Mi történt velük? – Ellenállók, embermentők sorsa 1945 után

MI TÖRTÉNT VELÜK? ELLENÁLLÓK, EMBERMENTŐK SORSA 1945 UTÁN címmel rendezett telt házas, közös workshopot a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) 2025. április 7-én, a NEB konferenciatermében. Az esemény a második világháború befejezésének 80. évfordulójához kapcsolódott.

Prof. dr. Grósz Andor

A szervezők 1945-re mint korszakváltó évre tekintettek: Magyarország felszabadult a német megszállás és a nyilas rémuralom alól. Ugyanakkor a Vörös Hadsereg megjelenése nem hozta el az ország valódi szuverenitását, a demokratikus törekvések nem teljesedhettek ki, és az évtized végére kiépült a kommunista diktatúra. A pódiumbeszélgetések során egyéni sorsokon keresztül mutatták be, hogy azok, akik a náci és nyilas hatalommal bátran, gyakran életüket kockáztatva szálltak szembe, az új rendszerben szintén gyanús elemekké, a hatalom ellenségeivé válhattak.

Földváry Kiss Réa és Zima András

A rendezvényt Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke, valamint Prof. dr. Grósz Andor, a HDKE elnöke.

Szalay-Bobrovniczky Vince (Kép: wikipédia)

dr. Grósz Andor beszédét az alábbiakban olvashatják:

Tisztelt Helyettes Államtitkár Úr, tisztelt Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim!

A 20. század egyik legfájdalmasabb és egyben legfontosabb tanítása az emlékezet erejéről szól. Arról, hogyan őrizzük meg a múltat – nem pusztán a történelemkönyvek lapjain, hanem a szívünkben, a közösségeink történeteiben, a kimondott és kimondatlan szavakban, amiket örökül hagyunk egymásnak.

Sigmund Freud óta tudjuk, hogy az emlékek nem csupán felszínre törnek, de néha el is rejtőznek – mintha védenének minket saját múltunktól. A bécsi zsidó polgárság kultúrája – irodalomban, színházban – rámutatott arra, hogy az ősök emlékei bennünk élnek tovább. A francia etnológusok pedig arra tanítottak, hogy az emlékezet nem csupán egyéni, hanem kollektív – a közösség által formált és hordozott kincs, amelynek fontod eleme az elbeszélhetősége. És talán nem véletlen, hogy e tudósok közül sokan maguk is az elzászi zsidó hagyományból merítettek.

A zsidó vallásban, liturgiában az emlékezés nem csupán spirituális, hanem erkölcsi kötelesség. „Emlékezz meg!” – hangzik el újra és újra, mint iránytű egy erkölcsi világképhez.

Fontos tehát, hogy hogyan emlékezünk. A társadalmat különböző közösségek alkotják – mindegyik saját fájdalmakkal, veszteségekkel, és hőstettekkel. Ezek az emlékek más-más történetekké állnak össze, más szavakat használnak, más hangsúlyokat. Mégis: a közös emlékezésben lehetőség rejlik. Párbeszédet teremteni, egymás emlékeit meghallani – ezáltal juthatunk közelebb ahhoz, amit úgy hívunk: közös történelem.

A hivatalos történetírás gyakran a nagy vezetőkről szól – uralkodókról, hadvezérekről, egyházi méltóságokról. De a történelem ennél sokkal gazdagabb. A mélyebb rétegekben ott vannak azok a történetek is, amelyekről sokáig nem esett szó és közöttük az embermentők történetei is.

Ezek a történetek nem mindig látványosak, nem mindig ismertek. Sokszor olyan emberekről szólnak, akik csendben, névtelenül segítettek. Nem kérkedtek, nem vártak elismerést. Néha intézmények falai mögött hoztak döntéseket – máskor a saját otthonukban, a családjuk biztonságát veszélyeztetve.

Az embermentés nem volt egy egyszerű "igen vagy nem" döntés. Aki segített, az nemcsak a saját életét tette kockára, hanem szeretteiét is. Ez nem elvárható bátorság – ez rendkívüli emberség. És mégis, ezek az emberek léteztek, és ma is köztünk él néhányuk neve, ha másképp nem: az emlékezetünkben.

A legújabb kutatások már nemcsak a magányos hősökre figyelnek, hanem a kapcsolatok hálójára, amelyek lehetővé tették és amelyekben az embermentés megtörtént. Diplomáciai testületek, vallási mozgalmak, közösségi szervezetek – ezek a keretek olykor irányt mutattak, de a döntéseket végül mindig emberek hozták meg. Egészen személyesen, belső meggyőződésből.

Ez a belső iránytű – a hit, az erkölcsi tartás, az együttérzés – gyakran volt az egyetlen támasz a legsötétebb időkben.

És éppen ez az, amit a totalitárius rendszerek nem tudtak elviselni: a szabadság szikráját az emberi szívben. A polgári kurázsit. Mert a bátor, segítő ember mindig szembesíti a hatalmat azzal, hogy nem minden ellenőrizhető. Hogy a léleknek van saját törvénye.

A társadalmi emlékezet orientál a világ dolgaiban. Ezért olyan fontos, hogy miként emlékezünk. Mert az emlékezet nem csak múlt – iránytű is a jelenhez. Az, ahogyan a múltat értelmezzük, meghatározza azt is, hogy mivé válunk. Együtt.

A nap folyamán három pódiumbeszélgetésre került sor, amelyek különböző társadalmi csoportok történetein keresztül világították meg a korszak ellentmondásait:

Az embermentő kormányzati szeplőkről folytatott panelbeszélgetésben Bank Barbara  (NEB), Joó András  (NEB Hivatala), Szekér Nóra  (ÁBTL) vettek Máté Áron  (NEB) moderálása mellett. Olyan kormányzati szereplőkről és fegyveres testületek tagjairól esett szó, akik részt vettek az embermentésben vagy ellenállásban. A második világháborút túlélt személyekhez a hatalom különbözőképpen viszonyult. A kutatók bemutatták, hogy a náci-nyilas hatalom ellenállóiban gyakran az új berendezkedés is veszélyforrást látott. A Horthy-rendszer baloldali és baloldali cionista ellenzékével foglalkozó panelbeszélgetésben Müller Rolf  (ÁBTL), Veszprémi László Bernát  (MCC) és Zinner Tibor  (tb. egyetemi tanár) vett részt Rigó Róbert  (NEB Hivatala) moderálásában. A baloldali ellenállók nagyon eltérő háttérrel, indíttatással és kapcsolathálóval rendelkeztek. Az új rendszer csupán töredéküket építette be. Az egyházi személyekkel foglalkozó panelben Fejérdy András  (HUN-REN BTK TTI), Földváryné Kiss Réka  (NEB) és Zima András  (HDKE – OR-ZSE) beszélgettek a témáról Glässer Norbert  (HDKE – SZTE-BTK) moderálása mellett. Az embermentők sajátos egyházi szervezeti hátteréről és világnézeti kereteiről beszélgettek, rendszerszerűen közelítve meg azt. Emellett szó esett a katolikus és protestáns egyházi embermentés zsidó megítéléséről.

Az együttműködés következő rendezvényének a Holokauszt Emlékközpont ad helyet kifejezetten a változó rendszerekben megjelenő zsidó sorsokra összpontosítva.

A meghívó és a program hamarosan elérhető lesz a HDKE oldalán.