Isaszeg: a falu, amelynek volt is, meg nem is zsidósága

Szilágyi Iván Péter

A több mint tízezer lelkes és a beköltözéseknek köszönhetően folyamatosan gyarapodó lakosságú Isaszeg az ősi magyar városok közé tartozik. Gödöllőtől, a Budapest-Hatvan vasútvonal mellett fekszik.

Alapításának pontos ideje nem ismert, érdekes módon még a korszak sem, de ásatások bizonyítják, hogy már a bronzkor idején is laktak itt emberek. A város a magyar történelembe először IV. Béla és fia István, a későbbi V. Béla nevéhez fűződő isaszegi csatával került be.

A hagyomány szerint 1514-ben Isaszegen is megütköztek Dózsa György paraszthadai a nemesi sereggel. A török megszállás alatt is lakott települést ideiglenesen a 15 éves háború tette tönkre és teljesen elnéptelenítette. A kis falu a modern korig bezárólag különböző nemesi családok, famíliák tulajdonában volt és öröklődéssel vagy hozományként kapott új tulajdonosokat. 1715-től kezdték el újjáépíteni, betelepülő német családok és szlovák parasztok érkeztek. Ekkor tesznek először említést a falu zsidóságáról, a város honlapját idézve: „Néhány protestáns és zsidó családot leszámítva a falu lakói mindvégig római katolikusok voltak.” Ezt a tényt, a római katolikus vallású lakosok stabil és masszív többségét többször is kihangsúlyozzák a városka honlapján. A tények azonban ennél sokkal árnyaltabb képet mutatnak.

Való igaz, hogy Isaszegen katolikus templomból van a legtöbb (kettő, egy XII. és egy XIX. századi) és ezekben tényleg aktív hit és közösségi életet élnek, emellett azonban arról sem szabad elfeledkezni, hogy a városkának van egy ezer főt számláló református gyülekezete, saját templommal és egy Adventista és egy Pünkösdi imaháza is. A pünkösdisták már 1930-tól jelen vannak a város életében, Izrael és a zsidóság iránti szimpátiájuk vitathatatlan. Zenekaruk neve Exodus és aktív kapcsolatokat ápolnak az Izrael Keresztény Barátai nevű szervezettel. Emellett erdélyi és moldvai túrákat szerveznek.

Isaszeg a magyar történelem dicsőséges helyszínei közé tartozik, 1849. április hatodikán Görgey Artúr tábornok nagyhírű tavaszi hadjárata során, Isaszegen döntő és stratégiai csapást mért az osztrák haderőre. A korabeli feljegyzések szerint ezer osztrák és nyolcszáz magyar katona holtteste maradt a csata után a mezőn. A történet érdekessége, hogy az osztrákok – a szó szoros értelmében is ügyesen jöttek ki a vereségből –, ugyanis jelentős részüknek sikerült kereket oldaniuk, mikor már látták, hogy elvesztik a csatát.

Az_egykori_zsid___imah__z_a_k__ntorlak__ssal_a_XX._sz__zad_els___fel__ben.jpg

Az egykori zsidó imaház a kántorlakással a XX. század első felében

Isaszeg modern történelme már kevésbé dicsőséges: a város része volt a náci megszállók és nyilas segítőik által, Budapest védelmére épített Attila-vonalnak. Ezzel a mesterséges akadállyal, „erődített vonallal” szerették volna a náci megszállók „megvédeni” Budapestet. A vonal kiépítését természetesen nem saját maguk csinálták, hanem a polgári lakosság és főként zsidó és lengyel munkaszolgálatosok. A II. Ukrán Front kötelékébe tartozó 7. román hadtest csak második nekifutásra tudta bevenni a várost, amely súlyos hadi károkat szenvedett.

Bár Isaszeg város honlapján erről nem tesznek említést, de a községben több száz fős izraelita közösség működött saját imaházzal, kóser mészárszékkel, üzlettel és mikvével. Alig néhányan élték túl a II. világháborút, mely során minden isaszegi zsidót bevagoníroztak és elvittek. Csak néhány túlélő maradt, de többségüknek már nem volt kedve, lelki ereje visszamennie szülővárosába.

Az egykor virágzó zsidó közösség emlékét nem örökítette meg a város, csak a zsidó temetőben van egy szerény kis mártír emlékmű. Még 1948-ból. Mivel akkor még nem tudták pontosan, kik és hányan maradtak életben, a márványtábla nem lett befejezve, hagytak rajta üres helyeket. Ma már szinte senki sem látogatja, kivéve a temető fenntartóját, Tóth Ottó urat, és a helyi kultúrház igazgatónőjét, aki minden évben, halottak napján hoz egy igényes, nemzeti színű szalaggal átkötött koszorút –, ezenkívül volt még egy „jóindulatú” látogató. A szomszéd házban lakó család a temető egy részét önkényesen lesittelte és felhúzták rá házukat. Nekik az csak egy telek volt, „meg már úgyse látogatja senki.”

A temető egy jelentős részén, a kihantolatlan sírokon ma gyerekek nevelkednek, mosnak, főznek, takarítanak, családi életet élnek, annak szent földjébe vezetik be a csatornát, öntik ki a mosogatóvizet. Azonban az élelmes szomszédoknak ez nem volt elég, „fejlett” esztétikai érzékkel rendelkeztek és nem tetszett nekik a mártíremlékmű. Csúnya volt, rontotta a tájképet. Így félig elásták, mert azt úgy kell.

Isaszeg térképe ide kattintva tekinthető meg

Oláh János: „Judaisztika II. – Az életút eseményei és szertartásai” című könyvében a temetkezéssel foglalkozó részben leírja: „A temető – a Misnában leírtaknak megfelelően – lakott területen kívül, a szélső háztól legalább ötven ámá (egy ama/könyök, 60 cm) távolságban legyen és körül kell venni kerítéssel is. (Bávábátrá II,9)”

A Zsidó Budapest című könyv temetőkkel foglalkozó fejezetében részletesen foglalkozik a zsidó temetők építészeti kialakításával. Fontos – bár az esetek jelentős részében figyelmen kívül hagyott – szabály, hogy a hívő zsidó nem ájtatoskodhat embert ábrázoló szobor előtt. Éppen ezért a keresztény temetőkkel szemben a zsidó temetőkben nem szabad kihelyezni szobrokat. Azonban a két kultúrkör érintkezése és egymásra kifejtett hatása miatt már a 19. század első harmadában a magyar kilékben is elkezdett terjedni a szobor-állítás, amely ellen maga Hátám Szofér is felemelte szavát (1832.). A többek között Komoróczy Géza nemzetközi hírű hebraiszta, tanszékvezető professzor által szerkesztett könyv leírja, hogy az askenázi sírkövek a halott státusát is jelzik héber és sokszor német, illetve magyar nyelven. A felületet barokkos kompozícióba foglalják, a szöveg pedig két oszlop között foglal helyet. A két oszlop neve: Jákin és Boáz.

A sírok jelképrendszeréről érdemes tudni, hogy főként állat és növényábrázolásokat tartalmaznak, emberi alak a hagyományhű sírköveken nem szerepel, még allegorikus formában sem. A sírköveken a foglalkozás mellett külön nyomatékkal jelzik a kohén vagy lévita státust és az elhunyt érdemeit, vallásos életmódját vagy jótékonykodását.

Néhány gyakori jelkép:
Varjú: katasztrófában halt megemlékezik
Tóra-tekercs vagy korona: rabbi
Szőlőfürt: termékenység, alkotó élet
Persely: gyakorolta a jótékonyságot
Macska: Katz nevet viselt az elhunyt
Hal: Fisch, Fishel, Fischer nevekre való utalás


Tekintse meg képgalériánkat (Fotó: Schäffer László)

A címlapon Tóth Ottó az Isaszegi temető gondnoka látható

(Folytatás következik)