Hogyan mentett meg egy rejtett holland falu zsidókat a holokauszt idején

Két holland család mindent kockára tett, hogy létrehozzon egy titkos falut, és megmentsen annyi életet, amennyit csak lehetett a náci üldöztetéstől – olvashatjuk az aish.com oldalán.

Hollandia egyik kevésbé ismert, mégis figyelemre méltó turisztikai látványossága egy, Vierhouten és Nunspeet között található, mélyen az erdőben megbúvó falu. A falut 1943-ban a holland ellenállás tagjai építették, és több mint száz – többségében zsidó – embernek nyújtott menedéket a háború során.

Edouard Henri von Baumhauer, egy jómódú német család sarja, Amszterdamban dolgozott ügyvédként, és a Holland-Amerikai Kereskedelmi Tanács elnöke volt. 1940-ben, amikor a második világháború miatt leállt a külkereskedelem, Edouard és felesége, Hermina Jacoba Johanna (született Ribbink), három gyermekükkel együtt vidékre költöztek. Edouard (50 éves) és Hermina (45 éves) egy tágas villát birtokoltak Vierhouten külterületén.

Edouard Henri von Baumhauer

Edouard, aki nemzetközi ügyvédként széles üzleti kapcsolatrendszerrel rendelkezett, tisztában volt azzal, milyen sors vár a zsidókra a náci rezsim alatt. Ezért úgy döntött, segít a német zsidóknak kijutni Németországból. 1941-től kezdve zsidókat bújtattak a házukban. Vészhelyzet esetére egy 150 méter hosszú menekülőalagutat is építettek az erdőbe.

1942 májusában Edouardot letartóztatták, és több mint fél évet töltött a nácik által létrehozott Sint-Michielsgestel internálótáborban. Hermina kitartó közbenjárására végül szabadon engedték. Közben egyre több zsidó fordult segítségért a von Baumhauer családhoz, és a hét hálószobás villa lassan túlzsúfolttá vált. Szabadulása után Edouard új rejtekhelyek után kezdett kutatni. Vierhoutenben több házat is kibérelt zsidó családok számára. Emellett azon gondolkodott, vajon az erdő is alkalmas lehetne-e búvóhelynek.

Egy napon az erdőt járva találkozott Dionisius Bakkerrel, aki szintén azon gondolkodott, hogyan rejthetne el üldözött embereket a fák között. Ettől kezdve Edouard és Dionisius együtt dolgoztak. Dionisius Bakker nyugalmazott vasúti jegyvizsgáló volt, négy felnőtt gyermek apja. Első felesége halála után újraházasodott a nála jóval fiatalabb Cornelia Johanna van Rheenennel.

1940-ben, nem sokkal nyugdíjazása (61 éves korában) után, Dionisius és Cornelia csatlakoztak a holland ellenálláshoz. Először három náciellenes aktivistát bújtattak otthonukban, majd 1942-ben egy zsidó családot is: a Hertzeket, egy házaspárt két lányukkal. Néhány hónappal később a nácik betörtek hozzájuk, de szerencsére nem találták meg a rejtegetett személyeket. A Bakkerek tudták, legközelebb már nem biztos, hogy ilyen szerencséjük lesz. Jobb rejtekhely után kezdtek kutatni – így találkozott Dionisius Bakker Edouard von Baumhauerrel az erdőben.

Dionisius Bakker

A két család együtt kezdte építeni az erdő mélyén a rejtett falut. Sátrakat állítottak, földbe vájt kunyhókat alakítottak ki, és megbízható mestereket béreltek fel, hogy vízszivattyút, áramot és egyéb alapvető szükségleteket biztosítsanak a helyszínen. Nem telt bele sok idő, és a falu ideiglenes otthona lett több tucat embernek.

A Bakkers-emlékmű az elrejtett falu helyén. G.Lanting, Wikimedia Commons.

A falu fénykorában 13 félig földbe vájt kunyhóból állt, és több mint száz embert rejtett el. A lakók többsége zsidó volt, de élt köztük holland ellenálló, egy orosz, egy lengyel, egy német dezertőr és lelőtt szövetséges pilóták is.

A „Bakker nagypapa” és „Cor néni” néven ismert házaspár naponta élelmiszert és alapvető szükségleteket vitt a faluba más ellenállók segítségével. Élelmiszerjegyeket gyűjtöttek, és különböző helyeken váltották be, nehogy gyanút keltsenek. Kerékpárral és kocsival csempészték be az ellátmányt, valamint főzéshez szükséges gázpalackokat is vittek.

Cor néni minden lakót személyesen ismert, igyekezett egyenlően elosztani az élelmiszert. Egyben a falu ápolója is lett, gondoskodott a betegekről. Volt ugyan egy orvos és egy fogorvos is a faluban, de ha valaki komolyabb orvosi ellátásra szorult, az ellenállók hordágyon vitték egy közeli faluba, ahonnan álnéven kórházba került.

A Bakkerek lelki támogatást is nyújtottak a menekülteknek. A Jad Vasem honlapja így ír róluk: „Ez lett az életük… Cornelia és Dionisius hazaszeretetből és emberségből cselekedtek, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül.”

A nácik nyolc alkalommal kutatták át házukat. A veszély ellenére a Bakkerek folytatták mentőtevékenységüket. Szigorú szabályokat vezettek be, hogy elkerüljék a lelepleződést. A falut négy részre osztották, nappal mindenki csak a saját részén tartózkodhatott. Éjszaka volt szabad más részekbe átmenni és a kúthoz vizet hozni.

Egy felújított kunyhó a Vierhoutenben lévő rejtett faluban. G.Lanting, Wikimedia Commons.

A gyerekeknek különösen nehéz volt az élet a faluban. Az egyik túlélő, Ze’ev Bar így emlékezik: „Gyerek voltam, és mindig csendben kellett lennem, csak suttogva beszélhettem, ami borzasztó egy gyereknek. Nemcsak suttogni kellett, de nem lehetett dühösnek lenni vagy felemelni a hangomat.”

A felnőttek próbálták tanítani és szórakoztatni a gyerekeket. Egy másik túlélő, Leny Duyzend meséli: „Nem emlékszem, hogy unatkoztam volna, volt Ludo (társasjáték) és hasonlók.”

Az ott élők olvastak, agyagoztak, főztek, játszottak. Eleinte mindenki rendkívül óvatos volt, de az idő múlásával egyre több hiba csúszott a rendszerbe. Egyszer az egyik ellenálló fényképeket készített a faluról. A nácik átkutatták a házát, és megtalálták az előhívásra váró filmet. Szerencsére a film sérült volt, talán véletlenül fényt kapott, így nem sikerült megnézni a képeket. Az ellenállók azonban, mihelyt megtudták, hogy a film a nácik kezére került, azonnal kiürítették a falut. A lakók négy hét múlva térhettek vissza.

1944 októberében két SS-katona vadászat közben gyanús zajokat hallott az erdőben: valaki fát vágott. A hang irányába indultak, és egy zsidó fiút, Ze’ev Bart találták meg. Bar így idézi fel: „Hirtelen hangos kiáltást hallottam: ‘Raus du Jude, raus, raus!’ (Ki innen, zsidó, ki!)”

Figyelmeztető lövések után a katonák elengedték a fiút — talán attól féltek, hogy túl nagy ellenállással találkoznának. Erősítést hívtak, mivel sejtették, hogy a rejtekhelyen sokan lehetnek. A falu legtöbb lakójának sikerült elmenekülnie – egyesek a von Baumhauer villában, mások a Bakkerek házában találtak menedéket. A legtöbben túlélték a háborút.

Egy ház belsejében az eldugott faluban. G.Lanting, Wikimedia Commons

Tragikus módon, amikor az SS visszatért nagyobb erőkkel, nyolc zsidót elfogtak és kegyetlenül kivégeztek – köztük egy hatéves kisfiút is. A nácik gránátokat dobtak a kunyhókba, és teljesen megsemmisítették a falut.

Dionisius Bakkert 1945 februárjában tartóztatták le otthonában. Senki mást nem buktatott le. Cornelia épp hazafelé tartott, amikor meglátta, hogy elhurcolják férjét. Mindent megtett, hogy kiszabadítsa, de nem járt sikerrel. Dionisiust 1945. március 2-án kivégezték.

1944-ben ezt mondta a rejtegetetteknek: „Aláírom és teljes felelősséget vállalok az ügyért, aminek szenteljük magunkat. Jobb, ha engem kapnak el, egy öreg embert, mint titeket, akik még fiatalok vagytok.” Talán azzal, hogy magát áldozta fel, sok más életet mentett meg.

Cornelia túlélte a háborút, bár hosszú éveket töltött ágyhoz kötve egy baleset miatt, ami akkor történt, amikor ellátmányt vitt a faluba. Végül felépült.

1964-ben a Jad Vasem a Világ Igaza címmel tüntette ki Dionisius és Cornelia Bakkert. Cornelia 1989-ben halt meg Nunspeetben, temetésén sokan megjelentek. A von Baumhauer család minden tagja túlélte a háborút. Őket 1999-ben ismerte el a Jad Vasem a Világ Igaza címmel.

A rejtett falu helyszíne ma turisztikai látványosság. Emlékmű tiszteleg az alapítók és a helyszín előtt. Három kunyhót újjáépítettek, és megtekinthetők a látogatók számára.

Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
Címlapkép: Szabó Tibor / Pexels