Miért szakállasok a zsidó férfiak?

A világ összes antiszemita előítéletekkel foglalkozó érzékenyítő foglalkozása azzal kezdődik, hogy a zsidóként azonosított külső jegyek csacsiságok. Mert lehet zsidó a szakállás-kaftános, széles karimás kalapú ortodox is, de nem kevésbé a szőke, mosolygós, fiatal lány vagy fiú, a fekete, a fehér, a nagyorrú és a pisze, a vézna szemüveges és a kigyúrt egyaránt. Jó, de honnan jött akkor a szakáll sztereotípiája? A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár aktuális magazinjának írásából ez is kiderül.

Első körben alighanem a Mózes 3. könyvének 19. fejezetéből, a 27. versből, amely azt kéri a zsidóktól, hogy ne vágják egészen körbe a fejükről a hajt és a szakálluk végét se, hát, úgy is szokás magyarra fordítani, hogy ne csúfítsák el. Vagyis borotvával teljesen levágni nem lehet, penge nem illetheti tehát az arcszőrzetünket az előírás szigorú értelmezése szerint. A villanyborotva ugyan jelentősen megkönnyíti a dolgot, tehát – visszatérve az előítélet-ellenes megfontolásokhoz – vannak rendszeresen borotválkozó, simaarcú ortodox zsidók is, de az ultraortodoxia köreiben jórészt megmaradt a szakáll hagyománya, illetve a különböző méretű pajeszok meghagyása, amely szokás szintén ebből a szöveghelyből ered. Ez ma már a hovatartozás jelzése is, a szabályok szigorú komolyanvételét mutatja, ha tetszik, akkor jámborsági teszt. 

A kabbala hagyományától ihletett hászidizmus különös vonzalmat tanúsít az arcszőrzet érintetlenül hagyása iránt, a legnagyobb hatású kabbalisták egyike, a szent Ari, Jichák Lúria a 16. századi Cfátban különösen vigyázott az életéről szóló legendák szerint minden szál hajára, szakállára, gyermeke haját viszont a nagy talmudi rabbi, Simon bár Joháj nyughelyén – ő írta a kabbala fő művét, a Zohárt a hagyomány szerint. Meronban vágatta le a fáma szerint, ahol ma is, Lág báOmerkor, hároméves fiúk tömegeinek vágják le ünnepélyesen a haját.

LágbáOmer, vagyis miért pont most szőrözünk a szakállal és a hajjal?

Az Ómer-számlálás idején végképp tilos borotválkozni, a gyászidőszak egyik tiltó előírása ez, személyes gyász idején és a nyári három hétben is így van, amely Tammúz 17-ét választja el Áv havának kilencedikétől, a Szentély pusztulásának emléknapjától. A harmincharmadik napon azonban felfüggesztjük a tilalmat és mivel történetesen ezen a napon halt meg Simon bár Jóháj, ezért tartják a hajvágó bulikat és egyéb szórakoztató rendezvényeket Meronban. 

A cfáti kabbalisták szerint ez a hajlevágós szokás meglehetősen régi és bevett, de ránk csak a cfáti kabala hagyományozta. Mindebből úgy tűnik, hogy a hajkorona óvása valamiféle tisztasághoz, szentséghez kapcsolódna a zsidó képzeletben.

Címlapkép / Ismeretlen festő: Strájmlis fehér szakállú zsidó férfi / A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből