A Tóra fontosabb, mint a Szentély?

2025. Július 28. / 10:39


A Tóra fontosabb, mint a Szentély?

Amikor elképzeljük a Bét Hámikdást, a Szentélyt, mindig azt gondoljuk, hogy semmi sem lehet nála szentebb és nagyobb. Pedig a Bölcsek azt tanítják, hogy a Tóra tanulása még ennél is fontosabb.

Így például azt mondják, hogy az Örökkévaló megvigasztalta Dávidot, aki nem építhette meg a Szentélyt, azzal a szavakkal: „Egy nap Tóra tanulás az udvarodban többet ér a szememben, mint ezer áldozat.” Dávid maga is vallotta: „Jobb nekem a Te Tórád...” Bár rengeteg drága fémet gyűjtött össze a Szentélyhez, számára a Tóra tanulása többet ért minden aranynál és ezüstnél. Sőt, a Bölcsek azt is mondják, hogy még a gyerekek Tóra tanulását sem szabad megszakítani, még akkor sem, ha épp a Szentély épül.

A Tóra tanulás elhanyagolása volt az, ami az első száműzetést okozta. A Tóra azt mondja: „Ha az én útmutatásaim szerint jártok...” Rási szerint ez azt jelenti, hogy ha belemerülünk a Tórába, akkor áldásban lesz részünk, ha nem, akkor bajok érnek bennünket. Ramban még hozzáteszi, hogy az első száműzetést az első Szentély pusztulásához kapcsolja, a másodikat pedig a második Szentélyhez. Vagyis az első Szentély azért semmisült meg, mert elgyengült a Tóra tanulása.

„Királyai és papjai száműzetésben vannak a népek között, és nincs Tóra.” - írja a Megilat Eicha. Rav Dessler, aki Angliában élt, majd később Izraelben telepedett le, egyszer azt mondta, hogy egy nap Tóra tanulás Izrael földjén többet ér, mint sok-sok nap tanulás a száműzetésben. Valóban, a Bölcsek is mondják: „Nincs olyan Tóra, mint az Erec Jiszraeli Tóra.” A Gaon még hozzáteszi, hogy a száműzetésből hiányzik Izrael földjének az a különleges lelki ereje.

Amikor a Smone Eszré imát mondjuk, a végén imádkozunk a Szentély újjáépítéséért, és kérjük: „Adj nekünk részt a Te Tórádból.” Ez azért fontos, mert a száműzetés szenvedései gyengítették a Tóra tanulásunkat. Ezért kérjük az Örökkévalót, hogy állítsa helyre a Szentélyt, hogy ismét teljes erővel tudjuk szolgálni Őt az Ígéret Földjén.

Legyünk hát elszántak és lelkesek, újult erővel mélyedjünk el a Tóra tanulásában, hogy kijavíthassuk a múlt hibáit, és méltóvá váljunk a végső megváltásra.

Rabbi Beinish Ginsburg előadása alapján (Naaleh.com) fordította:
Zucker-Kertész Lilla

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek