A dán ellenállás trükkje: hogyan csapták be a nácik kutyáit kokainnal és nyúlvérrel?

A második világháború alatt a dán ellenállás elképesztő leleményességgel mentette meg zsidó honfitársaikat a náci megszállás alól. Egy különleges módszert alkalmaztak: kokainnal és nyúlvérrel átitatott zsebkendőkkel zavarba hozták a németek keresőkutyáit, így segítve a menekülőket a biztonságos svédországi átkelésben. A Telex Stöckert Gábor által írt cikkét az alábbiakban közöljük.

1943. október 1-jén a német rendőrség és az SS Koppenhágában állomásozó tagjai nagyszabású akcióra készültek Dániában. A városban tartózkodó zsidókat akarták elfogni, hogy összegyűjtsék, majd deportálják őket. Rós hásáná volt, a zsidó újév napja, így a nácik arra számítottak, hogy az otthonaikban találják majd a családokat. Nem így történt, szinte mindenhol üres házak és lakások fogadták őket. Nyilvánvalóvá vált, hogy valaki szólt a zsidóknak, mi készül ellenük.

Német katonák Koppenhágában a megszállás alatt – Fotó: Hulton-Deutsch Collection / Corbis / Getty Images

Ez a valaki Georg Ferdinand Duckwitz  német diplomata volt, aki a háború előtt már több évet élt és dolgozott Dániában. Miután Hitler serege 1940. április 9-én megszállta az országot, Duckwitz fontos szerepet kapott: a Dánia és Németország közti hajózási ügyek attaséja lett. Duckwitz ebben a minőségében, ha közvetve is, de több ezer zsidó megmeneküléséhez  járult hozzá. Rajta kívül a dánok összetartó munkája is kellett a sikerhez. Na, meg némi kokain és nyúlvér.

A megszállt Dániában egy ideig nyugodtan zajlott az élet ahhoz képest, hogy a kontinens nagy részén háború dúlt. Amikor a németek bevonultak, a dán vezetés rögtön megadta magát, magyarázatuk szerint azért, hogy minimalizálják a kárt és a veszteségeket. Dániából protektorátus lett, de X. Keresztély dán király, a kormány, a rendőrség és a civil szervezetek a helyükön maradhattak és dolgozhattak tovább. Hitler árja nemzetként tekintett a dánokra, emellett az ország fontos importőre volt Németországnak, valamint Norvégia megszállásának fő bázisa. Mindennek köszönhetően eleinte a dániai zsidók is szabadabban élhettek, mint Európa más országaiban.

A helyzet 1943 közepére megváltozott. Németország egyre több katonai kudarcot szenvedett el, a dán lakosság pedig egyre aktívabban kezdett ellenállni a német megszállásnak. A nép tüntetésekkel, sztrájkokkal és szabotázsakciókkal fejezte ki az ellenérzéseit, amire a német hatalom erősebb kontrollal reagált. Augusztus végén a németek ultimátumot adtak a dán kormánynak, amiben azt követelték, hogy a szabotázsokért járjon halálbüntetés. A kormány ezt elutasította, erre a megszállók feloszlatták a kormányt, őrizetbe vették a királyt és lefegyverezték a hadsereget. Emellett bevezették a gyülekezési és kijárási tilalmat és a statáriumot.

Ekkor a zsidók sorsa is rosszabbra fordult: a Harmadik Birodalom dániai helytartója, Werner Best levélben javasolta Ribbentrop külügyminiszternek, hogy szervezzék meg az országban lakó zsidók elszállítását koncentrációs táborokba. Egy hét múlva meg is jött Hitler parancsa a mielőbbi deportálására. Az akciót október 1-jére, a zsidó újév napjára időzítették.

Duckwitz ekkor tette azt, amivel később kiérdemelte a Népek Igaza díjat, a nem zsidóknak adható egyik legmagasabb izraeli kitüntetést. Best beavatta a diplomatát a tervbe, aki rögtön értesített több dán politikust arról, hogy mi készül a zsidók ellen. Ők továbbadták az információt a zsidó közösség prominenseinek és szeptember végére szinte már minden fővárosi zsidó tudta, hogy október elsején razzia várható. Mondani sem kell, hogy Duckwitz óriási kockázatot vállalt ezzel – ha kiderült volna, hogy szivárogtatott, a biztos halál várt volna rá hazaárulásért.

Az országban akkor nagyjából nyolcezer zsidó élt, néhány száz kivételével mindannyian Koppenhágában. Aki csak tudott, búvóhelyre húzódott vagy barátoknál keresett menedéket, a németek így a razzia napján csupán 476 embert tudtak összegyűjteni. Ők jellemzően túl öregek vagy betegek voltak a meneküléshez, esetleg nem jutott el hozzájuk az információ vagy csak nem hitték el, hogy mire készülnek a németek.

A letartóztatottakat Csehszlovákiába, a theresienstadti gyűjtőtáborba szállították, ahol arra számítottak, hogy valamelyik haláltáborba továbbítják majd őket. Ez végül nem történt meg, mert valamilyen okból a németek betartották a dán zsidókra vonatkozó korábbi megállapodást és külön bánásmódban részesítették őket. A háború alatt körülbelül 30 ezer zsidó halt meg Theresienstadtban és 90 ezret deportáltak onnan koncentrációs táborokba, de az elfogott dánok a gettóban maradhattak, amíg az 1945 áprilisában fel nem szabadult. A hivatalos adatok szerint a gettóba került dánok közül csupán 51-en haltak meg a háború végéig.

Körülbelül ennyien vesztek oda menekülés közben a Koppenhágában bujkáló több ezer zsidó közül is. Mindannyiuknak az volt a célja, hogy Svédországba jussanak át, miután a svédek október 2-án jelezték, hogy befogadnak minden dán zsidót. A dán fővárostól a svéd partokig húsz-harminc kilométert kellett megtenni a tengeren, ezért aki tehette, dán halászokat  fizetett le. A halászok a megélhetésüket és életüket féltve eleinte óriási összegeket kértek azért, hogy a rakomány közé rejtőző embereket fuvarozzanak. Emiatt az első menekültek a tehetős zsidók közül kerültek ki, a razzia utáni két napban ötszázan jutottak át így Svédországba.

Aztán a dán ellenállás megszervezte a titkos evakuációt, kötött árat alkudott ki a halászokkal és adománygyűjtéseket szervezett, hogy a szegények is átkelhessenek a tengeren. De közben a német rendőrség is rájött, hogy az ellenállás tengeren menekíti a zsidókat és különlegesen kiképzett kutyákkal vizsgálták át a hajókat. Az állatok még az erős halszag mellett is magabiztosan kiszagolták az embereket a hajókon. A problémára az ellenállással kapcsolatban levő svéd tudósok találtak megoldást egy szokatlan csodafegyverrel : nyúlvérrel és kokainnal bőségesen preparált zsebkendőkkel.

SS katona a kutyájával. – Fotó: Roger-Viollet / Getty Images

Az ellenőrzés úgy zajlott, hogy a német különítmény vezetője először a hajó tulajdonosával közölte, hogy átvizsgálják a hajót. A halásznak ekkor kellett a keze ügyében tartania a zsebkendőt, ami nem volt szokatlan, mert abban az időben mindenki szövetből készült zsebkendőt használt orrfújásra vagy az izzadság letörlésére. A különítménnyel érkező kutya a nyúlvért megérezve alaposan megszaglászta a zsebkendőt, és ezzel a kokaint is, ami ideiglenesen kiütötte az állat szaglóérzékét. Ezután már hiába keresett zsidókat, nem tudta kiszagolni a szökevényeket.

A menekülés közben meghalt körülbelül ötven ember nem is az igazoltatások és a vizsgálatok során veszett oda, hanem azért, mert a tengeri út egyébként sem volt veszélytelen. Előfordult, hogy valaki a jeges vízbe esett, de az is, hogy egy emberi rakománnyal túlterhelt, kiszuperált hajó nem bírta az utat és elsüllyedt. De a többség célba ért: a razziát követő három hétben 7200 zsidó jutott át titokban Dániából Svédországba.

A mentőakció azóta is Dánia nemzeti büszkesége. Duckwitz és az ellenállás tagjai mellett halászok, rendőrök, helyi politikusok, egyházi személyek és átlagemberek is részt vettek benne, anélkül, hogy a megmozduláshoz formálisan bármilyen hivatalnak köze lett volna. Mindannyian sokat kockáztattak, hiszen kijárási tilalom és statárium volt érvényben. A közös erőfeszítés viszont nem volt hiábavaló: miközben Európában átlagosan három zsidóból kettő nem érte meg a háború végét, a dániai zsidók 95 százaléka átvészelte a világégést. A háború után szinte mindannyian vissza is tértek Dániába.

Forrás:Telex