, ahol végigjárva
a ranglétra fokait, titkárból értékesítési igazgatóvá emelkedett. Emellett heti
8 edzése volt… A Stadion Hotel igazgatóhelyetteseként
vonult nyugalomba.
És amiért külön is büszkék vagyunk rá: a vészkorszakban az óbudai téglagyárból kimenekülő kisfiút 1996-ban beválasztották a zsidó sporthírességek nemzetközi csarnokába.
Gábor
Tamás 2007. május 6-án, 75 éves korában hunyt el, a Farkasréti temetőben
helyezték örök nyugalomra.
A cikk a Vívómúzeum bejegyzése alapján íródott.
